Előző
Következő
új cikk

Belföld

Vekerdy Tamás: Ne sírj, dögölj meg húsz évvel előbb!

Népszava|2017. szept 23. 05:00
[A+ A-]

Ahol titok van, ott jogfosztás van. FOTÓK: Tóth Gergő

Egy olyan rendszer, amely megengedi, hogy te az legyél, aki vagy, mindig sokkal erősebb, mint egy olyan rezsim, amelyik azt mondja, legyél, akivé, én akarlak tenni – állítja Vekerdy Tamás pszichológus.

- „Minél kevésbé ellenőrzik a helyi és központi hatóságok az iskolák működését, még anyagi értelemben is, annál jobban működnek”. A hatalom nem igazán ért egyet önnel.

- Két-három évtizeddel ezelőtt egy elég híres amerikai kutatóintézet, a Brookings Institution nagy felmérést végeztetett arról, hogy mely iskolák működnek igazán hatékonyan, tartalmi és anyagi szempontból. Egyértelműen az derült ki, hogy azok, amelyekben kisebb az ellenőrzés. Volt olyan „gettóiskola”, ahol egyszerűen odadobták a gyeplőt a hatóságok, mondván csináljanak, amit bírnak, annyira nehéz volt a helyzet. Erre fantasztikusan jó eredményeket értek el. A szuverenitás, az autonómia csodákra képes. A kétezres évek legelején, amikor bombaszerűen kiderült, hogy mennyivel jobb a finnek oktatása Európában, mint a többieké, akkor mi magyarok azt mondtuk: rossz a mérés. A németek tartományi oktatási miniszterei ezzel szemben – ott minden tartománynak van saját oktatási minisztere, nálunk az országnak sincs – azonnal repülőre ültek, és mentek Helsinkibe megtudni, mitől olyan jó az oktatási rendszerük. Első kérdéseik egyike az volt: önöknél hogy működik a tanfelügyelet? Válasz: nálunk nincs tanfelügyelet. Nem igaz tehát a lenini mondás, hogy megbízni jó, ellenőrizni még jobb. Ezt egy német pedagógus barátom egyébként a világ leggonoszabb mondásának minősítette.

- Az Iskola betegít? című könyvét még 2003-ban írta. Már a kérdőjelet is elhagyhatjuk?

- Nyugodtan. Tudjuk, hogy a mai iskola a követelményeivel nagyon rosszul hat a családokra és a gyerekekre, de a pedagógusokra is. A kisgyereknek azért „nagy a feje”, mert úgyszólván felnőtt agyveleje van. Az agy a legoxigénigényesebb szerv, a kisgyerek tüdőlebenyeinek felszíne viszont ötöde a felnőttének. Tehát a gyerekszervezetnek egyötödnyi tüdővel kell ellátnia a „felnőtt” agyat. Ez úgy-ahogy csak akkor lehetséges, ha a kisdiák négy-öt órát rohangálhat és üvöltözhet a szabad levegőn. Az iskolában viszont rendesen kell ülni 45 percig, netalán még a szünetben sem lehet kimenni az udvarra, mert onnan „behordják a piszkot”. A gyerek folyamatos oxigénhiányos állapotban van, „rosszalkodik”, hogy több levegőhöz jusson.

- A lányoknak, vagy a fiúknak könnyebb?

- Tanítónők szokták mondani, hogy a kislányok aranyosak, kedvesek, jók, öröm velük dolgozni. A fiúk pedig agresszívek, gonoszak, kínszenvedés velük együtt lenni. Nemes Lívia és munkatársai ugyanakkor egy MTA kutatásban kimutatták, hogy a lányok között nagyobb arányban fordul elő iskoláskorban pszichoszomatikus – fejfájással, szédüléssel, szemkáprázással, hányingerrel, gyomorgörccsel, hasmenéssel, szorulással járó – megbetegedés. Tudjuk pedig, hogy az iskola hatásai nélkül a fiúk mindig betegebbek, mint a lányok. Már születéskor kicsit több fiú hal meg, mindig többen vannak az orvosnál, kórházban, pszichológusnál, a nők tovább is élnek. Angol kutatások szerint azért, mert többet sírnak. Amikor mi, magyar macsók azzal jövünk: „te kis anyámasszony katonája ne sírj, mi vagy, egy kis pisis?” – tulajdonképpen azt mondjuk a fiúknak: ne sírj, dögölj meg 20 évvel előbb.

