hadgyakorlat;rakéták;Kim Dzsong Un;

2019-05-05 11:20:43

Amerikát puhítja „csapásmérő gyakorlatával” Kim Dzsong Un

A szombat reggeli rakétazápor egy hadgyakorlat része volt, amin a phenjani diktátor személyesen is részt vett. Trump értett az erődemonstrációból.

Észak-Korea rakéta-sorozatvetőivel és célra vezethető, harctéri ballisztikus rakétáival "csapásmérő gyakorlatot" tartott szombat reggel - jelentette az ország állami médiája vasárnap hajnalban, csaknem egy nappal a történtek után. 

A dél-koreai hadsereg az észlelt katonai tevékenységről rögtön azután számolt be, hogy Észak-Korea a vonszani rakétabázisról kilőtt több rövid hatótávolságú rakétát a Japán-tenger felé, írja az MTI..

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség hozzátette a beszámolójához, hogy személyesen Kim Dzsong Un, az ország vezetője felügyelte a gyakorlatot. Ennek célja "nagy űrméretű, nagy hatótávolságú rakéta-sorozatvetők és harctéri ballisztikus rakéták működőképességének és találati pontosságának felmérése" volt. Kim Dzsong Un emlékeztette a rakétacsapatok katonáit, hogy "a békét és a biztonságot csak az erő birtokában lehet garantálni".  

de nem olyan súlyos, hogy miatta Washington megszakítsa ezeket a tárgyalásokat. Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un második, idén februári csúcstalálkozója után ugyanis megrekedtek e tárgyalások amiatt, hogy a felek összekülönböztek egyrészt Phenjan nukleáris leszerelési lépéseinek ütemén, másrészt az amerikai szankciókönnyítések elmaradásán.

Mindenesetre Trump amerikai elnök a rakétagyakorlat hírének hallatán ezt írta a Twitteren: "Minden lehetséges ebben a rendkívül érdekes világban, de feltételezem, hogy Kim Dzsong Un teljesen tisztában van Észak-Korea nagy gazdasági potenciáljával, és nem fog tenni semmi olyat, ami megakadályozná ezt, és véget vetne ennek (a fejlődésnek).”

Kim áprilisban azt mondta egy beszédében, hogy hajlandó ismét találkozni Trumppal, ha az amerikai elnök még az év vége előtt tesz Phenjannak egy elfogadható megállapodási javaslatot. Egy elemző szerint ha ez nem történik meg, akkor elképzelhető, hogy Észak-Korea felújítja a kísérleteket nagy hatótávolságú rakétáival. A helyzet azért is fenyegető, mert Északon hamarosan újra úrrá lehet az éhínség, miután a lakossági élelmiszerfejadagokat napi 300 grammra szállították le. A legutóbbi vészhelyzet 3 millió ember életét követelte.

 

Reutersnek nyilatkozó katonai szakértő szerint Phenjan szombaton  legfeljebb 500 kilométeren belül bevethető föld-föld rakétákat lőtt ki szombaton; az orosz Iszkander helyi változatának megfelelő ballisztikus rakéták az Egyesült Államokra ugyan nem jelentenek fenyegetést, de Dél-Koreára igen, és eltalálhatnák a kimondottan nagy hatótávolságú rakéták ellen telepített THAAD elhárító rendszer déli indítóállásait is.