Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Szeretett ellenség

Népszava|2017. aug 12. 06:11
[A+ A-]

Jól kell megválasztani az ellenséget. Az ideális ellenség nem túl erős, mert akkor a háború a kívánttal ellentétes hatást vált ki. Az emberek nem szeretik a koporsókat, még ha hazájuk zászlajával vannak is letakarva. Előbb szomorúak, utána dühösek lesznek tőlük, végül dühükben az ellenzékre szavaznak. Persze az ellenség túl gyenge sem lehet, mert akkor a hadsereg egy pillanat alatt átszalad rajta, és a hadjárat nem éri el a kívánt hatást, a hatalomban lévők megerősítését. Így járt például Afganisztánnal 2001 telén George W. Bush: mire kettőt pillantott, nem volt kivel háborúzni, így „kénytelen volt”, megtámadni Irakot. Az is fontos, hogy az ellenségnek ne legyenek erős szövetségesei, és az is jó, ha eleve vacak a reputációja.

Putyin, például, remekül választ ellenséget. A 90-es évek végén Oroszországban mindenki utálta a csecseneket, de aki nem, az is jobb belátásra tért, amikor felrobbant négy lakóház, meghalt csaknem háromszáz ember, és minden tévé bemondta, hogy erről Dzsohar Dudajev tehet. 2008 augusztusában Grúzia, 2014 tavaszán Ukrajna tapasztalta meg, milyen az, ha a Kremlnek sürgősen valami nagy nemzeti sikerre, ahhoz pedig ellenségre van szüksége.

Trump komoly bajban van, megdöntött minden népszerűtlenségi rekordot, a Kongresszusban elbukott az egészségügyi ellenreform, nyakán a volt FBI-igazgató, Robert Mueller által vezetett vizsgálat, a humoristák degeszre keresik magukat a róla szóló poénjaikkal, a külvilág ámulva derül Amerikán, ráadásul a Fehér Ház mögötti rétre valaki egy hatalmas, felfújható csirkét hozott, amelynek félreérthetetlenül sárga a haja. Bill Clinton fele ekkora pácban sem volt, amikor a NATO bombázni kezdte Szerbiát…

Úgy néz ki, hogy a makacsul agresszív Kim Dzsong Un helybe megy a pofonért. Észak-Korea huszonöt millió lakosával, milliós hadseregével és bimbózó atomarzenáljával elég erősnek látszó, valójában gyenge és magányos ellenség. Trumpnak égető szüksége van valamire, ami eltereli a figyelmet alkalmatlanságáról és választási győzelmének törékeny legitimitásáról. Ehhez, bárhogy próbálja, nem elég pár éjszakai internetes szösszenet. Úgyhogy egyszerre van háborús igény és kínálat, igazából az lenne a meglepetés, ha a helyzetet sikerülne puskalövés (rakétázás) nélkül megoldani.

A Fehér Ház három kipróbált katonára - James Mattis védelmi miniszterre, John Kelly elnöki stábfőnökre és H. R. McMaster nemzetbiztonsági tanácsadóra - támaszkodhat. Trump katonai középiskolába járt, s bár a vietnami háború idején gondosan elkerülte a fegyveres szolgálatot, egyelőre tisztelni látszik a tábornokokat. Róluk egyenként és együtt is az a hír járja, hogy meg merik mondani a véleményüket. Főként bennük bízhat a világ, ők tényleg tudják, hány élettel és milyen tömeges szenvedéssel kéne fizetni egy átfogó háborúért. Ott van még aztán Kim Dzsong Un is, akinek viszont azzal kell tisztában lennie, hogy az amerikaiak szívesen eltörölnék a föld színéről rezsimjét és személy szerint őt is. Jól nézünk ki, ha a békére Kim és Trump józansága ad reményt.

Horváth Gábor