- A megbetegedés az ára az alkalmazkodásnak?

- Egy olyan szorongáskeltő iskolához alkalmazkodnak, amely ha alkalmazkodnak hozzá, megbetegíti őket. Nem gyerekre szabott az egész sem módszereiben, sem tartalmában, sem időbeosztásában. Mi az például, hogy 45 perces óra? Ilyen nincs. Sőt 30 perces sincs. A kisgyerek 6-12 percig tud figyelni, és ez az idő lassan nő. Ha viszont mesélek nekik, és lekötöm a figyelmüket, akkor már bent vagyunk 75 perce a teremben, és még pisilni sem ment ki senki.

- Sokan azt mondják, az iskola nem azért van, hogy jól érezzék magukat benne a diákok.

- Valóban, „az élet nem kerti ünnepély”, ahogy már Sztálin elvtárs is megmondta. A 90-es években agyfiziológia vizsgálatok viszont kimutatták, hogy öröm nélkül nincs hatékony tanulás!

- Hol van az öröm a mai magyar iskolából?

- Sehol. Ez a bizonyos szorongás van helyette, ami viszont visszafogja a teljesítményt. A mi oktatásunk egyik paradoxona: úgy akarunk teljesítményt kizsarolni, kifacsarni, hogy közben ugyanazt visszafogjuk. Öröm és élmény nélkül nincs világ- és önmegismerés. Mit gondol, ki adta ki Magyarországon az első élménypedagógiai tankönyvet pedagógusoknak? A szegedi rendőr-főkapitányság. Volt egy zseniális külföldi referensük, aki bemutatta statisztikán, ahol élménypedagógia van, ott csökken a fiatalkorú bűnözés. Ezek a dolgok meg sem érintik a mai iskolai praxist, és bár sokat szidtuk a magyar iskolát ’89 és 2010 között is, ma az egy aranyidőnek látszik, ahol nagyszerű dolgok jöttek be.

- Például?

- Az élményközpontú tanítás, projektmódszerek, témahetek, különböző alternatívák, reformpedagógiai megoldások. Csak mi úgy láttuk akkor, hogy nem elég gyorsan történnek. Most visszatekintve viszont nagyszerű volt, hogy ezek egyáltalán megjelentek. 2010 óta megmaradt pár alternatív program, ennek ellenére a „normál” pedagógus rettenetesen be van szorítva időben és ostoba bürokratikus feladatokban. Végletekig ki van merítve ő is és a gyerekek is.

- Nemcsak ebben van változás: szerettük volna bemutatni, hogyan kezdődik a tanév, mire az iskolák úgy válaszoltak, hogy ne lépjük át az intézmény küszöbét, ne érdeklődjünk sem a tanári kar, sem a diákok hangulata iránt, és ne próbáljunk meg ehhez engedélyt kérni az intézményfenntartótól sem.

- Mindenki retteg. Amikor Gorbacsov idején életemben először kint voltam a Szovjetunióban, azért mentem, mert egy csereprogramban elvileg mód nyílt az óvodák-iskolák kölcsönös tanulmányozására. Én az óvodák miatt mentem. Erre elvittek akadémiai kutatóintézetekbe, beszélgethettem fő- és alakadémikusokkal, de óvodába nem mehettem. Teltek a napok, sürgettem az óvodalátogatást. Egy kedves hölgy, az egyik mentorom ekkor kihívott a folyosóra, és ott azt mondta, inkább ne erőltessem ezt. Ezért jöttem pedig, ráadásul ők is tudták, de azt hitték beérem azzal, hogy az akadémikusok, tanfelügyelők mondanak nekem szép dolgokat. Ahol titok van, ott jogfosztás van. Ez a mondás tökéletes. Különböző jogfosztások között botladozunk és mindent titkolunk. Amikor a Klik felvette a nevét, a Klebelsberg család tiltakozott. Gróf Klebelsberg Kunó ugyanis mindenben az ellenkezőjét csinálta annak, amit ma a Klik forszíroz. Arra pedig azt lehet mondani: katasztrófa.

- Nyilván nem véletlen, hogy a fiatalok nagy része itt hagyja az országot.

