Szúnyog a hálóban

Történelmileg úgy alakult, hogy térségünk országai eltérő mértékben ugyan, de mind függnek az orosz energiától. Ha ránézünk a térképen mondjuk a Barátság kőolajvezeték vonalvezetésére, rögtön látszik, hogy anno az orosz (szovjet) hatalom számára nem a régió ellátása, hanem a függőség kiépítése lehetett az igazán fontos szempont: a csövek úgy futnak, hogy az érintett országok a lehető legközvetlenebb módon Moszkvára – és ne egymásra – legyenek utalva.

Azaz nem nagyon vannak keresztirányú összeköttetések, és a nafta a lehetséges legkevesebb határátlépéssel Oroszországból jön. Ez a logika, ahogy a különböző Északi, Déli és egyéb áramlatoknál látszik, nem korlátozódik kizárólag az olajra, és azóta is érvényben van. Ami pedig az olajszállítás infrastruktúráját illeti: hívhatjuk nyugodtan Barátságnak, de attól ez még elsősorban kőkemény birodalomépítés, azaz geopolitika, másodsorban kíméletlen üzlet, és legfeljebb harmadsorban kerülnek a képbe egyéb (mondjuk szimpátia) szempontok.

A magyar miniszterelnök február elején azzal jött haza a kilométeres asztal túlsó végén gubbasztó Putyintól, hogy van olcsó orosz gáz, meg van mentve a rezsicsökkentés. Az átlag Fidesz-szavazónál egy fokkal kevésbé elfogult hírfogyasztóban már akkor is leginkább az a kép maradhatott meg, hogy az orosz elnök úgy ült ott, mint a keresztespók a hálója sarkában, tudva, hogy az ügyfelek előbb-utóbb bezörgetnek: az ő vacsorája mindenképpen biztosítva van, mindenki más pedig örülhet, ha épp bőrrel megússza a vizitet.

Nem tudom, mások hogyan emlékeznek, de én az olcsó orosz gázról a választási kampány lezárulta óta nem nagyon hallottam. Az orosz olaj viszont mostanáig tényleg olcsó volt: az Ural típusú energiahordozóért nagyjából 30 százalékkal kell kevesebbet fizetni a világpiacon, mint a Brent típusúért. Történetesen azért, mert a szankciók következtében az Uralt sokkal nehezebb eladni (röviden ennyi igaz abból, hogy „Brüsszel elhibázott szankciós politikája” miatt szálltak el az energiaárak).

Pontosabban most is olcsó, csak néha nincs, mert a csövet elzárják. A helyzet annyiban hasonlít az ársapkás benzinéhez, hogy az is jó áron van ugyan, de egyre kevésbé hozzáférhető. Annyiban viszont különbözik, hogy a Mol legalább kommunikál a készletek végességéről, míg a kormány nem érezte szükségesnek az augusztus 4-én bekövetkezett csőelzárás kommentálását egészen addig, amíg a nemzetközi hírügynökségek be nem számoltak róla. És még mindig csak átmeneti technikai problémáról beszél – mint ahogy átmeneti technikai probléma volt (csak sajnos azóta sem oldódott meg) az Északi áramlat I. leállása is.

Mint a pók, amikor szúnyog ragad a hálójába: „Most átmenetileg nem tudsz repülni”. Fél évszázados tanulság, hogy az olaj- és általában az energiaüzletben nincs barátság. Nincs ötödáron adott gáz, és nincs haveri alapon, az orosz érdekektől függetlenül kétharmad áron csordogáló olaj sem. Aki azt állítja, hogy mégis van, az nem mond igazat, aki pedig elhiszi, az – maradva az állatos életképeknél – szamarabb a lónál.