Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Szüdi János: Akarjunk jó iskolát!

Népszava|2017. okt 14. 07:45
[A+ A-]

Jó iskolát sokkal könnyebb és élvezetesebb megszervezni, mint a rosszat. Mitől jó az iskola? A látszólag nehéz kérdés megválaszolása könnyű. Attól, hogy a gyermek jól érzi magát benne. Adódik a másik nehéz, mégis könnyen megválaszolható kérdés. Miért érzi jól magát a gyermek a jó iskolában? Mert a kedvében járnak. Figyelem! Nem azt csinál. amit akar, hanem, amit a pedagógus szeretne. Igaz, a pedagógusnak úgy kell szeretnie, amit akar, hogy a gyermek is szeresse azt. Ez a megoldás akkor jöhet össze, ha az iskola komolyan veszi feladatát: a gyermek személyiségének lehető legteljesebb mértékű kibontakoztatását. Ennyi! Nem több, és nem is kevesebb. Ehhez kell megtalálni egyénenként, külön-külön a megfelelő utat. Minden gyermek más, így minden gyermeknél más a feladat.

Aki kíváncsi, sokra vihetné

A kíváncsiság adottság. A gyermek születésétől kezdve tudni akar mindent. Meg szeretné érteni a világot. Kérdez, matat, nyúlkál, be nem áll a szája. A kíváncsiságára lehet építeni a megismerés és megértés képességének kialakítását. A másik emberi tulajdonság a csoporthoz tartozás igénye. A gyermek jól érzi magát a közösségben. A gyermek nyitott. Nem tesz különbséget a bőr színe, a szépség, a gazdagság alapján. Elfogadja a másságot, a fogyatékosságot. Képes együttműködni. Erre lehet építeni a közösségi munkát. A gyermek adott a jó iskolához. Csak a másik fél, a jó pedagógus kerestetik. Mitől jó egy pedagógus? Attól, hogy komolyan veszi a gyermeket. Komolyan veszi, partnernek tekinti. Ami a gyermeknek fontos, az fontos neki is. Amikor a kíváncsi gyermek és a jó pedagógus egymásra talál adottak a szereplők ahhoz, hogy a jó iskola létrejöjjön.

A jó pedagógus maga köré gyűjti a kíváncsi gyereksereget, és nekikezd enyhíteni tudásszomjukat. Nekikezd, de úgy, hogy soha ne apadjon el a forrás. A megismerés újabb és újabb gondolatokat, kérdéseket szül, amelyekre a választ közösen kell megtalálni. A felfedezés öröme és meglepetése tartja fenn az iskolába járás szeretetét. A megismerés örömét erősíti, ha a megoldásra közösen jönnek rá. Mindenkinek van szerepe. Kinek nagyobb, kinek kisebb. Az erősebb segíti a gyengébbeket. Mindenkinek van erőssége. Ezért mindenkinek helye van. Mindenkinek feladata van. Mindenki hozzátesz valamit a közöshöz. Mindenki tanul, és ez senkinek nem jelent terhet. Lehet énekelni, táncolni, rajzolni. A legkisebb is aktív résztvevője a megismerés, feltárás, tanulás folyamatának. A pedagógus ebben a folyamatban a karmester. Mindenki egyenlő, mint a zenekarban. A harmóniát a pedagógus teremti meg. A különbségek elmosódnak, a hátrányok csökkennek és eltűnnek.

Ritka, mint a fehér holló

Mi az oka annak, hogy a magyar iskolarendszerben a gyermekek jelentős részének néhány év elteltével elmegy a kedve az iskolától? Mi az oka annak, hogy a magyar iskolarendszer nem tudja kezelni azokat a tanulókat, akik kilógnak a sorból, akár azért, mert szerényebbek a képességeik, akár azért, mert tehetségesebbek az átlagnál? Miért van az, hogy az ismeretek hasznosítása, gyakorlati felhasználása, a folyamatok megértése még az iskolázottaknak is sokszor okoz gondot? A válasz egyszerű: nem találnak egymásra a kíváncsi gyerekek és a jó pedagógusok. Ez nem véletlen, mivel nincsenek jó pedagógusok a magyar iskolarendszerben. A magyar iskolarendszernek nincs szüksége a jó pedagógusra. Persze vannak jó pedagógusok, magányos farkasként. A pedagógustevékenység akkor lehet hatékony, ha azt egy jó kollektíva részeként végzik. A jó pedagógusok alkotják a jó nevelőtestületet. Ahol jó a nevelőtestület, ott jó az iskola. Ha jó az iskola, boldogok az odajáró gyermekek.

