Brexit - esély az eurónak?

A tavalyi népszavazás váratlan eredménye láthatóan még a briteket is sokkolta. Kilenc hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy Theresa May kormányfő végre „aktiválja” a Lisszaboni Szerződés nevezetes kilépési cikkelyét. A helyzet azonban több mint zavaros. A miniszterelnök még a hivatalos bejelentés előtt is győzködte az EU-párti skótokat, hogy ne tartsanak függetlenségi népszavazást a tárgyalások idején. Az északírek is szívesen maradnának, sőt Sadiq Khan, London polgármestere is meghökkentő bejelentést tett egy brüsszeli konferencián. Szerinte a főváros továbbra is nyitott a világra, függetlenül attól, hogy May keményvonalas tárgyalási stratégiát hirdetett meg a Parlamentben. A miniszterelnöknek természetesen nem nagyon volt más választása, miután a csődközeli állapotokat előidéző David Cameron még időben elmenekült a süllyedő hajóról.

A kocka el van vetve

A sokakat foglalkoztató kérdés persze elsősorban az, hogyan alakul majd a kontinens és az integráció jövője? Az Európai Unió biztosan nem érdekelt Nagy-Britannia meggyengülésében, netán a brit államszövetség felbomlásában. Mégsem zárható ki, hogy a kilépési tárgyalások konfliktusai miatt ez a - ma még hihetetlen - fordulat is bekövetkezik. A legtöbb szakértő régóta egyetért abban, hogy az Egyesült Királyság csak vesztese lehet a „válási” folyamatnak. Ráadásul ez nem is elsősorban a tárgyalópartnerek szándékaitól függ. Az EU-nak ugyanis mindenképpen jeleznie kell a bennmaradók számára, hogy ezután már nem válogathatnak tetszés szerint: a jogok egyúttal kötelezettségekkel is járnak. Persze nem lenne okos dolog a briteket utólag büntetni, de az alkudozások során az Európai Bizottságnak elsősorban az uniós polgárok érdekeit kell képviselnie. Így az elkerülhetetlen "kilépési veszteségeknek" elsősorban gazdasági okai lesznek.

A Brexit és Donald Trump miatt 2016 egyértelműen a populisták éve volt. Ám 2017 tavaszán talán már Európa is lassan ráébred eddigi tunyasága súlyos következményeire. Biztató, hogy a közvélemény-kutatók a centrumpártok győzelmét várják a közelgő francia és német választásokon. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a "többsebességű" integráció gondolatával a tagállamoknak egyre komolyabban kell foglalkozniuk. Angela Merkel eleve külön tárgyalt a francia elnökkel, a spanyol és az olasz kormányfővel a népszavazás utáni helyzetről. A jelek arra mutatnak, hogy "Európa anyukája" élni kíván a váratlan lehetőséggel. A történelem ugyanis a megvezetett britek jóvoltából az integráció további mélyítését kínálja fel a 27 tagúra olvadt Uniónak. Theresa May eddig megismert stratégiája inkább csak a múltról szól: a hálózati világgazdaság korában nehéz elhinni a Brit Birodalom feltámasztását, amit most próbál meg eladni - egyre bizonytalanabb - választóinak. A valóságban ugyanis elképzelhetetlen olyan kilépési forgatókönyv, amely mindkét fél számára előnyös lenne. Az Európa-projekt híveinek azért is kellene végre összefogniuk, mert gazdasági szempontból ők kerültek a korábbiaknál kedvezőbb helyzetbe. A valutaunió kiteljesítése például biztosan javítaná a kontinens pozícióit a földrészek egyre éleződő globális versenyében.

Megyünk széjjelfele

A brit kormány akár a címbeli két szóval (© Örkény István) is jellemezhetné jelenlegi helyzetét. A számos ok közül talán az a legfontosabb, hogy a Brexit utáni kapcsolatok részleteiről az Unió egyelőre csak a kilépési tárgyalások lezárása után hajlandó egyezkedni. Márpedig ez legalább két évet jelent, ami még a világ ötödik legnagyobb gazdasága számára is borzasztóan hosszú idő. A May-kormány a kilépési stratégiát összefoglaló ún. Fehér Könyvben még nagyon öntudatosnak látszott. A papír sok mindent elbír: kilépést az egységes piacból, teljesen új szabad-kereskedelmi megállapodást az EU-val és hasonlókat. De az is merész ugrás a sötétbe, hogy a britek a „szabadság igézetében” még az Európai Unió Bíróságának hatásköreit is fel kívánják mondani. A baj csak az, hogy a brit jogrendszer 1973 óta teljes mértékben összeolvadt az európai joggal, s a válás miatt még hosszú évekig zűrzavaros lesz a jogi helyzet. Senki nem tudja például, hogy az Európával is összefüggő gazdasági jogviták eldöntésekor milyen fontosabb változások várhatók.

A magabiztos Fehér Könyv közzétételét az üzleti körökben először megdöbbenés, majd elemi erejű felháborodás követte. Micsoda? Komolyan tetszenek gondolni a kivonulást az egységes piacról, amelyhez a brit gazdaság évtizedek óta ezer szállal kötődik? És mi lesz azután? Hogyan tervezzük például az új beruházásainkat az uniós tagállamokban a vámok és a várhatóan megnövekedett költségek mellett? Mi lesz a sorsa a magasan kvalifikált uniós szakembereknek, akik nélkül például a pénzügyi szektor, vagy a hálózati gazdaság kulcságazatai egyszerűen nem fognak működni?

