polgármester választás;Tiszavasvári;

2018-07-13 08:30:00

A Munkáspárt mindenkit beelőzött Tiszavasváriban

Jobbikos fellegvárnak számít – vagy legalábbis számított eddig – a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasvári, ahol szeptember 16-án időközi polgármester-választást tartanak. A párt az ÁSZ büntetés miatt nem indul el mindenhol, azonban a település kivétel.

Ez az egyetlen olyan 10 ezer fő feletti település Magyarországon, ahol két egymást követő ciklusban is a párt soraiból került ki a polgármester. Fülöp Erik azonban áprilisban listás országgyűlési képviselői mandátumot szerzett, lemondott a tisztségéről, ezért szeptember 16-án időközi polgármester-választást tartanak a településen. Jakab Péter, a Jobbik szóvivője azt mondta lapunknak: mivel az ÁSZ büntetés kifizetése nehéz helyzetbe hozta a pártot, ezért nem indulnak el minden időközin, Tiszavasvári azonban az egyik kivétel.

A város korábban azzal került be a hírekbe, hogy az érpataki modellre alapozva bevezették a Rend és tisztesség nevet viselő programot, amelynek keretében – miként egy sajtótájékoztatón a korábbi polgármester fogalmazott – a lakók rendbe tették lakókörnyezetüket, megszűntek az áramlopások.

Néhány hete a Népszava riportban számolt be arról, hogy a helyi közmunkások visszautasítottak egy számukra méltatlan munkát, s ebben még a jobbikos vezetésű város közmunka-program felelőse Zagyva Gy. Gyula, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom egyik alapítója is támogatta őket. Ő akkor munkatársunknak azt mondta: bízik abban, hogy továbbra is jobbikos vezetésű lesz Tiszavasvári. 

Azt azonban egyelőre nem tudni, kik szállnak ringbe a posztért: először a jelölőszervezeteket veszik nyilvántartásba, a választási bizottság pedig július 31-ig dönt arról, hány ajánlás lesz szükséges a jelöltté váláshoz. Tízezer fő feletti és 100 ezer fő alatti település esetén amúgy 300 ajánlás szükséges, Tiszavasvári ebbe a kategóriába esik, de ezt hivatalosan kimondani csak  július végén lehet. 

Jelölőszervezet azonban már június 14-től regisztráltathatja magát, de egyelőre nincs nagy tolongás. A választási irodán megtudtuk: eddig csupán a Munkáspárt jelentkezett be, a kérelmüket megfelelőnek találták és nyilvántartásba vették őket. Szerettük volna megtudni, „kiben gondolkodik” a választásokon igen aktív párt - amelynek indulása legtöbb helyen a Fidesznek kedvez, hisz a baloldaltól vesz el szavazatot, még ha csak egy-két százalékot is -, de a Munkáspárt honlapján megadott megyei vezetőjük telefonja „nincs hozzárendelve egyetlen előfizetőhöz sem”.