EU;Európai Bizottság;Lengyelország;vétó;Frans Timmermans;

2017-07-27 07:38:00

Az EU egy hónapot adott Varsónak

Először fordul elő az EU történetében, hogy az Európai Bizottság egy konkrét jogszabály elfogadásához köti a 7. cikkely szerinti szankciós eljárás elindítására vonatkozó javaslatát. Az uniós testület szerdán azzal fenyegette meg Lengyelországot, hogy ha a Legfelső Bíróságról szóló törvény nyugdíjba vonulásra vagy lemondásra kényszeríti a Legfelső Bíróság tagjait, akkor kezdeményezni fogja a “nukleáris opció” néven elhíresült procedúrát, amelynek a vége a szavazati jog megvonása lehet. Az uniós “kormány” megítélése szerint a jogszabály önmagában kimeríti a jogállamot fenyegető rendszerszintű veszélyt, ezért indokolt a legsúlyosabb büntetést kilátásba helyezni Varsóval szemben.

A brüsszeli testület összesen négy törvényt kifogásol, amelyek közül egy már életbe lépett, egy másik kihirdetés előtt áll, kettőt pedig — a Legfelső Bíróságról és az országos igazságszolgáltatási tanácsról szólót — egyelőre leállított az elnöki vétó. Megítélése szerint jelenlegi formájukban együtt és külön-külön is súlyosan aláásnák az igazságszolgáltatás független működését, ami a demokratikus berendezkedés egyik legfontosabb kritériuma. Brüsszel egy hónapot adott a lengyel döntéshozóknak arra, hogy összhangba hozzák az igazságszolgáltatási reformot az alkotmánnyal és az európai uniós elvárásokkal.

Az Európai Bizottság elismeri és üdvözli az elnöki vétókat — mondta Frans Timmermans alelnök szerdán Brüsszelben —, de az Európai Bizottságnak továbbra is fennállnak az igazságszolgáltatási reformmal kapcsolatos aggályai. Ezeket egy újabb ajánlás formájában Varsó tudomására hozta. Az alelnök közölte: kötelezettségszegési eljárást fognak indítani, mihelyst jelenlegi formájában hatályba lép a bíróságok felépítéséről szóló törvény. A lépést nem csak az indokolná, hogy az alsóbb szintű bíróságokon eltérő nyugdíjkorhatárt szabnának meg a nők és a férfiak részére, ami sérti a diszkrimináció-ellenes közösségi szabályozást. Hanem az is, hogy az igazságügyi miniszter kiterjedt hatásköröket kapna a bírák mandátumának a meghosszabbítására, illetve a bírósági elnökök elbocsátására, ez pedig aláásná a lengyel bíróságok függetlenségét.