Orbán Viktor;Svédország;NATO-csatlakozás;

2023-03-27 06:00:00

Ellentmondás

Amikor a tavalyi svéd parlamenti választáson a jobboldal csak úgy tudott kormányt alakítani, hogy a populista Svéd Demokraták (SD) szavazataira volt utalva, a magyar kormány előtt felcsillant a remény, végre komoly szövetségesre tehet szert az Unióban. A szélsőséges SD ugyanis több tekintetben hasonlít a Fideszre, többek között euroszkepticizmusa és az unalomig ismételt „nemzeti szuverenitás” előtérbe helyezése miatt.

A populista pártnak erős kapcsolatai vannak a Fidesszel. Nemzetközi ügyekben illetékes titkára, Kent Ekeroth, aki 2017-ben köszönetet mondott Orbán Viktornak, mint a „világ első számú vezetőjének”, egy ideig Magyarországon élt, miután egy hazájában napvilágra került videóból kiderült, milyen erőszakos cselekményekre képes. De a párt elnöke is kedveli miniszterelnökünket, Jimmie Akesson 2018-ban azt mondta, Orbán Viktort részesítené előnyben Angela Merkel helyett. Később kritikusabb volt ugyan a magyar kabinettel kapcsolatban, de ezen tények tudatában könnyebben megérthető, mi a baja a magyar kormánynak a svéd NATO-csatlakozással: az, hogy Stockholm a jobboldali Ulf Kristersson miniszterelnökké választása után sem lett megengedőbb az Orbán kabinettel kapcsolatban. A kormányfő korábban többször élesen kikelt a magyar vezetés ellen a jogállamiság megsértése, illetve – 2022-ben - amiatt, hogy nem csatlakozott Ukrajna támogatásához.

Elvileg persze Kristersson kormányt bíráló kijelentéseinek nincs köze ahhoz, hogy Svédország NATO-csatlakozását még mindig nem hagytuk jóvá. Elvégre maga a magyar kormányfő szögezte le tavaly novemberben Sanna Marin finn kormányfőnek írt levelében, hogy Magyarország nem köti össze az uniós források ügyét az észak-atlanti szövetséghez való csatlakozással. Ezért is volt meglepő Orbán Balázs, a magyar kormányfő politikai igazgatójának bejegyzése, amelyből az derült ki, hogy a fideszes politikusok nagyon is összekötik egymással a két dolgot. Még szerencse, hogy – amint ezt a svéd csatlakozás ratifikálásának halogatása is mutatja – miniszterelnökünk teljesen másként vélekedik erről…