Az ember az otthonában akkor érzi magát igazán komfortosan, ha a szükséges bútorok és dísztárgyak mellett már növényeket is vásárolt. Érzi ezt Koleszár Kata festőművész is, akinek albérletében szintén növények burjánzanak – nem is kevés –, illetve akinek képein maguk a növények a főszereplők. Ezt most bárki láthatja, aki ellátogat a The Space Galériába, és megtekinti az alkotó kiállítását, ahol a falak – legalábbis képletesen – tele vannak növényekkel. Itt egy burjánzó kertben találjuk magunkat, az olajképeken kecses agarak futnak a zöldellő növények között, miközben tigrisek hűsölnek az árnyékban. A művész számára a kert fontos szimbolikával bír, hisz egy olyan elzárt helyet jelképez, amelyben menedékre lelhetünk a modern világ zaja elől.
Amikor arról kérdezem Katát, pontosan milyen fajtákat ábrázol, azt mondja, nehéz lenne felsorolni, de sokszor fest elefántfület, nyíllevelet, aloe verát, filodendront, levegőnövényt, begóniát, szobai futókát, madárfészekpáfrányt és fikuszt. A növények között pedig állatok is „mozognak”, az alkotónak inspirációt a porcelánfigurák és mintás szőnyegeken látható motívumok adnak. Mindez azonban nem dekoráció: a művész ezzel idézi meg a korábbi korszakok kertábrázolását, illetve a jelenünkre is reflektál.
Lépcsők a semmibe
– Mindig is festő akartam lenni, de anyukámnak köszönhetem, hogy megtettem az első lépéseket. Az általános iskolában ugyanis visszahúzódó személyiség voltam, ezért ő beíratott rajzszakkörre, hogy „az majd jót tesz ennek a lánynak”. A döntése pedig bejött, mert az alkotásban ki tudtam teljesedni. „Nagyon jó rajztanárom volt, Kissné Breczek Margit, akinek a nevét mindig megemlítem, mert ő indított el a pályán” – mondja Kata. A tanár annyira látta benne a tehetséget, hogy azt tanácsolta, felvételizzen a Kisképzőre, ahová Katát fel is vették, de nem festőművész, hanem ötvös szakra. Ennek ellenére az iskola irányt mutatott neki, így elhatározta, hogy mindenképpen művészettel szeretne foglalkozni. A Magyar Képzőművészeti Egyetemre már célirányosan festőművész szakra ment, ahová harmadszorra vették fel Drozdik Orsolya osztályába.
– Az ő életműve főleg a feminizmusról, a gendertémáról szól, amikről az órákon nagyon szeretett mesélni, és támogatta is a nő művészeket. Nekem nagyon izgalmas volt, hogy amikor a Képzőn tanított, röpködött New York és Budapest között, és úgy jött be az előadásokra, hogy egy tonna művészeti könyvet és katalógust pakolt elénk nézegetni, amitől kinyílt előttünk a világ – meséli Kata, aki viszont a képzés során a festészetébe nem emelte be a feminista tematikát, de hatottak rá, amiket mestere a nőművészetről és a feminista mozgalmakról tanított.
Akkoriban lépcsőket és lépcsőfordulókat festett, és építkezéseken fotózott még el nem készült házakat, melyeknek lépcsői nem vezetnek sehová, mivel érdekesnek találta a szimbolikájukat. Az egyetem után ő sem tudta, hogyan haladjon tovább, így nekiállt keresni magát, és újra rálelve a női szemszögre a képein meztelen, telt nők jelentek meg, hogy a múltbéli, másoktól kapott sérelmeit feldolgozza. – Én sokáig nehezen fogadtam el a molett testalkatomat, illetve érdekelt, hogyan látnak egy telt testet a nők és férfiak, illetve én hogyan viszonyulok a sajátomhoz. Ehhez a témához pedig minden, amit Drozdik Orsolyától tanultam, tökéletesen illet. Az egyetem utáni öt-hat évem tehát erről szólt. Női testeket festettem, vagy ahogy én hívom őket: testképeket.
Az éden nem múlik
Noha a meztelen aktok átsegítették a holtponton, és általuk rálelt az expresszív festői stílusára, fel kellett ismernie, hogy a téma nem az ő világa. – Nehéz volt levetkőznöm a megszokásaimat és az egyetemen tanultakat. A Képzőn ugyanis Drozdik Orsolya bármit is mondott, azt elfogadtam, és pontosan úgy akartam megvalósítani, ahogy azt javasolta. A művészpálya viszont olyan, hogy előbb-utóbb a saját hangodra kell hallgatni. Onnantól leszel őszinte és hiteles, amikor elengedsz mindenkit, és már nem akarsz megfelelni senkinek – mondja Kata. Rájött például, hogy őt jobban vonzza a szimbólumok rejtett világa, amely nem direktben közvetíti az üzeneteit. Új vizuális világon kezdett gondolkodni, melyhez kereste a női jelképeket, így lelt a növényekre és a virágokra.
– Engem mindig is érdekeltek a rejtett üzenetek. Ha például bemegyek egy múzeumba, és látok egy holland csendéletet, akkor szeretem tudni, hogy a képen melyik elem mit jelent. Ezekről a művekről az adott korszak embere tudott is olvasni: hogy miért azok a virágok vannak rajta, miért pont egy citrom látható az asztalon, vagy miért éppen egy légy. Ez a fajta festészet engem mindig is lenyűgözött, és éreztem, hogy talán ezt szeretném képviselni – mondja Kata.Bele is vetette magát a növények szimbolikájába, így megtudta több fajta jelentését, például, hogy a liliom a szüzesség és a tisztaság szimbóluma, és hogy több szentet ábrázolnak vele. Innentől pedig csak pár lépés volt, hogy eljusson a kert szimbolikájához, mely az évszázadok során szintén visszatérő motívum a művészettörténetben: az első emberpárt ábrázoló képeken is az édenkertben látjuk Ádámot és Évát, míg Szűz Máriát a festményeken olykor zárt kertben (latinul: hortus conclusus) vagy kert mellett ábrázolják.
Urbánus paradicsom
– Ahogy egyre inkább belefolytam a témába, rájöttem, hogy elképesztő irodalma van, melyet az életem végéig lehetne tanulmányozni. Engem viszont a kert mai szimbolikája érdekelt, vagyis arra kerestem a választ, hogy mitől lesz a kert mai és releváns téma. És rájöttem, hogy igazából mindentől, hisz az kapcsolódik a klímaválsághoz és az önfenntartáshoz is. Manapság számos fiatal ismerősöm utazik vidékre, ahol házat kezd fenntartani, a kertben pedig maga termeszti a növényeket – mondja Kata, hozzátéve, ezt a tendenciát a Covid is felerősítette.
Noha 2020-ban, a pandémia alatt ő nem indult útnak, a pesti albérletében elkezdett növényeket vásárolni, mígnem a nappaliban egy kisebb kertet sikerült kialakítania. 2022-ben aztán kiállítást rendezett szintén a The Space Galériában Urban Paradise (Urbánus paradicsom) címmel, ahol a képek terét betöltő, burjánzó növényeket ábrázolt.
A mostani tárlatot egy külföldi kiállítás leírása inspirálta, miszerint a kert a magány szimbóluma. Kata szerint az ugyanis egy olyan, elkerített, meditatív tér, melybe belépve az ember kiszakadhat a mindennapokból, elfelejtheti a városi lét zaját, és elzárkózhat a saját gondolataiba.
