Előző
Következő
új cikk

Gazdaság

Orbán levelet írt a közszolgáknak

nepszava.hu|2017. júl 5. 16:21
[A+ A-]

Forrás: Facebook/Orbán Viktor

A sztrájkra készülő köztisztviselői vezetők még júniusban fordultak levélben több kormánytaghoz, illetve magához a miniszterelnökhöz. Orbán Viktor, pontosabban a titkárságának a válaszlevele két napja érkezett meg - írja az mfor.hu.

A közszolgák a miniszterelnöknek címzett levelüket továbbították Lázár Jánosnak, valamint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek és Pintér Sándor belügyminiszternek is. A kormányfő válaszlevelében arról tájékoztatta a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezetét (MKKSZ), hogy a kapcsolattartással Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkárt bízta meg.

Az MKKSZ július 17-re - egy hétfői napra  - időzíti a munkabeszüntetést, amennyiben a kormány nem teljesíti a bérköveteléseiket. A követelés lényege, hogy a bérek három év alatt 50 százalékkal emelkedjenek. A szakszervezet szerint több mint 260 ezer ember dolgozik a közszolgálatban, akiknek a nettó keresete nem emelkedett idén, jó részüknél már 2008 óta sem - emlékeztet a portál

Mivel az érdekképviselet tárgyalási kezdeményezései eredménytelenek voltak, utolsó eszközként meghirdették a sztrájkot, amihez kezdettől fogva csatlakoztak a Magyar Államkincstár dolgozói. Erre azt mondta Lázár János az egyik korábbi Kormányinfón, hogy "minisztériumban nincs sztrájk, és nem lesz béremelés sem", illetve "jól gondolja meg a szakszervezet, hogy sztrájkol-e".

Lázár János fenyegető kijelentése ellenére a közszolgák nem hátráltak meg, szerintük joguk van a munkabeszüntetésre, ami nem fogja akadályozni az állam pénzügyeinek intézését. Úgy látják, Orbán levelével valami megmozdult, biztató jelek vannak arra, hogy a kormány késznek mutatkozik a tárgyalásra. Egyrészt az egyik központi közigazgatási területet érintően egy konkrét bérajánlat fogalmazódott meg, másrészt a tervezettnél hamarabb, július 14-ére, azaz a sztrájk előtti péntekre összehívják a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumot. Az MKKSZ konkrét törvénytervezettel készül az érdekegyeztető fórum ülésére, és nem áll le a sztrájk előkészítésével, ha július 17-ig nem születik értékelhető megállapodás, akkor két órára felfüggesztik a munkát - tették hozzá.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!