Budapest Transzfer

Az urbanizáció szemszögéből vizsgálja az irodalom és az építészet kapcsolatát a Budapest Transzfer Nemzetközi Irodalmi és Társművészeti Fesztivál, amelynek október 16. és 19. között szervezett programjai között irodalmi estek, beszélgetések, felolvasások, városi séták, nyomáskiegyenlítő kamrában hallgatható kortárs irodalom és zene is szerepelnek a Petőfi Irodalmi Múzeum szervezésében.

Az immár hetedik alkalommal megrendezett program egyebek mellett azt vizsgálja, hogyan jelenítik meg az épített környezetet az irodalmi művek, valamint az épített környezettel és a városokkal való találkozás hogyan hat az irodalomra mint művészeti ágra.

Október 16-án a 19. századi Budapestet járja körül az első program: Török András a századforduló városiasodását képekkel illusztrált előadással és sétával eleveníti fel. Ugyanezen a napon Fábri Anna irodalomtörténész, Kemény Mária és Ritoók Pál beszélgetnek a nagyvárossá váló Budapestről László Ferenc vezetésével.

Pénteken délután építészet és modern irodalom témában előadást tart David Spurr, a Genfi Egyetem professzora, aki a modernség kezdeteitől bontja ki az irodalom és építészet kapcsolatát, ezt követően pedig az építészet, az irodalom és a modernitás egymásra gyakorolt hatását elemzi Bányai Évával.

A PIM-ben szombat délután a Cityscape - First Impressions of Budapest keretében négy különböző anyanyelvű, eltérő életkorú, mégis azonos kultúrájú, hosszabb-rövidebb ideig Budapesten élő író mondja el benyomásait a fővárosról és ugyanezen a napon Thomas Glavinic, Andreas Neumeister és Térey János írók értekeznek az irodalmi múzeumban az épített környezet és az írás kölcsönhatásáról.

Ezt követi Kisvárosi közhely, nagyvárosi lárma címmel a Kolozsvárról Budapestre került Tompa Andrea és a Kassáról Bázelbe emigrált Dusan Simko beszélgetése a kisváros kapcsán a nagyvárossá válásról, multikulturalizmusról, a provincializmusról, honvágyról és iróniáról, elutazásról és hazatérésről.

Vasárnap a PIM-ben Én úgy vagyok a városommal címmel Szilasi László és Bazsányi Sándor részvételével, La Phrase urbaine (A városi mondat) címmel az író és filozófus Jean-Christophe Bailly és Fáber Ágoston értekezik, az Őrjítő ez a lakótelep programon pedig Tóth Krisztina, Joanna Bator, Dragomán György és Pálfi György gondolkodik el a lakótelepen, mint kulturális problémán/jelenségen.

Szerző

Végeérhetetlen röhögés

Publikálás dátuma
2014.10.15. 07:45
Hajmeresztő figurák szerepelnek a Paródia előadásában FORRÁS: ARMEL OPERA FESZTIVÁL
Hatalmas, élvezettel teli, végeérhetetlen röhögés a Paródia című egyfelvonásos, amit az Armel Opera Fesztiválon láthattunk az Erkel Színházban. Nem minden sült el azonban ennyire jól.

Nekibőszült iskolaigazgató ver egy diákot, aki már el is terül, a feldühödött diri pedig igencsak nekilendülve püföli a szerencsétlent. Akinek a társai viszont mobiltelefonnal bőszen, arcukon kaján vigyorral, fényképezik a jelenetet. És közben örvendezve azt énekelik, hogy ez milyen nagyon jó, mert így legalább ki lehet majd rúgatni a heves vérmérsékletű igazgatót.

No meg a közutálatnak örvendő kémia tanárnőt is, aki miatt ez a diákverés történik, mert panaszkodni ment a rakoncátlan osztályra, melynek tagjairól nem állítható, hogy makulátlan kémia tudorok. Ellenben a bepipult tanerőről sem mondható, hogy túlzottan elől állt, amikor a jóindulatot, meg a humánumot osztogatták.

Kimondottan az a szivatós fajta, aki halálra élvezi, ha kipécézhet valakit, alaposan, élvezkedve megfingathatja, fölényeskedhet vele, rápiríthat. Szóval igazán kiállhatatlan. Ivana Saková meglehetősen jól játssza. Kiül rajta a gyönyör, ha diáknak kellemetlenkedhet, szinte erotikus mámor lesz rajta úrrá.

