Választás 2018;M1;Alkotmánybíróság;Ma Reggel;köztévé;sajtószabadság;közmédia;MTVA;Nemzeti Választási Bizottság;

2018-04-04 17:01:00

Alkotmánybíróság: törvényt sértett az M1

Jogosan marasztalta el a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) és a Kúria a közszolgálati televíziót, mert az csak kormánypárti megszólalókat hívott az M1 Ma reggel című műsorába, mondta ki az Alkotmánybíróság (AB) - írja a hvg.hu. Az M1 úgy védekezett, az ellenzékiek behívása a sajtószabadságot sértené.

A köztévé két héten keresztül úgy nem hívta meg ellenzéki pártok képviselőit a reggeli műsorába, hogy róluk esett szó, őket szidalmazták, kritizálták. Az M1 panasszal élt, szerintük elég, ha az ellenzéki álláspont jelenik meg a műsorban, nem pedig maga az ellenzék – ez ugyanis „aránytalan terhet ró a médiaszolgáltatóra, így szerkesztői szabadságát, végső soron pedig sajtó szabadságát sérti”.

Ezzel nem értett egyet az Alkotmánybíróság. A döntést meghozó bizottság emlékeztetett arra, hogy több korábbi határozatában "a kiegyensúlyozott, elfogulatlan, tárgyilagos tájékoztatás követelményét elfogadta a médiaszolgáltatók szerkesztői szabadságának korlátjaként", illetve, hogy "minden jelöltnek alapvetően azonos lehetőségek kell, hogy a rendelkezésére álljanak a választási kampányban".

A közpénzből működtetett állami médiaszolgáltatón az NVB és a Kúria tehát jogosan kérte számon, hogy megsértette a jelöltek és jelölő szervezetek közötti esélyegyenlőséget.