Előző
Következő
új cikk

Belföld

Imával és zarándoklattal küzdenek a szegedi nyugdíjasok Vona Gábor ellen

nepszava.hu|2017. szept 13. 17:09
[A+ A-]

Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Nyugdíjasok Országos Szövetségének Ki mit ígér a nyugdíjasoknak? címmel megrendezett pártelnöki fórumán. MTI Fotó: Balogh Zoltán

A szegedi nyugdíjasok egy csoportja „zarándoklatot” hirdettek Vona Gábor és a „balliberális ellenzék” módszerei ellen – írta meg a szegedma.hu.

A civil szerveződéshez csatlakozott Nógrádi Tibor a Fidesz szegedi alapszervezetének az elnöke is.

A Dobák Lászlóné által meghirdetett Mária-napi zarándoklat a Szent Rókus templomkertből indult. Itt a főszervező beszédet mondott: kifejtette, hogy „a megbocsájtás és az ítélkezés az Isten dolga, viszont ők nem felejtenek.”

A menet egyik idős résztvevője, egy bevásárlókocsit is magával hozott, amelyben egy nemzeti színű koszorú volt. A bevásárlókocsit és a koszorút imádságok és éneklés után elhelyezték a Szűzanya szobránál az egybegyűltek. Kimondták, a „szeretet koszorúja a rágalom és gyűlölködés elleni szimbolikus fellépést szolgálja”.

A portál emlékeztet rá, hogy a Jobbik vezetője, Vona Gábor nemrég egy Facebook-posztjában az utcafórumán megjelenő nyugdíjasokról, hogy ők azok, „akiknek a szemükben gyűlölet lobogott, a szájukból pedig a szennyvíz folyt, miközben húzták a kis bevásárló kocsijukat és a TV2-s hazugságokat ismétlik”. (A teljes szövegben Vona Gábor mellesleg tisztelettel nyilatkozott az idős korosztályról. Ugyanakkor arra reagált, hogy szerinte míg máshol a fiatalok, nálunk a kormány propagandája miatt éppen az idősek radikalizálódnak.)

Az ötvenfős csoport ezután átvonult a Széchenyi téren található Szent István és Gizella szoborhoz, majd a Dóm téren a Magyar Pieta szobránál fejezte be útját – írta a helyi portál.

Lájkoljon minket a Facebook-on is!