Egy húron pendül a magából kikelt igazgatóval, akit Kris Belligh kellő elvakultsággal és hevülékenységgel alakít. Tanárok és diákok egymással szemben olyanok, mint két ellenségeskedő párt, mint két kiskakas, aki összeveszett, és már így maradnak egy életre, mert lehetetlen a kibékítésük.

A híres Josef Kajetán Tyl Színház produkciója pedig olyan, mint egy virgonc, gunyoros, nyelvöltögető diáktréfa, amiben mindenki élvezi a féktelen rosszcsontkodást.  Ráadásul ez egy kortárs opera, remek egyfelvonásos. Előtte üres a zenekari árok. Már furcsálkodunk, hogy egy opera esetében hogyan lehetséges, hogy magnóról megy majd a zene.

Aztán a nézőtér felől hangoskodva becsörtet egy rakat rumlis alak, úgy néznek ki, mintha éppen most érkeztek volna a grundról, úgy gondoljuk, ők lesznek az énekesek, akiknek ez a jelmezük. De a zenekari árokba tartanak. Akit az előző egyfelvonásosban pedig még frakkban láttunk, felpattan a karmesteri pulpitusra, saruban, klott gatyában, ujjatlan pólóban, így jól látszanak a karján a tetoválások. 

Vojtéch Spurni zenei rendező és karmester fején fordított baseball sapka. És a zenekar elkezd valami fenemód pattogó, felpörgetett tempójú, fölöttébb szarkasztikus, az egész világot, és benne az opera műfaját is kigúnyoló zenét játszani. Olyan az egész, mint egy elnyújtott, nagy, végeérhetetlen röhögés, ami sehogyan sem akar abbamaradni.

Később kiderül, hogy azok az operaénekesek, akik az osztály tagjait játsszák, még cifrábban néznek ki, mint a muzsikosok. Égnek álló, virító színű hajak, mindenben szabálytalan, rikító, figyelemfelkeltő cuccok, mintha a polgárpukkasztás megtestesítői lennének. És azok is. Nem véletlenül akad ki rajtuk a kosztümös, hangsúlyozottan rendezett frizurájú, eléggé nyársat nyelt kémiatanárnő.

És aztán ebből az alapfelállásból lesz ne mulass!, égszakadás-földindulás, rohangálás, tébolyult diákcsínyek garmadája, tréfás szituációk sorjázása. Üdítő, kolosszális, fantáziadús dili az egész. Az énekesek kicsattanó örömmel telehancúrozzák a színpadot. Mindannyian jó színészek, fergeteges humoruk van.

Kerek Gábor, aki a zenét és a szöveget írta, veszettül telibe talált valamit. Nem akart mélyre szállni, nem akart a poklok bugyraiba elvezetni bennünket, de rendkívül mulatságos, üde, friss, görbe tükröt mutat nekünk, amit hatalmas ovációval fogad a közönség, Dominik Benes lendületesen elementáris rendezésében.

Az előtte lévő egyfelvonásos, A császár új ruhája, ugyanennek a teátrumnak a produkciója, közel sem ilyen jó. Ránky György már megzenésítette Andersen klasszikus meséjét, Pomádékirály új ruhája címen, és az a mű igencsak erőteljesen, gyilkosan metsző humorral kikarikírozza a hatalmi elvakultságot.

Most is észleljük, Jaroslav Kreck operájában, Magdalena Svecová rendezésében, hogy fölöttébb mulatságos dolgot látunk és hallunk, mégsem dől a nézőtér a nevetéstől. Az, hogy sakktáblán mozog valamennyi szereplő, és mindehhez még stilizált, szépelgő mozgásrendszer is tartozik, egyébként látványos jelmezekkel, kimódolttá, és ezért sokszor élettelenné teszi a produkciót.

Ez nagyrészt igaz Christian Henking Figaro című operájára is, ami egy mai teátrumba helyezi a közismert történetet, Raphael Urweider szövegével. Színpadi káoszt ábrázolva valódi káosz is keletkezik a deszkákon, kuszává váló cselekménnyel, Andreas Zimmermann rendezésében, a Svájcból érkezett Biel Solothurn Színház és Zenekar prezentációjában.

Érdekes a zene, kicsit imitálja Rossinit, de azért a mába hajlik, még rap is vegyül bele. Ebben az esetben is sokat kellene nevetnünk, de mivel inkább csak a humor imitációját kapjuk, jó, ha mosolygunk.

A Szegedről, kellő ottani támogatás híján, kényszerűen Budapestre került Armel Operafesztivál már komoly rangot vívott ki, nemzetközi szinten is. Szabad teret nyit a kísérletezésnek. Az pedig a kísérletezés természetrajzából fakad, hogy adódnak mellényúlások, és mint a Paródia példája mutatja, telitalálatok is.

