Lengyelország;Jog és Igazságosság Párt;Andrzej Duda;

2017-07-28 08:10:00

A demokrácia lángja

Elnök született - írta a Politico portálja azután, hogy Andrzej Duda lengyel elnök a helyi törvénykezést megcsúfoló három törvényből kettő ellen vétót emelt. Jóllehet nem minden szakértő volt meggyőződve arról, hogy az államfő magától cselekedett, és sokan valamiféle megállapodást sejtettek a háttérben Duda és Jaroslaw Kaczynski, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke között, valójában semmi sem utal erre. A PiS vezetői azonban némi tanácstalanság után újra harci díszbe öltöztek, Beata Szydlo kormányfő lényegében lesöpörte az asztalról az elnök kifogásait, Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter – Duda régi riválisa – pedig a „kommunista örökséggel” való leszámolás folyamatának lelassításával vádolta meg az elnököt.

A vétóval új fejezet kezdődött a kormányzó PiS életében. Duda a pártban nem volt egyedül azzal a véleményével, hogy az igazságszolgáltatás teljes megzabolázását célzó törvények jócskán túllépnek az alkotmányosság határain, de a populista politikai erő centralizált, ott mindenkinek alá kell vetnie magát az ultraradikális pártelnök, Jaroslaw Kaczynski akaratának. Alá is vetik. Félelemből, egzisztenciális, jellembéli okokból, vagy bármi más miatt. A párt és kormány tagjai kritika nélkül visszhangozzák a Brüsszelt és Berlint ostorozó szólamokat, minősítik a nép ellenségének azokat, akik veszik a bátorságot és jobb híján az utcán állnak ki a demokrácia alapértékeiért.

Az elnök azonban most jelezte: nem csak a pártelnök bábja. Lépése után újra kell keverni a kártyákat, és talán mind többen látják be a PiS-ben: ez így nem mehet tovább. Andrzej Duda ugyan alighanem elvesztette az esélyt arra, hogy Kaczynskiék 2020-ban ismét őt jelöljék elnöknek, de olyan népszerűségre tehet szert a lakosság körében, hogy egy más tömörülés színeiben akár újra is választhatják.

Hogy összességében történik-e pozitív változás a lengyel belpolitikában? Aligha. Kaczynskiék eltökéltek a jogállamiság leépítésére, s az Európai Bizottság dörgedelmei sem tántorítják el őket. De Varsó a tüntetésekkel, illetve az elnök fellépésével legalább megmutatta: ott még nem aludt ki a demokrácia lángja.