Ebben az írásban Orbán hatalomra kerülésének és hatalmon maradásának egy lehetséges magyarázatára teszek kísérletet. Azt próbálom bemutatni, hogy semmit sem tesz anélkül, hogy meg ne mérné tervezett akciójának hatásosságát. A lehetséges irányok közül azt választja, amelyik a legnagyobb valószínűséggel, viszonylag kis ráfordítás mellett a legnagyobb eredményt ígéri. Orbán maga nem közgazdász, de zsoldosai között nyilván van olyan, aki a Pareto-elv mibenlétét nemcsak elmagyarázza neki, de képes azt a gyakorlatban alkalmazni is.
SZELEKCIÓ A VALÓSZÍNŰSÉGEK ALAPJÁN. Mérő László 2013-as összegzése szerint „Pareto-elvnek, más néven 80-20 szabálynak nevezték el azt a gondolatot, miszerint általában a következmények mintegy 80 százaléka az okok mindössze 20 százalékára vezethető vissza.” Matematikai ismeretekkel felvértezett közgazdák ráadásul jól ismerik a lognormális eloszlást is, így nemcsak utólag, hanem előre tervezve tudnak választani az alternatívák között, mert – ahogy Mérő írja - : „A lognormális eloszlás nemcsak elvileg támasztja alá a Pareto-elvet, hanem a segítségével azt is meg tudjuk mondani, hogy az általában mikor érvényesül.”
A marketing menedzserek és az üzleti menedzserek képzésénél a lognormális eloszlás, gyakorlatiasabban a Pareto-szabály alkalmazása az erőforrásokkal való racionális gazdálkodás egyik legfontosabb rendező elve. Ha megfelelően alkalmazzák, az üzleti sikert hozó változatok, a leggyakoribb panaszokat okozó minőségi hibák, a különösebb eredmény nélkül sok erőforrást lekötő döntések jól detektálhatóak. Arra nyilván nem alkalmas, hogy az élet minden területén érvényesüljön, mint Zsdanovnak – Sztálin kultúrpolitikusának – elhíresült felszólítása: „Írók, írjatok remekműveket!”. Ám az biztos, hogy érdemes a rendelkezésre álló pénz, hirdetési felület, nyilvánosság szempontjából szelektálni a célok között. Melyik hoz nagy (80 százalékos) valószínűséggel eredményt, miközben erőfeszítéseinknek csak 20 százalékát használjuk fel rá; és melyik az, amire szinte teljes (80 százalékos) erőbedobással készülünk, miközben a várható eredményesség legfeljebb néhány (esetleg 20) százalékkal növeli a következmények mértékét.
A 80-20 szabály arra int, hogy ne akarjuk megváltoztatni, megjavítani működésünk minden elemét, mert csak elvesznénk a részletekben, hanem koncentráljunk arra, ami igazán fontos. Igaz, éppen az utóbbi időben tette szóvá a jegybankelnök, hogy Orbán és csapata nem hajlandó mérni, mérőszámokat alkalmazva tervezni, ehelyett belevesznek a vezérnek tetsző demagógiába. Ez akár igaz is lehet, hiszen a vezér valahai „jobbkeze”, Matolcsy ezzel éppen az aktuális „balkéz”, Nagy Márton által kitalált rögtönzéseket bírálta. De a méréshiány biztosan nem áll Orbán politikai rendszerének egészére, mert az általa vezetett bűnszövetség előre bejelentetten arra koncentrál, ami hatalmi szempontból fontos; azoknak kedvez, akik eldöntik számára kedvező eredménnyel a választást. A vezérnek egyáltalán nem fontos a nép, a polgárok jóléte – ami a normális gazdaságpolitika célhierarchiájának legelső eleme. Orbánnak az a fontos, amit Bill Clinton így fogalmazott meg: „tetszik neki a tekintélyelvű kapitalizmus, és nem akarja elhagyni a hatalmat. Általában ezek a fickók örökre (a hatalomban) akarnak maradni és pénzt akarnak keresni."
SZÁMÍTÓ CINIZMUS? A modern tömegdemokráciák korában lényegében minden technikai eszköz és módszer rendelkezésre áll, hogy a szükséges politikai támogatás (szavazat) megszerzése érdekében azokra a célokra összpontosítsunk, amelyek a közönség nagy részét mozgósítani képesek. Ez lényegében nem más, mint a választóknak feltett kérdésekben elrejtett információkat értelmező válaszaik intenzitásának mérése a kérdésekben szereplő problémák rájuk gyakorolt hatásossága alapján.
