Publicus Intézet;Európai Ügyészség;

2022-07-29 07:30:00

Európai Ügyészséget akar a nagy többség

A kormánypártiak körében is többen vannak azok, akik a csatlakozás mellett vannak, mint azok, akik nem kérnek belőle. 

A magyarok kétharmada egyetért azzal, hogy az EU-s pénzek folyósítását az országok számára jogállamisági követelményekhez, például a bíróságok függetlenségéhez és a tiszta választásokhoz kössék – erről tanúskodik a Publicus Intézet felmérése, amely a Népszava megbízásából készült.

Egész pontosan 66 százalék támogatja, hogy az uniós pénzek folyósítását a jogállamisági követelmények betartásához kössék. Ha ehhez hozzávesszük azt a 4 százalékot, amely „inkább egyetért” ezzel, akkor már 70 százalékos arányról lehet beszélni. A kifejezetten ellenzők tábora 19 százalékot tesz ki, további 4 százalék „inkább nem ért egyet” (7 százalék nem tudott, vagy nem akart válaszolni).

Nem meglepő módon az ellenzékiek túlnyomó többsége (89 százalék) fejezte ki egyetértését, de még a fideszesek 37 százaléka is támogatná, hogy a pénzek folyósításának feltétele legyen a jogállamisági követelmények betartása. A pártválasztásukban bizonytalanok 72 százaléka is így gondolja.

A Publicus Intézet telefonos és online kérdőíves adatfelvétele 2022. július 20-22-e között, 1004 fős mintán történt. A felmérés a magyarországi felnőtt népességre nem, életkor és iskolázottság szerint reprezentatív.

Az embereknek mintha kezdene elegük lenni a korrupcióból, és abból, hogy a magyar hatóságok (próbálunk finoman fogalmazni) nem lépnek fel kellő határozottsággal a visszaélések ellen. A felmérés résztvevőit megkérdezték arról is: Magyarországnak csatlakoznia kellene-e az Európai Ügyészséghez, hogy a korrupciós és más típusú visszaéléseket ők is vizsgálni tudják? Az összes megkérdezett háromnegyede igennel válaszolt. Miközben 75 százalék szerint csatlakoznunk kellene az Európai Ügyészséghez, az elképzelést csupán 15 százalék utasítja el (10 százalék nem válaszolt).

A kormánypártiak körében is többen vannak azok, akik a csatlakozás mellett vannak, mint azok, akik nem kérnek az Európai Ügyészségből. A Publicus felmérésnek adatai szerint a fideszesek 39 százaléka elutasítja, de 43 százaléka pártolja az ötletet, míg 18 százaléka nem foglalt állást az ügyben.