Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Tüzes ló - Fuszekli

Népszava|2017. okt 13. 06:05
[A+ A-]

Aggódom a fiatalok hazafias neveléséért azóta, hogy megkaptam hírt: érdeklődés hiányában elmarad az egri vár utolsó nagy ostromának emlékére szervezett kétnapos zoknicsata. Jó félezreddel ezelőtt, 1552. október 12-én és 13-án a végső rohamban egyszerre huszonötezer török rohant neki az erődnek, a legvéresebb küzdelem a Földbástyánál zajlott, ahol Dobó István a túlerő ellen minden tartalékot bevetett, még a közeli konyhán segédkező nők is a harcosok közé álltak. Erre az ostromra emlékeztek volna a zoknicsatával – derült ki az esemény korábbi beharangozójából, azt azonban nem sikerült megtudni, miként is zajlik pontosan egy ilyen fuszekli-ütközet. A saját gyerekkorom sem segített az emlékek felidézésében: zoknival sosem harcoltunk. Sárgombócokat gyúrtunk össze meleg pocsolya vizével, s azt gömbölyítettük rá egy jól hajló bodzavesszőre: ha kicsit megszáradt a sárgolyó, jó messzire lehetett repíteni. A zokni, még ha alaposan összegyűrik is, biztosan nem repül olyan méltóságteljesen, mint a mi susinkánk. (Ma sem tudom, miért adtuk ezt az ártatlan nevet e veszélyes fegyvernek, egy olyan szilváét, amely megkékül ugyan a fán, de nem lesz édes, zamatos, hanem éretlenül megaszalódik.)

A zoknicsata lefújása minden bizonnyal fájhat a térség országgyűlési képviselőjének is, aki nemcsak rendszeresen protokoll-sütögeti az egri vár ágyúját, de azt is elintézte, hogy egy távlövő íjász innen nyilazza le a Dobó-teret. Stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízottként nehéz lehet megemészteni, hogy épp szülővárosában hazafiatlanok a diákok, s ahelyett, hogy "harcolj, harcolj" csatakiáltással egymást zokniznák, inkább a sétálóutcán élvezik a lágy őszi napfényt, hamburgerezni ülnek be, vaníliás-mazsolás csigát majszolnak a neves pszichiáter nemrég megnyitott kávézójának teraszán, s még utoljára esznek egy jó adag, fagyival töltött kürtőskalácsot a belvárosban, mielőtt beköszönt a tél.

A fiatalok ilyenek. Hálátlanok. Tán azt a budit sem becsülik majd meg eléggé, amit a mi képviselőnk egy belügyminisztériumi államtitkárral az oldalán néhány napja egy pilisi iskolában felavatott. Az ünnepi beszédben egészen odáig mentek, hogy büszkének kell lenni, mert az idén az országban öt mosdót újítottak fel, s a pilisi az egyik. Itt álljunk meg egy pillanatra, és írjuk le számokkal is, hogy 5. Mosdót. Összesen. Az egész országban. Négy megyénként egyet. Ráadásul kiderült, hogy a gyerekeknek nemcsak úgy ölükbe hullott a mosdó, fajanszostul, mindenestül, hanem meg kellett érte harcolniuk. Országos versenyben dőlt el ugyanis, hogy a tisztítószereket forgalmazó cég melyik öt iskolában varázsolja újjá a szanitert, ami amúgy állami, de legalábbis önkormányzati feladat.

Ha évente sikerül nagy csinnadrattával öt mosdót felújítani, hatszázötven év múlva a végére is érnek az ország összes iskolai budijának. E történelmi pillanatról akkori utódaink akár zoknicsatával is megemlékezhetnek, feltéve, ha érdeklődés – netán gyerek vagy fuszekli – hiányában nem marad el az is.

Doros Judit