Ismeretes, hogy a közvéleménykutatások során gyűjtött válaszokban az egészségügy, az oktatás, az időskor, a jövedelmi egyenlőtlenség kínzó kérdései az élen szerepelnek. A valamirevaló politikai programoknak, a politikusok beszédeinek ki kell térniük ezekre, mert jó visszajelzésre találnak a választóknál. Értékelik, hogy a vezetők érzik, sőt átérzik a problémáikat. Ám ezek a kérdések, jóllehet minden családban előfordul idős vagy beteg, illetve a továbbtanulás problémáival küszködő családtag, mégis: legfeljebb a választók kisebb részét (mondjuk egyenként 20-20 százalékát) érintik közvetlenül.
Ha pontosabban mérjük a válaszok rangsorát, akkor ezek a fontos kérdések ugyan benne vannak az első háromban, de a három közül minden választói csoportban más és más szerepel az első helyen. Másképpen megfogalmazva: természetesen nem lehet választásokat nyerni anélkül, hogy egy párt ne foglalkozna ezekkel, de az is nyilvánvaló, hogy lehetetlen az évente rendelkezésre álló erőforrásokból egyidejűleg megalapozni az előrelépést. Annak a lehetséges reális megközelítésnek pedig, amelyik előre bejelenti, hogy a négyéves kormányzási ciklusnak az első évében az egészségügyben, a másodikban az oktatásban, a harmadikban meg a segélyezésben akar áttörést elérni, azért nem lehet foganatja, mert
a választók olyanok, mint a kisgyerekek. Egyszerre és azonnal szeretnék megízlelni a beígért csokoládéfajtákat.
Orbán és spin-doktorai erre éreztek rá, és kellő cinizmussal alkalmazták a 80-20 szabályt, amikor 2013-ban a korábbi szabadáras rendszer helyett - a hatósági ár bevezetésével - a rezsicsökkentést tették a középpontba. Amikor Orbánék a gázt és áramot szolgáltató vállalatokat arra kötelezték, hogy a korábban – a megváltozott és kedvező piaci viszonyok, a verseny hatására – maguktól is csökkentett árakat úgy tüntessék fel, mint amit az Orbán-kormány harcolt ki velük szemben, káprázatos eredményt söpörhettek be. A 20 százalékos ráfordítással – hiszen a bevezetéskor nem kellett kompenzálniuk a kiesett bevétel miatt a cégeket, nem kellett a költségvetésbe új támogatási kiadási előirányzatot sem beépíteni – 80 százalékos eredményt értek el.
Szinte minden család elhitte, hogy a rezsi alacsony terhei a kormánynak köszönhetőek, így a hatalomban maradást sokkal jobban biztosította, mint az orvosok vagy a tanárok számára már sok-sok kormány által előirányzott béremelés. A hatalom megtartását kiválóan szolgálta a 80-20 szabály, amihez persze kellett a minden más problémát (pl. a jólét kérdéseit) háttérbe szorító cinizmus. Eldőlt, hogy a keretezés, a választói figyelem egyetlen pontra irányítása (20 százalék) káprázatos eredményhez (80 százalékos elfogadottság) vezet.
ÉS AZ ELLENZÉK? Attól, hogy Orbánt az örök hatalomban maradás és a pénz vezérli, és csak a hideg számítás irányítja döntéseit, a 80-20 szabály alkalmazását az ellenzék pártjainak sem kellene elutasítaniuk. Elemi kérdés, hogy bármennyire a saját arculat feladásával jár is a választási szövetség létrehozása, mégis ez az egyetlen megoldás arra, hogy az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon ne vesszen el szavazat.
Ráadásul - erre Bauer Tamás hívta fel a figyelmemet – ha az Európai Parlamentbe kerülő magyar képviselők között Orbán hívei több mandátumot szereznek, akkor erősödik a liberális demokráciát, az európai szellemiséget tagadó, Putyin ölebeit erősítő frakció. Hiába fitogtatja itthon az erejét egyik vagy másik ellenzéki párt azzal, hogy önállóan indulva a legtöbb szavazatot és ezzel a legtöbb mandátumot kapta, ha az 5 százalékos választási küszöböt el nem érő ellenzéki pártra adott szavazatok elvesznek. Érvényesül a 80-20 szabály.
Ha minden ellenzéki párt önállóan indul, és szétszórva használják fel a rendelkezésre álló embert, pénzt, médiafelületet (80 százalék), az eredmény aligha haladja meg azt a mandátumszámot, amit az előző választások alkalmával önállóan indulva elértek (20 százalék). Az észszerűség és az európai haladó frakciók erejének növelése itt kapcsolódik egybe a célszerűséget alátámasztó hideg számítással. Pareto nem a jobboldali nacionalisták, a populisták, a fasiszták módszere. Matematikából pedig nemcsak a szocialisták, a zöldek, a függetlenek vagy a liberálisok buknak meg, hanem mi, valamennyien.
–
A cikkben megjelenő vélemény nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.