polgármester;menekültek;Őcsény;falugyűlés;

2017-09-27 10:10:00

Botrányos,"migránsozós" falugyűlés - Lemondott a polgármester

Itt 11 évig nyugalom és béke volt, elegem van, a falu lakóit nem lehet egymásnak ugrasztani. Holnaptól hivatalos, de lemondok – ezt mondta Fülöp János a Magyar Nemzet megkeresésére. Később a Tolna megyei Őcsény független polgármestere a kedd esti rendkívüli ülésen jelentette be, hogy valóban lemond tisztségéről.

Döntését azzal indokolta, hogy ezzel szeretne segíteni a településen kialakult feszült helyzet megoldásában. A 2300 lakosú községben sokan tiltakoztak amiatt, hogy egy helyi vállalkozó a Migration Aid szervezet közreműködésével menekülteket látott volna vendégül. "Sikerült a falu lakóit megosztani, nem akarom a feszültséget tovább fokozni" - fogalmazott. Elmondta azt is, hogy az ülésen kezdeményezte a képviselő-testület feloszlatását, erre azonban a hattagú testületből négyen nemmel szavaztak, ezután jelentette be a lemondást. Fülöp János 2006 óta volt a Szekszárd mellett fekvő település független vezetője.

Korábban írtuk:  a Magyar Nemzet helyszínre leutazó munkatársai telefonon beszéltek az ügy egyik főszereplőjével, Fenyvesi Zoltánnal, aki elmondta, hogy 6 éve üzemel a vendégháza, már korábban is üdültetett saját pénzből rászoruló családokat és gyerekeket. Ezúttal ő jelentkezett a Migration Aid hirdetésére, a 9 személyes házba 6-7 gyerek és a kísérő felnőttek érkeztek volna egy hétre. Négy ilyen turnusról volt szó, kisebb megszakításokkal.

Abban bíztam, hogy a falugyűlésen normális vita lesz, ahol meg lehet győzni az embereket, de hiába mondtam el, hogy gyerekekről van szó. Semmi megbeszélésre nem volt lehetőség – mondta Fenyvesi. Úgy döntött, hogy ideiglenesen visszalép a menekültek üdültetésétől. Nem gyávaságból, de nem gondolta volna, hogy ebből háború tör ki a faluban, és összevesznek az emberek a kocsmában. Nem haragszik senkire, nem a falu lakóit okolja a történtekért, hanem a kormányzati propagandát. Ilyen feszült helyzetben nem lett volna jó a gyerekek üdülése, és neki sem jó, hogy egy egész falu megutálja. A falugyűlés utáni éjszaka ugyanis kiszúrták a kocsija kerekeit.

A 24.hu korábban azt írta, hogy Fülöp János csak felajánlotta lemondását, azt szeretné, hogy sorsáról a képviselő-testület döntsön. Estére rendkívüli ülést hívtak össze, de információik szerint a polgármester maradni szeretne a falu élén, a célja az, hogy megerősítsék pozíciójában, és ezzel fölé kerekedjen helyi ellenlábasának, az alpolgármesternek.

Az előzmények: “Takarodj innen, vagy felgyújtjuk a házadat” - Falugyűlés Magyarországon