Szerző
Frissítve: 2014.10.14. 22:53

Kistestvér vagy kihívó a Jobbik?

Publikálás dátuma
2014.10.15. 07:07

Egyetért a lapunk által megkérdezett Tamás Pál szociológus azokkal az elemzőkkel, akik szerint a Jobbik messze van még attól, hogy a Fidesz kihívója legyen. Csakhogy a szélsőjobboldali párt az önkormányzati választásokon meg tudta tartani az eddig jobbikos polgármester által vezetett települések többségét, és a legtöbb megyei közgyűlésben is megelőzte az MSZP-t. A pártelnök, Vona Gábor ebből már azt a következtetést vonta le, ők léphetnek fel váltópártként 2018-ban. Mindezt azonban sem a Jobbik története, sem pedig jelenlegi, a Fideszével szinte azonos politizálása nem erősíti.

"2018-ban az lesz a tét, hogy a Fidesz vagy a Jobbik irányítsa az országot" - közölte még a választások éjszakáján a Jobbik elnöke. Vona Gábor hatalmas sikerként értékelte az önkormányzati voksolás eredményét, szerinte ezzel a radikális párt megkezdheti a felkészülést a kormányzásra, ugyanis a "kétharmad sem tart örökké". Sőt, Vona hétfőn a parlamentben napirend előtt lényegében azt is állította, ma is a Jobbik kormányoz, hiszen a szélsőjobboldali párt ötletei, programpontjai immár a fideszes kormányzati cselekvés részei. "Rezsicsökkentés, bankok megadóztatása, devizahitelek forintosítása, keleti nyitás, kettős állampolgárság, közmunkaprogram és a sort még persze folytathatnám" - sorolta a pártelnök, hozzátéve: "mi ennek csak örülünk, ez azt jelenti, hogy egy kétharmados kormányra ráhatásunk van."

Valójában Vona 12 éve nemhogy ráhatását, testvériségét is kifejezte a Fidesszel, hiszen egy jobboldali fiatalokat megmozdító tömörülés szükségében hitt, amely a mai kormánypártot segítheti. Ekkortájt egyetemi szervezetként aktívan részt vettek a 2002-es választásokon vereséget szenvedő fideszesek megmozdulásain. 1999 novemberében, az ELTE Bölcsészkarán alapították a Jobboldali Ifjúsági Közösséget, amely előbb civil szervezetté, majd 2003 októberében párttá alakult. Vezéralakja, Vona - hasonlóan a Jobbik vezetőségének legtöbb tagjához - az ELTE hallgatói önkormányzatának elnökségében szerezte első politikai tapasztalatait, de vezetője volt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége egyetemi alapszervezetének, 2002-ben pedig Orbán Viktor személyes meghívására tagja lett a Szövetség a Nemzetért polgári körnek is. A 2006-os választásokon viszont a Jobbik és a MIÉP szövetségben indult, de Harmadik út néven mindössze 2,2 százalékos eredményt értek el.Csurka István pártjával azonban Kovács Dávid a Jobbik első elnök állapodott meg, így a kudarcért is ő felelt.

A 2006 őszén pártelnökké választott Vona az önálló politizálás és pártépítés mellett döntött, nyilvánosságot pedig a kormányellenes megmozdulásokban való részvételükkel kaphattak. Az új vezető bejelentette, hogy a fiatalok számára egy új szervezetet hoznak létre, melyet többek között a Demokrata főszerkesztőjével, Bencsik Andrással ötlöttek ki. Vona nyáron alapítója és első elnöke lett a Magyar Gárda Egyesületnek, mely 2007. augusztus 25-én a Sándor-palota előtt alakult meg az első 56 gárdista eskütételével. A Fidesz kivételével minden parlamenti párt élesen elhatárolódott a szélsőséges militarista szervezettől.

Közben a Jobbik meglepő sikerrel szerepelt a 2009-es EP-választáson, vélhetően azért, mert jelöltjei közé emelte a 2006-os zavargások után elhíresült Morvai Krisztina jogászt. A párt három képviselőt is juttatott Brüsszelbe, a 2010-es országgyűlési választásokra pedig olyan országos politikai tényezővé váltak, hogy bejutottak a parlamentbe is, a harmadik legnagyobb frakciót alkotva 47 képviselővel. Mindez nyilvánvalóan pénzt és nyilvános szereplési lehetőséget biztosított a pártnak, ám a 2010-es önkormányzati választáson ettől még nem járt országos sikerrel, sőt, a nagyobb települések zömében nem is indított polgármester-jelöltet, így csak bizonyos régiókban hódított posztokat.