Márciusban sorra jelentek meg a legnagyobb érdek-képviseleti szervek nyilatkozatai, amelyek a gazdasági vezetők tanácstalanságáról árulkodtak. A brit agrártermelők szövetsége például figyelmeztetett, hogy az uniós tagság megszűnésével közel négymillió vállalkozó és alkalmazott megélhetése válik bizonytalanná. Szerintük mindenképpen átmeneti megállapodásokra lenne szükség annak érdekében, hogy a belépő vámok ne tegyék azonnal veszteségessé az élelmiszer-exportot az európai piacokon. Hasonló aggodalmakat fogalmazott meg a Brit Iparszövetség, vagy a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara brit tagozata is. Szerintük egy új szabad-kereskedelmi megállapodás hiányában a jelenleg vámmentes brit áruexport mintegy 90 százalékát terhelik majd különböző vámok az EU-tagság megszűnése után.

Ma már történelem, hogy tavaly júniusban elsősorban az angol vidéki kisvárosok lakói szavaztak a kilépésre, akiknek elegük lett az elhúzódó gazdasági válságból. Az idősebbek a régi birodalmi nagyság iránt éreztek nosztalgiát, a volt feldolgozóipari munkások pedig elhitték, hogy a bevándorlók miatt maradtak munka nélkül. Nem hallgattak a szakértőkre, akik hiába próbálták elmagyarázni, hogy a "brexitisták" a tűzzel játszanak. A kilépésre szavazóknak például fogalmuk sem volt arról, hogy a brit export meghatározó részét ma már a pénzügyi szolgáltatások jelentik. Márpedig ha a nemzetközi pénzintézetek a kilépés miatt elveszítik az ún. passporting (korlátozás nélküli piaci hozzáférés) jogát, akkor éppen a legfontosabb gazdasági területen lehet földindulásra számítani. Ha ugyanis sokan elviszik a székhelyüket Londonból, az önmagában is óriási adókiesést okozhat az államkincstár számára. Az Oliver Wyman nemzetközi tanácsadó cég előrejelzése szerint például a City várhatóan mintegy 12 milliárd fonttal kevesebbet fog befizetni a brit költségvetésbe. Emellett akár több tízezer munkahely is megszűnhet csupán a pénzügyi szektorban.

Euroland

2017 márciusában az egész világsajtót bejárta, hogy az Unió jövőjéről az Európai Bizottság öt különböző változatot javasolt megvitatásra. Ugyanakkor szinte észrevétlen maradt, hogy az Európai Parlament néhány nappal korábban egy komplett költségvetési unió koncepcióját és menetrendjét fogadta el, igaz, egyelőre csak a valutaövezet tagjai számára. A néppárti, a szocialista és a liberális képviselők egyaránt támogatták a dokumentumot, így az a jogalkotók hivatalos javaslatává vált. Ebből egyértelműen kirajzolódik, hogy a tagállamok képviselőinek többsége az „előremenekülésben”, a szorosabb együttműködésben látja a kiutat a válságból. Nem értenek egyet például azzal, hogy néhány tagállam – ma még a britek is e körbe tartoznak – egy sajátos „a la carte” menünek tekinti az Uniót, ahol csak a számukra gazdaságilag előnyös politikákban kell részt venniük. A javaslat szerint azok a tagállamok, amelyek a gazdaságpolitikájukat hajlandóak szorosabban összehangolni, e célra külön forrásokat is igényelhetnek a majdani közös költségvetésből. Az ún. "megerősített együttműködés" egyébként minden tagállam számára bármikor nyitva áll.

A költségvetési uniót azért is tartják egyre többen szükségesnek, mert a jelenlegi büdzsé nagyságrendje a feladatokhoz képest szinte jelentéktelennek mondható. Köztudott, hogy az EU nagyjából a tagállamok nemzeti jövedelmének 1 százaléka felett rendelkezik. Ha a pártpolitikának bármi köze is lenne a valósághoz, akkor a magyar kormány sem folytathatna lejárató kampányokat Brüsszel ellen. Hogyan várható el például az Uniótól, hogy csökkentse a munkanélküliséget Európában, ha a Bizottság a szociális kiadásoknak mindössze 0,3 százalékát költheti el? Az ilyen közpénzek 99,7 százalékának felhasználásáról ugyanis - a nemzeti költségvetés elfogadásakor - a tagállami parlamentek döntenek.

Mint tudjuk, Nagy-Britannia soha nem lelkesedett az egységes Európa gondolatáért: a Brit Nemzetközösséget mindig is sokkal fontosabbnak tartották. Egy korábbi - ugyancsak konzervatív - miniszterelnök, John Major például a nemzetközi sajtó kedvencévé vált, amikor 1993-ban az euró bevezetését kommentálta: „Érdekes, akár egy esőtánc – és nagyjából annyi haszna is van." Ma már látjuk, hogy az utódok sem lettek sokkal okosabbak. A jelenlegi kormányfő történelmi bejelentését még a londoni Citynek, a világ egyik legnagyobb pénzügyi központjának sem sikerült megakadályoznia.

Theresa May levelét megírta. A brüsszeli vezetők és a tagállamok a hírt érthető okokból nem fogadták kitörő lelkesedéssel. Ennek ellenére nincs okuk a kétségbeesésre. Az Európai Unió erejét mi sem bizonyítja jobban, minthogy - a Brexit évében - a kontinensen többen is várnak arra, hogy megkezdhessék a csatlakozási tárgyalásokat. Az integráció minden eddigi válság után tovább mélyült. Ezúttal sem lesz másként.