Napi Extra;Áder János;

2016-12-23 06:04:00

Áder János, a jó pártkatona újrázhat

Mindegy, hogy Áder, Balog vagy akár Selmeczi Gabriella az államfő, a szocialista Korózs Lajos szerint mindegyik belesimul a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe. Pártkatona – kommentálta a DK-s Gréczy Zsolt a hírt, miszerint Orbán parancsára újrázhat a Sándor palota lakója,. Az LMP-s Hadházy Ákos az államfőt láthatatlan elnöknek nevezte, a jobbikos Staud Gábor pedig közölte, Schmitt Pálnál jobb Áder, de ez nem lehet viszonyítási alap.

Áder János az alapvető államfői kritériumoknak sem felel meg – fogalmazott lapunknak az MSZP-s Korózs Lajos. Az ellenzéki párt elnökségi tagja a vonatkozó jogszabályt idézve közölte, a jelenlegi köztársasági elnök nem testesíti meg a nemzet egységét, nem őrködik az államszervezet demokratikus működése felett. Ha eszerint járt volna el, nem tűrné, ami a vasárnapi boltbezárásos népszavazási kérdés kapcsán a Nemzeti Választási Irodánál történt, ahogyan azt sem, hogy Polt Péter legfőbb ügyész bizonyos ügyekben ne rendeljen el nyomozást.

Lelkifurdalás nélkül
Schmitt Pálnál ugyan valóban tevékenyebb államfő Áder, túl sokat azonban nem ütközik a kormánnyal. Megválasztása óta két komoly esetben ment szembe a fideszesek akaratával. Először 2012 decemberében, amikor előzetes normakontrollra küldte a választási eljárási törvényt, mert egyebek mellett elfogadhatatlannak tartotta, hogy a Magyarországon élő állampolgárok csak akkor szavazhassanak, ha előzetesen regisztráltak.                                              A kormánypárti kétharmaddal elfogadott szabályt végül az Alkotmánybíróság el is elkaszálta. A köztársasági elnök azt is megakadályozta, hogy az MNB alapítványokra elszórt 260 milliárd elveszítse „közpénz jellegét”, ami miatt Orbán állítólag nagyon megharagudott rá. 2013-ban viszont lelkiismeretfurdalás nélkül aláírta az alaptörvény negyedik módosítását. Ezzel egyebek mellett szentesítette, hogy az Országos Bírói Hivatal elnöke pereket helyezhet át egyik bíróságról a másikra, az Alkotmánybíróság pedig csak azt vizsgálhatja, ami az elé terjesztett indítványban szerepel. A módosítás eredményeképpen az Országgyűlés bárhogy módosíthatja az alaptörvényt, azt az Alkotmánybíróság tartalmi szempontból nem vizsgálhatja.

Korózs szerint mindegy, hogy Áder, Balog Zoltán vagy akár Selmeczi Gabriella az államfő, mindegyik belesimul a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe. Ellenzéki köztársasági elnökjelöltet később állítanak, a személyéről azonban még nem egyeztettek a demokratikus ellenzékkel. Erre szükség lesz, hiszen ahhoz, hogy valakit hivatalosan indíthassanak a posztért, negyven parlamenti képviselő aláírása kell.

Pártkatona – reagált a DK szóvivője a hírre, miszerint Orbán Viktor megparancsolta a Fidesz elnökségének, hogy támogassák a jelenlegi államfő újrajelölését. Gréczy Zsolt szerint is mindegy, kit jelöl a Fidesz köztársasági elnöknek, az a párt utasításait hajtja végre. Ráadásul Magyarország most nem köztársaság, így köztársasági elnöke sincsen. Áder pedig Orbán bábja. A DK szívesen egyeztet a majdani közös ellenzéki államfőjelöltről, ilyen tárgyalások viszont még nem kezdődtek – fogalmazott a szóvivő.

Bár hivatalos döntés még nincs, Hadházy Ákos nagyon csodálkozna, ha az LMP a miniszterelnök választottjára szavazna jövő májusban, amikor az Országgyűlés megválasztja az új köztársasági elnököt. Az ökopárt társelnöke lapunkon keresztül azt üzente Ádernek, hiába igyekszik a környezetért aggódó államfőnek beállítani magát, csak szavakban zöld, a fenntartható jövőért semmit sem tesz. Amúgy is láthatatlan elnök, akiről a legfontosabb információ, hogy horgász, a jogállamiság fölött viszont nem őrködik. Hadházy közölte, hajlandók Áder ellenzéki utódáról egyeztetni. Bevallotta, ezt a személyt az LMP is keresi, ám akit eddig megkörnyékeztek, az nemet mondott.

