Jobbik-Konzervatívok;Vona Gábor;

2016-04-28 07:04:00

Belenyugszanak Vona döntésébe?

Nem indul újra a Jobbik alelnöki posztjáért Szávay István. Döntését keddi sajtótájékoztatóján azzal indokolta, hogy nem szeretné növelni a pártban a feszültséget. Szávay szerint csak 2018-ban, a választások után dől el, hogy igaza volt-e Vona Gábornak, amikor megvétózta a radikálisnak mondott vezetők újraindulását. Szávayval ellentétben másik két alelnök, Apáti István és Novák Előd nem volt ennyire megértő, ők korábban már bejelentették: az elnöki vétó ellenére indulnak az alelnöki posztért a Jobbik tisztújításán. 

Közben Ásotthalom határvédő polgármestere azt állította, hogy többször is nemet mondott Vonának, aki arra kérte, induljon az alelnökségért. Toroczkai László múlt hétvégi Facebook-posztjában ugyanakkor megfeddte a Jobbik elnökségéből kiszorulni látszó politikustársait, amiért "az ellenséges médiánál" szellőztették meg a párt belviszályát.

Vona döntése egyébként megosztotta a nemzeti radikálisokat, de abban egyetértés alakult ki, hogy az elnök nem akarja leválasztani őket. László Attila, a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) elnöke - aki a Jobbik tagja is - az atv.hu-nak azt mondta: a sajtó által gerjesztett félreértés, hogy Vona le kívánna számolni a radikálisokkal. Jogos lehet László érvelése, hiszen az elnökségben van még a Magyar Gárda egykori szóvivője, Volner János és az egri szkinhedek korábbi fővezére, Sneider Tamás is. A Hatvannégy Vármegye nem akart beleszólni a párt belsőügyeibe, de azt leszögezték: továbbra is támogatják Vonát és fenntartják a Jobbikkal való szövetséget.