hulladékszállítás;kukaholding;NHKV;

2018-11-19 06:00:00

Betiltás szélén az állami kukaholding

Még mindig zajlik a vita a hulladékpénzek visszatartásával vádolt kukaholding és könyvvizsgálója között, így ma már a cég betiltása a tét.

Évi 120 milliárdos becsült bevétele mintegy harmada, nagyjából 40 milliárd forint tavalyi elszámolásán kaphatott össze az állami NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. és könyvvizsgálója, a Moore Stephens K-E-S Audit Kft. - értesült a Népszava. Az állami társaság ezért még mindig adós május végi leadású tavalyi mérlegbeszámolójával.

A lépés elodázásával ennyi idő után a cégek már adószámuk bevonását, vagyis megszüntetésüket kockáztatják – tájékoztatta lapunkat – a konkrét ügytől hangsúlyozottan függetlenül - Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke. Szerinte előrelépés híján a társaság további működése akár az év vége előtt is ellehetetlenülhet. Ezt figyelmeztetések, illetve bírság is megelőzi. Egy másik könyvviteli szakértő a lehetséges betiltást legkorábban a jövő év elejére jósolta. Utóbbi szerint az országos hulladékszállításért felelős társaság „államérdekre” hivatkozva eséllyel kérheti az adóhatóság türelmét. Zara László ezt cáfolta: bár levelet bárki írhat, eme határidőkben a hivatalnak nincs mozgástere – szögezte le.

Lapunk értesülései szerint a feloldhatatlan ellentmondások a vitatott tételek szabályos nyilvántartása kapcsán buktak ki. A kormányközeli Garancsi István üzleti partnereitől mintegy egymilliárdért beszerzett számlázási rendszerük hibái miatt évente körülbelül tízmilliárd forint be se folyik.  

A számlázási rendszer hibáinak betudható hiány ugyanakkor az elmúlt évek során halmozódva már több tízmilliárdosra dagadt. (Egy forrásunk emögött nem szándékosságot vagy bűncselekményt, hanem amatőrizmust feltételez.)

A viták nyomán az NHKV könyvvizsgálója ismereteink szerint úgynevezett korlátozó véleménnyel kívánta ellátni a beszámolót. Ehhez a társaság vezetősége nem járult hozzá. Állítólag ugyanakkor a megszűnésveszély árnyékában hamarosan mégis tervezik a mérleg leadását. Habár az ügy mutat némi hasonlóságot a szintén állami MVM késve leadott mérlegével – ahol a KPMG nem adta nevét ötmilliárd eltüntetésének lepapírozásához, ezért a beszámolót új könyvvizsgáló láttamozta -, a papírok szerint itt változatlanul a Moore Stephens K-E-S a partner.

Szakértőink abban egyetértettek, hogy a könyvvizsgáló semmiféle nyomás alá nem helyezhető, annak ragaszkodnia kell az ellenőrzés szakmai szabályaihoz. (Abban viszont véleménykülönbség mutatkozott, hogy a cégvezetés egyoldalúan szakíthat-e a neki nem tetsző auditorral.) Zara László hozzátette: bár a viták konkrét részletei titkosak, panasz esetén a kamara is folytathat vizsgálatot.

Az egyesületi elnök felhívta a figyelmet: a leadott vélemény fajtája már nem befolyásolja a cég működésének jogi feltételeit. Így se az, ha a könyvvizsgáló a pontos képet nem befolyásoló figyelemfelhívással látja el a dokumentumot, se az, ha – korlátozó záradék esetén – csak a gazdálkodás egy körülhatárolható része tisztázatlan, se az, ha a gondok nagyságrendje miatt elutasító véleményre lenne szükség. (A két szakértő abban se értett egyet, hogy ennek léteznek-e egyértelmű feltételei.) Ám eme nyilvános irat tartalma erőteljesen befolyásolja például a későbbi hitelfelvételi lehetőségeket. (Az NHKV 2016-ban 10-10 milliárdos hitelt kapott akkori tulajdonosi joggyakorlójától, az állami Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől - MNV - és az MKB Banktól. A kukaholding a kormányfői strómanként számon tartott Mészáros Lőrinc érdekkörébe került hitelintézetnél értesülésünk szerint tavaly húszmilliárdos rulírozó hitelkeretet is nyitott.)