labdarúgás;Bajnokok Ligája;

2019-04-17 06:39:55

A Juventust is kiejtette az Ajax, simán jutott tovább a Barcelona

Az Ajax a Juventus elleni idegenbeli bravúrral, az FC Barcelona pedig a Manchester Uniteddel szembeni fölényes hazai sikerrel jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjéből kedden.

Torinóban az első negyedórában a hazai csapat uralta a meccset, beszorította ellenfelét, ám igazi helyzetet nem tudott kialakítani, majd visszavett a tempóból. Az Ajax ezek után nagyobb területhez jutott, de a félidő közepén egy szögletet követően Cristiano Ronaldo a Juventust juttatta vezetéshez. A portugál csatár a 126. találatával megerősítette helyét a BL örökranglistájának élén.

Az olasz drukkerek még javában a gólt ünnepelték – amelyet végül videózás után ítéltek meg csapatuknak –, amikor egy amszterdami támadást záró gyenge átlövést Donny van de Beek vett át üresen a tizenhatoson belül, és a jobb alsó sarokba lőtt.

A félidő hajrájában a Juve játékosai próbáltak kezdeményezni, ám sok hibával szőtték támadásaikat, így lehetőséghez sem nagyon jutottak, s az Ajax szórványos kontrái sem jártak eredménnyel.

A második játékrészben a holland együttes nagy lendülettel kezdett és gyorsan fölénybe került. Az Ajax uralta a középpályát, sorra dolgozták ki helyzeteiket. A nagy zicereket viszont nem tudta gólra váltani a vendégcsapat, a félidő közepén azonban egy szöglet után Matthijs de Ligt mégis megszerezte a vezetést.

A Juventus a gólig gyengén futballozott, de hátrányban sem tudott váltani. A lefújásig az Ajax növelhette volna előnyét, a hazaiaknak gólhelyzetük sem volt, így kiestek. Az Ajax pedig a címvédő Real Madrid után, az olasz bajnokot is elbúcsúztatta, a négy között pedig a Manchester Cityvel vagy a Tottenham Hotspurrel találkozik.

A Barcelona már az idegenben 1-0-ra megnyert első mérkőzésen megalapozta továbbjutását a Manchester Uniteddel szemben. Lionel Messi a visszavágó 16. és 20. percében is betalált, ám a második alkalommal David de Gea hibája is kellett a gólhoz, ugyanis a labda a vendégek spanyol kapusának hóna alatt jutott a hálóba. A katalánok a folytatásban is fölényben voltak, és bár a Manchester is eljutott lövésekig, szépítenie nem sikerült.

A második félidőben sem változott a játék képe, a mérkőzés végeredményét pedig Philippe Coutinho állította be. A Barcelona immár 31 meccs óta veretlen hazai pályán a BL-ben, az elődöntőben pedig a Liverpoollal vagy az FC Portóval játszik.