Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Népszavazás magyar módra

Népszava|2017. szept 14. 06:09
[A+ A-]

Nehéz lenne elképzelni bármit is, ami messzebb van a közvetlen demokráciagyakorlás XIX. század végi ideáljától, mint az a vásári komédia, ami népszavazási kezdeményezés címén most éppen a Római-part ügyében folyik. A féktelen liberalizmussal egyébként sem vádolható Tarlós főpolgármesternek mostanra sikerült olyan helyzetet előidéznie, amelyben példaszerűen kimutatható, hogyan fordult önmaga ellentétébe ez a demokratikus eszköz.

Hol van ma már az az anarchokommunista idea, hogy a köz kisebb-nagyobb dolgaiban az érintett polgárok összejönnek, elmélyült vitában feszítik egymásnak az álláspontjukat, aztán egy egyszerű szavazással eldöntik, mi legyen... A referendum ma már a nettó trükközés szinonimája: a hatalom hol a saját civiljeit veti be a valós népi kezdeményezések ellen, hol uszító álkérdésekkel aljasítja le a közvetlen politikát, ha pedig végképp vesztésre áll egy aktuális ügye, még mindig kéznél lehetnek a kopaszok.

A magyarországi népszavazások története a mind méltatlanabb kérdések és a mind nagyobb állampolgári közömbösség szomorú históriája. A nevezetes négyigenes referendum esetében tán még bocsánatos bűn volt, hogy három már eldöntött, de a kommunisták farbarúgásával kecsegtető kérdésben vitték a demokratikus erők az urnákhoz az embereket csak azért, hogy így akadályozzák meg Pozsgay Imre államfővé válását. De az állampolgársági vagy a szociális népszavazás már leplezetlen hatalomtechnikai manipuláció volt, és mint ilyen, el is érte a várt hatást. A magyarok szépen leszoktak a felelős döntés rendszerváltással kivívott jogáról, és már nem kérték ki maguknak az olyan lealjasító gesztusokat sem, mint a legutóbbi, migránsügyi provokáció.

De ne feledjük: ebben az ijesztő nemtörődömségben nemcsak az a vétkes, aki visszaélve a demokráciával a politikai ellenfele megsemmisítésére vagy a saját hatalma erősítésére használja a népszavazás eszközét, hanem az is, akinek a politikusi lustasága erodálja a köz bölcsességét. A balliberális kormányok ugyan nem buktak meg a kulcsfontosságú NATO- és EU-referendumokkal, de csak azért nem, mert levitték az érvényességi küszöböt ahelyett, hogy kitartó munkával valóban nemzeti üggyé emelték volna ezeket a sorskérdéseket. Akinek a hívó szavára az állampolgárok több mint fele távol marad az szavazófülkétől, amikor Európáról lehet voksolni, az ne csodálkozzon, ha - mint Kálmán László nyelvész kísérlete bizonyította - a tandíj vagy a vizitdíj dolgában a gerjesztett indulat és nem a józan ész vagy a megértés vezeti majd az x-et húzó tollat.

Mégis, hiába, hogy a népszavazás mára méltatlan politikai eszközzé vált, mind gyakrabban hallani ilyen kezdeményezésről: a jogfosztottságban fuldokló ellenzék - pláne a Momentum nolimpiás sikere óta - így próbál meg valamiféle figyelemhez jutni. S mivel a hatalom mindent megtesz a fontos ügyek blokkolása érdekében, egyre lehetetlenebb, meghökkentően periferikus kérdések előtt is felvillanhat a zöld lámpa. Virtigli hungarikum, hogy nálunk még bázisdemokrácia legfontosabb eszköze is a közéleti züllés szolgálatába áll.

N. Kósa Judit