A gyengülő Európa

A görög válság abba a fázisba érkezett, amelyből már nem lehet alkudozással visszalépni. Az európai egység projektje súlyos vereséget szenvedett, s ez egyaránt vonatkozik az elvi szolidaritásra és magára a közös valutára.

Görögország közép- és hosszútávon nyilván megél a drachmával is, különösen, hogy költségvetése az adósságkezelés nélkül szufficites. Az eurózóna sem szűnik meg attól, ha egyik alapító tagja kisodródik belőle. De mostantól mindenki tudni fogja, hogy a „valódi” valutákkal szemben az eurót nemcsak bevezetni lehet, hanem ki is lehet iratkozni belőle. Akár önként, akár kényszerrel. S a világpiac be is árazza ezt. Még akkor is, ha valami csoda folytán, az utolsó utáni pillanatban, visszarángatják Görögországot az eurózónába.

A hírek szerint a görögök drámai kivonulása előtti utolsó alkudozás száz-kétszáz millió eurós tételről folyt. Kis túlzással a pénzügyminiszterek és stábjuk állandó Brüsszelbe repkedése is többe kerül. Lehet, hogy a görögöket elragadta az indulat, de Európa állítólag értelmes és megfontolt vezetői is súlyos felelőtlenséget követtek el azzal, hogy túlfeszítették a húrt. Feltehetően abból indultak ki, hogy a görögöknek nincs semmi öntudatuk, a piaci alkudozásban mindenre képesek. A német és a finn politikusok görögellenes beszólásai már leplezetlen előítéletet, a tárgyalópartner nyílt lenézését tükrözték. Arra nem gondoltak, hogy a régi, korrupt rendszert elsöprő baloldali görög politikusok mások, mint amilyenekkel annyi évig dolguk volt.

Alekszisz Ciprasz, aki tavaly az egész európai baloldal jelöltje volt az Európai Bizottság elnöki posztjára, az európai egység megújításának az elkötelezett híve. Nem engedheti meg magának, hogy meghazudtolja választási programját, nem válhat hasonlóvá a korábbi, hazug és korrupt görög politikai elithez. Az európai vezetők és az IMF „ajánlata” éppen Ciprasz és a Sziriza morális megtörését célozta meg. Egy példa: elutasították, hogy a görög kormány megadóztassa az internetes szerencsejátékot, de háromszorosára akarták emeltetni a tej áfáját. Az ilyen, vérforralóan szegény ellenes követelések csak arra jók, hogy széles körben szétrombolják az európai szolidaritás eszméjét. Ez még sokba fog kerülni Európának, azoknak is, akik most kárörvendve somolyognak a görögök baján.

Az európai vezetők január óta sokszor kimutatták azt a véleményüket, hogy a görög nép úgymond „rosszul választott” a kommunista-szélsőbalos Sziriza kormányra juttatásával. Most pedig szinte hisztérikusan fogadták azt, hogy Ciprasz népszavazást írt ki az újabb megszorításokról. Kétségtelen, hogy egy népszavazás mindig élére állítja a dolgokat, nem ad esélyt az árnyalt és kompromisszumos megközelítésre. De ha az Európa Unió másokat, a fél világot folyamatosan a szabad választásokról és a demokráciáról oktatgat, akkor vezetőinek nem illene ilyen nyilvánosan kifejezni a megvetésüket a népszavazás és általában a görög nép szabad választása iránt. Súlyos hiba egy pénzügyi vita miatt meggyengíteni azokat a demokratikus princípiumokat, amelyekre az Európai Unió épül.

Nyilván lesznek, akik gonoszsággal és mindenféle sötét, konspirációs szándékkal vádolják meg az EU vezető nyugati politikusait. Én azt hiszem, hogy esetükben nem gonoszságról, hanem egyféle bizonytalanságról, gyengeségről van szó. A neoliberális szellemi diktatúra évtizedeiben nevelkedvén elhitték, hogy a pénzügyi egyensúly, a banktőke érdeke felülírja a politikai és össztársadalmi érdekeket. Beletörődtek, hogy az Európa jövőjét illető stratégiai döntéseket a pénzügyminiszterek hozzák meg, azok pedig bankár és könyvelő ésszel gondolkodjanak. Pedig ma kevesen emlékeznek arra, hogy a nagy gazdasági válságot legyőző Roosevelt elnöknek, a romokban heverő Nyugat-Európát újra felépítő Truman elnöknek és Marshall tábornoknak, vagy az osztrák jóléti állam fénykorát megteremtő Kreisky kancellárnak ki volt a pénzügyminisztere. Ezek a vezetők államférfiak voltak, akikhez a bankárok csak levetett kalappal mehettek be audienciára, s akik tudták, hogy a mérlegfőkönyvnél fontosabb a sokmilliós munkanélküliség felszámolása és a társadalmi feszültségek állami intervencióval történő kezelése. Szomorú, hogy Schäuble-féle emberek kezébe jutott az örökségük.

Bár hazánk nem tagja az eurózónának, de a görög válságnak így is több tanulsága van a számunkra. Az euró magyarországi bevezetése melletti érvek valamelyest bizonyosan gyengülnek. A baloldali ellenzéknek és a balliberális médiának azt is be kell látnia, hogy az Európai Unió nyugat-európai vezetői nem olyan bölcsek, szolidárisak és mindenhatóak, mint ahogy azt itthon sokan képzelik. A magyar demokrácia megmentését erős túlzás ezektől a gyenge politikusoktól, és általában „Brüsszeltől” várni.

És azt sem ártana elfelejteni, hogy a görög válság másfél évtizede azzal kezdődött, amikor Görögország belelovalta magát a 2004-es athéni olimpia megrendezésébe. Ehhez óriási hiteleket vett fel, ma is azok kamatait nyögi. Csak remélni lehet, hogy a budapesti olimpia ötletét felelőtlenül megszavazó kormánypárti és ellenzéki képviselők nem tudnak ekkora kárt okozni hazánknak.