sztrájk;önkormányzatok;

2019-03-14 10:49:00

Azért sztrájkolnak, mert lassan elfogynak az önkormányzati köztisztviselők

Csak a halaszthatatlan ügyeket intézik ma a sztrájkoló polgármesteri hivatalokban.

Az emberi helytállás próbájának nevezte a mai köztisztviselői sztrájkot a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke a XV. kerületi önkormányzat dísztermében tartott „munkaértekezlet” résztvevői előtt. Boros Péterné ismertette, hogy a 17 ezer érintett önkormányzati tisztviselőből ma 7500 nem vette fel a munkát, mások szabadságra mentek a hosszú hétvége előtt, de az önkormányzati szövetségekkel folytatott párbeszéd alapján egyértelmű, hogy a szakma egésze egyetért az immár hatodszor megfogalmazott sztrájkkövetelésekkel.

Nem mennek jól a dolgok a polgármesteri hivatalokban – indokolta az ismételt munkabeszüntetést a szakszervezeti vezető, hozzátéve, hogy az állam 11. éve nem ad semmit, hogy emelkedjenek a bérek ebben az ágazatban, mindössze ahhoz járult hozzá, hogy ahol az adóbevétel engedi, ott a képviselő-testület többet adjon, idén pedig a gazdagabb települések szolidaritási adójából osztott pénzt a belügyi tárca egy pályázaton a szegényebbeknek, vagyis az önkormányzatok egymást finanszírozzák. Az MKKSZ elnöke kijelentette, az önkormányzati szféra dolgozói haragosak, mert tudják, hogy semmibe vételük nem pénzkérdés, kizárólag politikai döntés eredménye. 

A sztrájkot elindító fővárosi rendezvényen részt vett Kordás László, a versenyszféra legnagyobb érdekvédelmi tömörülésének vezetője is. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke az összefogás jelentőségét hangsúlyozta, mondván, hogy a kormány és a munkaadók folyamatosan csorbítják a dolgozói jogokat. Fontos állomásnak nevezte a mai napot azért is, mert a rendszerváltás után Magyarországon nem volt szolidaritási sztrájk, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) kiállása tehát példa értékű. A munkavállaló nem lehet másodrangú állampolgár – érvelt Kordás, ezért harcolnak a szakszervezetek ezeknek a jogoknak a megszerzéséért, ahol kell, a visszaszerzéséért.

A XV. kerületben a polgármester és a dolgozók munkáltatója, a jegyző is mindenben támogatta a sztrájkkal tiltakozók akcióját. Lamperth Mónika például délelőtt nem a jegyzői irodájában dolgozott, hanem több főosztályvezetővel együtt az ügyfélszolgálati irodán fogadta a kerület lakóit a sztrájkoló munkatársak helyett.