A jobbikos Staud Gábor sem gondolja, hogy pártja támogatni fogja a köztársasági elnök újraválasztását. Azért sem, mert Áder véleményük szerint is pártkatonaként érkezett 2012 májusában a Sándor-palotába. A frakcióvezető-helyettes elismerte, hogy az államfő több törvényt küldött vissza a Háznak, mint néhány elődje, bár ez kötelessége. Schmitt Pálnál jobb köztársasági elnök, ám Staud szerint szomorú, ha ez viszonyítási alap. A Jobbik arról még nem döntött, állít-e saját jelöltet, de a párt a közvetlen köztársasági elnökválasztás híve.

A rendszerváltás óta ő a legjobb köztársasági elnök. Jogászként is így gondolom. A KDNP nagyon örül, hogy miniszterelnök úr ismét államfőnek jelöli” – fogalmazott lapunknak Rubovszky György. Az igazságügyi bizottság kereszténydemokrata elnöke májusban is minden idők legjobb államfőjének nevezte Ádert, hiszen „ennél ügyesebben… egyetlenegy lényeges kérdést sem adott vissza úgy, hogy megakadályozta volna. Hímezett, hámozott, megetette a baloldalt”. Az államfőről akkor a fideszes Vas Imrének sejtelmesen annyit mondott: "közölték, hogy nem létezik, hogy újraválasszák, a Viktor nem engedi".

Már csak májusig kell várni
Áder János megbízatása jövő májusban jár le. A jelöléshez az országgyűlési képviselők ötödének támogatása szükséges, és a választás titkos szavazás útján történik. Az eljárás első fordulója eredményes, ha a jelölt az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatát megkapja. A második szavazás alapján a megválasztott köztársasági elnök az, aki – tekintet nélkül a szavazásban részt vevők számára – a legtöbb érvényes szavazatot kapta.

Mindezt nem a nyilvánosságnak szánta, sőt igyekezett letagadni saját szavait, ám a bizottsági ülés előtti csevegést a Hír Tv rögzítette. Rubovszky utólag közölte, „lehallgatták” a magánbeszélgetését, ezért „aljas” a tévécsatorna.

A Fidesz elnöksége egyetértett abban, hogy Áder legyen a köztársasági elnökjelölt – nyilatkozta a Magyar Időknek Kósa Lajos. A kormánypárt vezetése kedden és szerdán Dobogókőn ülésezett, és azt már előre lehetett tudni, hogy az államfőjelölés ügye napirendre kerül. A Fidesz frakcióvezetője szerint Áder újrázásáról gyorsan, teljes konszenzussal döntöttek.

Orbán a múlt héten arról beszélt, hogy miután az elnökség tárgyal a köztársasági elnök lehetséges személyéről, a parlamenti frakciókkal is megvitatják a jelölteket. A miniszterelnök jelezte, javaslatát csak azt követően fogja megtenni, ha meghallgatták a különböző véleményeket. Arról is beszélt: Ádert nagyra értékeli, és a komoly lehetőségek között van, hogy ő folytassa a munkáját.

A napokban már lehetett arról hallani, hogy erre nagy az esély. Kövér László az InfoRádióban dicsérte Ádert. Kijelentette, a jelenlegi államfő olyan színvonalú munkát végez, hogy még az ellenzék sem talál rajta fogást. Állította, az államfő méltó módon tudta képviselni a nemzet egységét, jól együttműködött a kormánnyal és az Országgyűléssel, követhető és világos mérce szerint döntött arról, milyen törvényt utal vissza a parlamenthez vagy küld az Alkotmánybírósághoz, nemzetközi szerepvállalásával komoly tekintélyt szerzett Magyarországnak egy a világot foglalkoztató fontos kérdésben.

Kósa Lajos az atv.hu-nak szintén arról beszélt, szívesen szavazna újra Áderre, és szerinte a jelenlegi államfő a legkomolyabb jelölt a posztra. Emlékeztetett, a jelölést február 20- a után kell a parlamentnek megtenni.

Pár héttel ezelőtt még azt lehetett hallani, hogy Áder távozni készül a Sándor-palotából, helyét pedig Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter veheti át. Eközben a Népszava szocialista forrásból megtudta, Majtényi László lehet az MSZP és az LMP közös jelöltje a köztársasági elnöki posztra. Az Eötvös Károly Intézet elnökét ugyanis a szocialisták olyan személyiségnek tartják, akiben az ökopárttal is meg lehet egyezni, a két parlamenti képviselőcsoport, a DK színeiben politizáló, illetve a többi demokratikus független ellenzéki képviselőkkel közösen jelölhetne a parlamentben.