Központi Nyomozó Főügyészség;Szél Bernadett;Hadházy Ákos;

2019-02-06 15:35:17

"Átsegítették a korláton a képviselőt": Kafka is írhatta volna az MTVA-botrány jegyzőkönyvét

Egyetlen, tévészékházból kidobott politikust sem hallgatott meg tanúként az ügyészség, jegyzőkönybe kerültek viszont mellbimbófájdalomról, harapásról beszélő őrök panaszai.

Veszélyben volt a képviselő, az őrök csak átsegítették a korláton – nyilatkozta a tévészékház egyik biztonsági vezetője, miközben egy ország látta, hogy Hadházy Ákost nagydarab szekuritisek több méteres magasságban is visszatartották, próbálták lépcsőn kívül tartani a tévészékházban.

Az MTVA-botrányban nyomozó Központi Nyomozó Ügyészség ilyen és ehhez hasonló nyilatkozatok alapján döntött úgy, hogy a fegyveres izomemberek jogszerűen jártak el tavaly december 16-án, sőt, az ellenzéki képviselők voltak a rendbontók. Ez a rendszerváltás utáni évek egyik leggyalázatosabb döntése – mondta Hadházy Ákos, aki szerdán Szél Bernadett-tel és Varju Lászlóval (DK) tartott sajtótájékoztatót az ügyészség székháza előtt.

Fájt a mellbimbója, jegyzőkönyvbe került

A három képviselő betekintést kapott az ügyészségi iratanyagokba, ez alapján meséltek az abszurd és ijesztő eljárásról. Mint mondták, a nyomozás során sem őket, sem a székház őreit nem hallgatták meg, viszont felhasználták a tévészékház biztonsági főnökeinek nyilatkozatát, és az őrök abban feltüntetett állításait. 

A kafkai dokumentumban például olyan megjegyzések szerepeltek, hogy egy őr mellbimbófájdalomra panaszkodott, kilenc nappal a történtek után – társa pedig állította, hogy megharapta őt valamelyik képviselő; hogy ki, az nem világos. Az az álláspont is simán belefért az ügyészségnek, hogy Hadházyt az őrök kivezették a tévészékházból, Szél pedig követte őt – miközben mindenki láthatta, hogy mindkettőjüket szabályosan kilökdösték az épületből.

- jegyezte meg Szél is, aki szerint röhejes, hogy őket vádolják közérdekű üzem megzavarásának kísérletével, mintha a tévészékház sminkszobájában ülve bármit is meg tudtak volna zavarni. Varju László – akit székházban a földre tepertek, rá is ültek – pedig arról beszélt, hogy ez már nyílt diktatúra,  és az ügyészségi eljárás alapot ad rá, hogy állami intézmények fogjanak össze az ellenzéki politikusokkal szemben. 

Á, nem kell feljelentést tenni

Az ügyben komoly mulasztás terheli a rendőrséget – már abban is, hogy tétlenül és törvénysértően nézték végig Hadházyék kilökdösését – de a politikusok sem tudták egyértelműen, hogy mit kell tenniük egy ilyen helyzetben.

Hadházy Ákostól például megtudtuk, hogy nem tett feljelentést az őt, mint hivatalos személyt érő bántalmazás miatt: a székháznál nem is foglalkoztak panaszával, a Teve utcában pedig azt mondta neki egy nyomozó, hogy erre nincs is szükség; elég ha Szél Bernadett feljelentést tesz, és abban Hadházy sértettként szerepel majd.

Varju László testén ugyan látható zúzódásokat is okozott a biztonsági őrök „munkája”, de lapunknak azt mondta, hogy erről nem vetetett fel orvosi látleletet. Csak néhány fotót csatoltak a rendőrséghez benyújtott feljelentésükhöz, aminek viszont nincs olyan bizonyító ereje, mint a hivatalos látleletnek.

Persze valószínűleg az sem lett volna elég, ha mindenben előrelátóan járnak el: ott, ahol egy mentelmi joggal rendelkező országgyűlési képviselőt rongybabaként vonszolhat a földön egy biztonsági őr, és ebben sem az ügyészség, sem a rendőrség nem lát problémát, felesleges jogorvoslatra várni.