ellenzék;ötpárti egyeztetés;Orbán;terrortörvény;

2016-04-02 07:09:00

Bajban lehet a kormány - Engedett az ellenzéknek

Mégsem akarják börtönbe csukni azt, aki titkosítható szoftvert vagy ilyen mobilappot használ. Ez ugyanis, több "hajmeresztő" javaslattal együtt már kikerült a Pintér-csomagból. A Belügyminisztériumban tartott tegnapi egyeztetésen a jelek szerint engedékeny volt a kormány, bár a tanácskozás után az ellenzéki politikusok kifogásolták, hogy a védelmi beszerzésekről, valamint a tömegrendezvények korlátozásáról szóló, számukra elfogadhatatlan passzusokról nem sikerült megállapodni. Ennek ellenére a parlamenti pártok úgy gondolják, mindenre lesz megoldás, így a BM terrorellenes javaslatcsomagját megszavazza a parlament.

Bajban lehet a kormány, ha a tegnapi ötpárti egyeztetésen engedett az ellenzéknek. Sőt Pintér Sándor azt is megígérte, hogy az MSZP valamint az LMP egyik korábbi terrorellenes javaslatát megvizsgálja, és a kabinet elé terjeszti. A reggel kilenckor kezdődött megbeszélés napirendjén az a terrorellenes intézkedéscsomag szerepelt, amelyet a belügyminiszter ötletei alapján a húsvéti ünnepek idején szövegeztek meg az igazságügyi tárca munkatársai. Az elképzelésekről már napok óta folyik a vita, a fideszes Gulyás Gergelynek múlt csütörtökön tisztáznia kellett, hogy a kormány nem akarja betiltani az okostelefonokat. Tegnap pedig - ellenzéki nyomásra - a kormány képviselői azt is belátták, nem kellene börtönbe küldeni azokat, akik titkosítható szoftvert vagy ilyen mobilappot használnak. Ellenzéki politikusok szerint az ilyen applikációkra XXI. századi megoldást kellene találni.

A szocialista Harangozó Tamás a tegnapi egyeztetés után nem véletlenül beszélt "hajmeresztő" javaslatokról, amik közül azonban a Belügyminisztériumban tartott tanácskozáson többet visszavont a tárca. A honvédelmi és rendészeti bizottság MSZP-s alelnöke szerint persze számos kérdés van még, amelyet tisztázni kell. Ilyen egyebek között az új szuperszolgálat, a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemzőközpont (TIBEK) létrehozása. Azzal, hogy a hatóságok anyagi és jogi eszközöket kapjanak és alkalmazkodni tudjanak a megváltozott biztonsági körülményekhez, egyetértenek a szocialisták, e mellé viszont kontrollt követelnek. Azt, hogy a nemzetbiztonsági bizottság is kapja meg ugyanazt az ellenőrzési és információbeszámoltatási jogosítványt, amit a kormány megkap. Harangozó, akár az egyeztetés többi résztvevője, előremutatónak nevezte a megbeszélést. Közölte, ha a BM tartja a szavát és a még vitatott kérdésekben is sikerül megállapodni, a Pintér-csomag várhatóan zöld utat kap a parlamentben.

Ehhez persze a védelmi célú beszerzések ügyében is egyezségre kellene jutni, ezt kétharmados törvény szabályozza. Az LMP-s Schiffer András szerint a terror elleni küzdelem jegyében saját "ipari méretű lopását" akarja legalizálni a kabinet. A frakcióvezető szerint ennek a passzusnak ki kell kerülnie a javaslatcsomagból ahhoz, hogy megegyezés szülessen. Schiffer ezzel együtt tárgyszerűnek, higgadtnak nevezte az egyeztetést. Felemás érzéseik vannak a végső normaszöveggel kapcsolatban, nem tudják, hogy az ellenzéki kritikák nyomán valóban átalakítják-e a csomagot. Erről már a jobbikos Mirkóczki Ádám beszélt a tárgyalás után. A képviselő is elfogadhatatlannak tartja, hogy a védelmi célú beszerzéseket a terrorellenes intézkedések között akarják szabályozni. A tömegrendezvények korlátozása pedig "önkényes visszaélésekre" ad lehetőséget, így azt a párt sem tartja elfogadhatónak.

Gulyás szerint is konstruktív volt az egyeztetés, amelyen ezúttal minden parlamenti frakció képviseltette magát. A törvényalkotási bizottság fideszes elnöke közölte, a BM várja az ellenzék javaslatait. A csomagról hétfőn tárgyal a kormány, a honvédelmi tárcához tartozó passzusokról pedig a jövő héten folytatódnak az egyeztetések. A tegnapi tárgyalás után Kovács Zoltán kormányszóvivő úgy nyilatkozott: alapvető szakmai nézeteltérés nem volt, Kontrát Károly BM államtitkár szerint esély van arra, hogy az új központ felállítását is támogassák a pártok. A csomagról egyébként még a hétfői kormányülés előtt tárgyal a nemzetbiztonsági kabinet, és a BM egyeztetni fog Péterfalvi Attilával, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökével is.

Háborút hirdetne a kormány azokkal szemben, akik titkos kommunikációra lehetőséget adó szolgáltatásokat vesznek igénybe. Legalábbis ez derült ki a Magyar Nemzet birtokába került javaslatcsomagból, amit tegnapi számában ismertetett a napilap. A tervezetben még az szerepelt, hogy vétség miatt akár kétéves szabadságvesztéssel is büntethető, aki "az információs társadalommal összefüggő olyan szolgáltatást vesz igénybe", amely a felhasználók között "titkosított kommunikációt biztosít". Ehhez képest csütörtökön a Parlamentben a CryptTalk elnevezésű hívástitkosító szolgáltatás fejlesztéséért innovációs díjat kapott az Arenim Technologies. A vállalkozás azt mondja, ha betiltják őket, elérhetetlenné teszik a szolgáltatást Magyarországon. Értesülések szerint a kormány azt várja az appok gyártóitól, hogy biztosítsanak "hátsó kapus" hozzáférést, szakemberek szerint azonban ez nem XXI. századi megoldás, mert a netről az is letölthető, amit a magyarországi kínálatból eltávolítanak. Az Origo úgy tudja, ingyen hívható "terrorbejelentő" vonalat hozna létre a kormány, és tájékoztató anyagokat küldenének az állampolgároknak, hogy tudják, mi számít "gyanúsnak".

És még...

- Három hónappal ismét meghosszabbította a TEK főigazgatója a miniszterelnök budai otthonának védelmét. Orbán Viktor házának környékét 2013. október 3-án, az izraeli nagykövet látogatására hivatkozva zárták le. Azóta folyamatosan ellenőrzik a környéket.

- "Az irgalmatlanság és embertelenség bűnét követi el a magyar kormány, ha továbbra is fenntartja azt a helyzetet, amelyben a Magyarország déli határátkelőinél regisztrálásra váró menekülteket, felnőtteket és gyermekeket tartja" - fogalmazott tegnap a tranzitzónáknál történtekre reagálva Iványi Gábor. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke azt kifogásolta, hogy a lassított ügyintézés miatt, a hivatalos határátkelőknél fagyokban, esőben, sárban, minden ellátás nélkül kell a menekülteknek várakozniuk, a civileket pedig nem engedik segíteni a hatóságok.