- 2011-ben egy tv-interjúban azt mondtam, hogy ha én fiatal lennék, már kint lennék Angliában mosogatni. Le is toltak érte az akkori Magyar Nemzetben. Volt egy kedves kolléganőm a Család és Iskola szerkesztőségében, aki párttag volt, de minden gyűlés után hányt. Ennek ellenére nagyon nehezen viselte, amikor őrjöngve szidtam a rendszert, bár soha nem jelentett fel. Azt mondta kétségbeesve, hogy Tamás, miért nem mész ki? Erre annyit mondtam, hogy menjenek ki ők, én itthon vagyok. A szovjet hadseregre és a moszkovitákra gondoltam. Mit mondjak ma? A nyelv, Arany János, Ady Endre, Bartók Béla, a magyar táj… A „másik Magyarország” Ottlik szavaival, vagy mint Illyés Gyula mondja: „Haza a magasban”. Ezekre próbálok gondolni, mikor a sok jelszóvá silányított „nemzeti” hülyeséget hallgatom. Heltai Jenő mindig azt hitte, hogy magyar író, de meg kellett tudnia a zsidótörvények idején, hogy ő valójában zsidó. A rajongói azt mondták neki, elviszik bárhová, ahol élni akar, viszont az író úgy válaszolt, ő itt szeretne élni. Ha hagynák.

- Most hagyják?

- Elég kétségbeesetten látom, hogy nem igazán. Mert olyan dolgokat züllesztenek politikai jelszó szintjére, ami az embernek egyébként fontos és kedves lenne, kezdve a zsidó-keresztény hagyománytól, a nemzetiig. Amikor emberek, embereket masszaként kezelnek és nem egyénként (zsidó, meleg, cigány, román, magyar, satöbbi), akkor az erőszak és a gyilkolás, a kiirtás felé haladunk. Húsz év gyűlöletkeltés után azt tudjuk, hogy hány zsidót öltünk meg, azt is tudjuk, hogy nálunk cigányokat lőttek le egészen elképesztő módon, most mégis migránsozás, újabb gyűlöletkeltés van. A lányom a Kétfarkú Kutyapárt plakátjait ragasztotta valahol vidéken és egy öreg néni odament hozzá megkérdezni, nem fél-e a migránsoktól, akik majd megerőszakolják. Mikor látott a néni utoljára migránst? Hát ő nem látott, de… Rettenetesen megrontják a nemzeti tudatot és a nemzeti közérzetet. Volt már ilyen Magyarországon. Most újra Eucharisztikus Kongresszusra készülünk Budapesten, mint a rettenetes 1939-es évben. Azokban a napokban jelent meg az első zsidótörvény, amelyet a nagy egyházak vezetői vidáman megszavaztak és mi nagyon erősen sodródtunk az akkori országokat elfoglaló Putyin, azaz Adolf Hitler felé. Rémes dolgok jutnak az ember eszébe. Például Péter Apostol levele, aki azt mondja, „visszatér az eb a maga okádására”… Megint lecsatlakozunk a jövőben vesztessé váló oldalhoz?

- Akkor a Nyugat nem hanyatlik?

- A '60-as években volt egy divatos vicc: kiküldetésben volt Grün a „haldokló”nyugaton. Amikor hazajön Kohn megkérdezi: na és, haldoklik már a nyugat? Persze, hogy haldoklik, válaszolja Grün, de milyen szép halál! Népmesei tanulság: a XX. században minden meleg és hideg világháborút a „tehetetlen”, „idejétmúlt”, nehezen magukat összeszedő, folyton válságokkal küzdő individualista demokráciák nyertek meg a kollektivista rendszerekkel szemben, ahol az volt a fontos, hogy te német, árja, náci, proletár és bolsevik vagy. Egy olyan rendszer, amely megengedi, hogy te az legyél, aki vagy, eszerint bontakoztasd ki magad, mindig sokkal erősebb, mint egy olyan rezsim, amelyik azt mondja, legyél, akivé, én akarlak tenni! Ez csak látszólag nagyon hatékony, rövid ideig, aztán összeomlik.

Névjegy
Vekerdy Tamás 1935-ben született, a pszichológia előtt jogot is végzett. Volt házi tanító, színházi statiszta, nevelési tanácsadóban pszichológus, egyetemi docens. Fontos szerepet vállalt a Waldorf-intézmények meghonosításában. Csaknem harminc könyv szerzője; országszerte tart előadásokat szülőknek, pedagógusoknak.

Zoltai Ákos

Lájkoljon minket a Facebook-on is!