Mindez azonban mára megváltozott: a 2014-es áprilisi országgyűlési választás egyértelműen megmutatta, hogy a korábban elsősorban Kelet-Magyarországon és északon népszerű Jobbik megvetette a lábát az ország közepén, a fővárosban, sőt, a Dunántúlon is, leginkább délnyugaton - országszerte több mint egymillióan szavaztak rájuk. Noha az egy hónappal későbbi uniós választás visszalépést jelentett a Jobbiknak is (ezúttal is csak 3 képviselői helyet tudtak szerezni), ám májusban az áprilisinál jóval alacsonyabb volt a részvétel, és az eleve erősen euroszkeptikus Jobbik nehezen tudta mozgósítani híveit a keveseket érintő EP-választásra.

Az önkormányzati választásokon ugyanakkor meg tudta tartani az általa vezetett települések többségét, sőt, újabbakat nyert el, valamint egy megyét kivéve a második legnagyobb párt lett a megyei közgyűlésekben. Azt már a jelöltállítási adatokból is lehetett látni, hogy a párt igyekezett megerősíteni magát a városok szintjén, korábban ugyanis főként a kisebb településeken volt jelen. 2010-ben csak két kicsi és egy közepes méretű településen (Tiszavasvári) tudott polgármesteri pozíciót szerezni, majd később 12 települést vezethetett, részben a függetlenként győztes polgármesterek Jobbikba lépésének, részben időközi választások eredményeképp. Ehhez képest most 14 településen nyert a Jobbik polgármesterjelöltje, köztük több közepes városban, így Tapolcán, Tiszavasváriban, Ózdon és Törökszentmiklóson. Emellett 6 további településen a Jobbik által is támogatott független polgármesterjelölt nyert. Ez összesen 20 településvezetői poszt, ami korábbi várakozásunk alsó határának felel meg - elemezte a Political Capital (PC).

Az elemzői értékelés szerint a Jobbik által képviselt szigorú rendpártiság, a diszkriminatív szociálpolitika és az oktatási szegregáció tehát még több településen erősödhet fel, ám az, hogy Vona Gábor pártelnök a voksolás után a kormánypárt 2018-as kihívójaként pozicionálta pártját, kissé túlzó. "A Jobbik ettől még nagyon messze van, a leginkább vágyott miskolci polgármesteri széket nem sikerült elnyerni, Budapesten pedig legfeljebb az LMP megelőzésének örülhet a szélsőjobboldali párt" - hívták fel a figyelmet.

A PC szerint a főváros továbbra is a szélsőjobboldali párt leggyengébb pontja, hiába igyekezett ugyanis mérséklet kampányt folytatni, Budapesten nem tudott lényegesen előrébb lépni. Bár a párt mind a 23 kerületben indult, polgármesterjelöltjei összesen mindössze 40590 voksot kaptak. Ez messze elmarad a tavaszi országgyűlési választáson a Jobbik pártlistájára leadott szavazatok számától (111 129), de még az EP fővárosi választási eredménytől (51 995) is - emlékeztettek.

A most töredékszavazatként hasznosuló bő 40 ezer voks egyetlen képviselői helyet eredményezett a Jobbik számára a Fővárosi Közgyűlésben, Staudt Gábor, a párt főpolgármester-jelöltje 42 093 szavazattal (ez mintegy 1700-zal kevesebb a négy évvel ezelőttinél) 7,1 százalékot szerzett, ezzel messze leszakadva az első két helyzettől a harmadik helyen végzett. A párt fővárosban legfeljebb annak örülhet, hogy megelőzte a 2010-ben még erősebb LMP-t - írta a PC.

