leleplezés;Botka László;ellenzéki összefogás;

2017-07-29 11:24:00

Botkát elutasították az ellenzéki pártok? - Újabb "leleplezésre" készülhet

Hiába a többszöri nyílt és egyértelmű visszautasítás, Botka László nem adja fel, hogy megnyerje magának az LMP-t - írja a Magyar Nemzet. A lap több kisebb ellenzéki pártot és politikust is megnevezett, akiket megkörnyékezett az MSZP miniszterelnök-jelöltje, és akik nemet mondtak Botkának. Mindeközben Ujhelyi István, a szocialista párt alelnöke úgy nyilatkozott, hogy a szegedi polgármester újabb „árulók” megnevezésére készül.

Botka megkeresése több szempontból is érdekes: a lap szerint az a Szekeres Imre környékezte meg az LMP-t, aki 2006 és 2010 között – így Gyurcsány Ferenc kormányzása idején is – honvédelmi miniszter volt. Ez ellent mond a miniszterelnök-jelölt korábban hangoztatott elvének, miszerint a 2010 előtti időszak meghatározó arcaival - különösen a DK elnökével - szakítanak. Másrészt a szocialisták jelöltje korábban kijelentette, hogy nincs szükség az Együtt, LMP, a Párbeszéd formálódó szövetségére, mert szerinte a kis pártok csak játszadoznak, negyedévente újabb és újabb ötlettel állnak elő. Ehhez képest Botka a Magyar Nemzet szerint korábban az Együttet és a Párbeszédet is megkereste befutó listás helyek, és biztosan nyerhető budapesti körzet ígéretével, ám ezt egyik párt vezetője sem erősítette meg.

Az LMP megkeresését azonban a zöldpárt elnökségi tagja megerősítette a lapnak. Ungár Péter úgy nyilatkozott: szakpolitikai kérdésekben szívesen egyeztetnek bármelyik ellenzéki párttal, de már számtalanszor elmondták, hogy nem fognak a szocialista párttal szövetkezni. – Az pedig, hogy az MSZP megújulásának eredményeként Szekeres Imrét küldik egyeztetni, az ő belügyük – fűzte hozzá. Szél Bernadett, az LMP társelnöke is azt kérte a szocialistáktól, hogy ne építsék tovább ezt a légvárat, hiszen ők már minden fórumon világossá tették, hogy nem változtatnak az eddig hangoztatott szövetségi politikájukon.

Emlékezetes: Botka a szerdán megjelenő 168 Órában árulónak nevezte párttársát, Molnár Zsolt országgyűlési képviselőt, amiért az javaslataival és nyilatkozataival szembement a szocialista párt kongresszuson elfogadott irányvonalával. A szocialisták kormányfő-jelöltje azt mondta, csak azzal nem számolt eddig, hogy milyen mélyen érnek bele a Fidesz csápjai az ellenzékbe. Ujhelyi István, a párt alelnöke pénteken a Klubrádióban Botka kijelentésére rátett egy lapáttal, és egyértelművé tette, hogy ennek a folyamatnak nincs vége. Elmondta, van néhány ember a pártban, aki az elmúlt két hónapban a háttérből, névtelenül nyilatkozva, újságírókat győzködve folyamatosan azon dolgozott, hogy valamilyen érdekből kifolyólag rontsa az MSZP választási esélyeit. Azt is közölte, Botka László a szabadsága után, még a közeljövőben kiáll a nyilvánosság elé, hogy kik és mivel ártottak a pártnak.