"Szimbiózisban él a Fidesszel"
Tamás Pál szociológus
Nincs rá reális esély, hogy a Jobbik váltópártja legyen a Fidesznek, hiszen az egy szekunder, protest párt csupán. Már csak azért sem lehet a Jobbik a váltóerő, mert noha bizonyos fővárosi balliberális körök, illetve médiumok szeretik azt érzékeltetni, hogy a baloldal egyenlő darabokra töredezett, de valójában az MSZP megmaradt országos nagypártnak, igazi váltópártnak, függetlenül jelenlegi támogatottságától.
Mellette csak törpepártok vannak a baloldalon, a Demokratikus Koalíciót mindössze Gyurcsány Ferenc miatt ismerik az ország egyes vidékein, az Együtt-PM-ről pedig még csak nem is hallottak. Semmiféle áttörés nincs tehát a baloldali erőviszonyokban, legfeljebb a szocialista-liberális médiumok szerkesztőségi szimpátiája láttatja ezt másként. Vidékről pedig az MSZP nem tűnt el, noha 2010-es állapotán nem változtatott, így támogatottsága nem nagy.
A Jobbik szempontjából ugyanakkor azért is kizárt, hogy váltópártként tűnjön fel, mert szimbiózisban él a Fidesszel, lényegében nem más, nem tér el attól, csak egy kicsit radikálisabb, fiatalabb, fiatalosabb változata annak. A Jobbik népszerűségét egyértelműen a Fidesz határozza meg, amikor a kormánypárt "puhul", s például nem olyan harcos az Európai Unióval, vagy nem lép fel keményen és diktatórikusan a romakérdésben, akkor páran a szavazóközönségéből átpártolnak a Jobbikhoz, mondván: majd az keményebb lesz.
A Jobbik azonban nem kormányképes erő, váltópártot is csak a szerencsétlen véletlenek összjátéka lenne képes faragni belőle, hiszen ha az EU és az Egyesült Államok nyomására a Fidesz visszavesz eddigi hevületéből, s radikálisabb közönsége számára túlságosan "nyugatossá" válik, akkor nagyobb tömeg is csatlakozhat a szélsőjobboldali kistestvéréhez.
Erre láthattunk példát a vasárnapi önkormányzati választáson is, hiszen a Jobbik azokon a településeken tudott győzedelmeskedni, s eredményt felmutatni, ahol a helyi viszonyok között a Fidesz túl puhának mutatkozott, ezért szavazói a keményebb kezűnek hitt, jobbikos jelölteket választotta. Az önkormányzati voksoláson egyébként is nagyon fontosak a speciális helyi viszonyok, illetve a személyiségek, a jelöltek helyi vonatkozásai és viszonyrendszere.
Ózdon például adott szociális konfliktus van, ami az utóbbi években számos konkrét balhét is generált, elég csak az utcai vízcsapok ügyére gondolni. Ez jól példázza, hogy a Jobbik helyi sikereit a - csúnya, szerencsétlen kifejezéssel - "fehér szegények" elégedetlenségének köszönheti, pontosabban annak, amikor ez a társadalmi csoport kifogásolja, hogy a kormány miért oszt ugyanolyan segélyt, segítséget a roma szegényeknek, mint nekik.
A Fidesz azonban nem tehet mást - ha tehetne, vélhetően tenne -, mint hogy viszonylag egyenlően osztja szét a szociális segélyeket a roma és nem roma lakosság között, mert nemzetközi kötelezettségei erre szűkítik a magyar kormány lehetőségeit. Ugyanakkor az is látszik, hogy a kiszolgáltatott, lecsúszott, szegény régiók fellendítésére, megsegítésére az előző kormányciklus alapján most sem fordít majd a Fidesz komoly forrásokat, így a helyi társadalmi konfliktusok is megmaradnak a lepukkant településeken.
A Jobbik pontosan tudja ezt, mégis aduként használja a romakártyát, ezzel növelve az elszegényedett, sőt, egyre nyomorultabb körülmények között élő vidéki lakosság tagjai közt fennálló feszültséget. Ezeken a területeken ugyanis semmire sem mennek például a Holokauszt-tagadással, vagy más, zsidóellenes megnyilvánulásokkal, amivel a külföldi ingyen reklámra szert tettek. Itt egyedül a rasszizmus, az erőteljes romaellenességgel tudnak "sikert" elérni azok között, akiknek gazdasági és kulturális értelemben is konfliktusuk van a helyi roma lakossággal.
A Jobbik tehát a romakonfliktusból él, éppen ezért a Fidesz ideológusai számára komoly kihívást is jelent, hogy a kormánypárt mennyire radikalizálódhat romakérdésben, mikor nem üti még meg a bokáját a kabinet a nemzetközi konfliktusokban. A Fidesz szavazótáborában ugyanis nagyon sokan vannak, akiknek a rasszista megnyilvánulások imponálnak. Éppen ezért egyértelmű, hogy a kormánypárt határozza meg a Jobbik támogatottságának felső határát.
A Jobbik egy szekunder, nem tud kitörni ebből a szerepből, s noha azt állítja, a kormánypárt az ő programját valósítja meg, valójában ez nem igaz, a jobbikosok épültek rá a Fidesz-ideológiára. A Fidesz megy a maga útján, a Jobbik meg követi, másolja, csak egy "útitárs párt".

Szerző