A magyar iskolarendszerben azonban nem az a jó pedagógus, aki karmesteri funkciót lát el. Az a jó pedagógus, aki őrmesteri szerepet tölt be. Az őrmester parancsot vár és teljesít. Az őrmester a kapott parancsot tűzön-vízen keresztül végrehajtatja. A magyar iskolarendszerben a gyermekre a baka szerepét osztják. A magyar iskolarendszer a mindenkori hatalom igényeit teljesíti. Feladatait az államcél határozza meg. Feladatait az állam irányításai, utasításai szerint látja el. A Horthy-rendszer népiskolája vallásos és erkölcsös állampolgárokat nevelt. A népköztársaság iskolája az oktatásban részesülők marxista-leninista világnézetét és szocialista erkölcsi felfogását alakította ki, illetve szilárdította meg. Hiába változott a jogi környezet. Hiába kaptak szervezeti, szakmai, munkáltatói önállóságot az intézmények. A rendszerváltást megelőző évek és a rendszerváltás utáni évek oktatásirányítással, tartalmi szabályozással, pedagógus foglalkoztatással összefüggő, ellentmondásokkal terhelt elképzelései, intézkedései nem eredményeztek visszafordíthatatlan változásokat. Ez bizonyossá vált 2013. szeptember 1-jén, amikor megtörtént az önkormányzati intézményrendszer állami kézbe vétele. A kollektív amnézia egyetlen pillanat alatt elhomályosította a pedagógusemlékezetet. Ki emlékszik már arra, hogy néhány okos azt állította, a gyermek érdeke előrébb való, mint a pedagógusé? Ki emlékszik már arra, hogy néhány okos rá akarta kényszeríteni az iskolákat, mondják meg, mit tanítanak és miből? Ki emlékszik már arra, hogy az iskola nem lökheti utcára a tankötelest, ha zavaró tényező? Ki emlékszik már arra, hogy tizennyolc éves koráig jogosult, sőt köteles iskolába járni a putrilakó? Egészen pontosan: a pedagógus emlékszik mindenre, s el is utasítja azt. A pedagógus most elégedett. A világ rendje majdnem helyreállt. Biztos eljön még a gyermek testi fenyítésének ideje is. A pedagógus nyugalmat akar! Elege van a változásokból. Maradjon hát ez a hatalom! Hiába vágyik rá, nem lesz nyugalom az oktatásban. Világos a helyzet, ha másik színezetű politikai erő kap felhatalmazást a választásokon. A "Folytatjuk" programból azonban csak a bérek emelése fejeződött be. Minden más változásban van. Az iskolarendszer kapacitásának felülvizsgálata még el sem kezdődött. Az általános iskolai felső tagozatok összevonása az iskolaközpontokba be sem indult. A nyári szünet kurtítása, a táboroztatás beindítása megvalósításra váró gondolat. Ki tudja, mit hoz az ötödik nemzeti alaptanterv? Ki tudja, milyen lesz az iskolaszerkezet? Ki tudja, mi lesz az óvodákkal?

Esélylatolgatás

Jó iskolát sokkal könnyebb és élvezetesebb megszervezni, mint a rosszat. Sok esély még sincs rá. Nem csak azért, mert gondolkozással, felelősségvállalással jár együtt. Nincs rá társadalmi igény. Aki megteheti, kimenti gyermekét az állami iskolarendszerből. Aki nem teheti meg, úgy gondolja, s el is hiszi, ha neki elég volt a szakmunkásképző, a gyermekének sem kell az érettségi. Miután a társadalom – még itthon maradt - tagjainak túlnyomó többsége szerint helyénvaló az úr-cseléd kapcsolatrendszer, természetesnek veszi azt is, hogy az iskolai oktatás a rend, fegyelem, következetes számonkérés, szigorú büntetés elvekre épül.

Végleg le kell mondani a jó iskoláról? Könnyű lenne rávágni: nem! Az ellenkező válasz azonban nagyon közel áll napjaink realitásához. Kevés törvénybe foglalni a gyermek mindenek felett álló érdekének érvényesülését az oktatásban, a tanítás szabadságának jogát, a tanuláshoz való szabad hozzáférés lehetőségét. Kevés, hiszen egyszer mindez már megtörtént. A jó iskolát akarni kell! Akarnia kell a hatalomnak, akarnia kell mindenkinek, aki itt él. Ehhez azonban el kell jutni ahhoz a felismeréshez, az ország iskolázottsági szintjének minél magasabbra emelése államérdek, ezért államcéllá kell válnia. Érdeke azonban a családnak és érdeke az egyénnek is. A hatalomtól való függőség vágyát, a felelősség elhárításának ösztönét a tudásba vetett hit söpörheti el. Az a meggyőződés és tapasztalat, hogy érdemes tanulni, mert az a boldogulás ára. Az a meggyőződés és tapasztalat, hogy a szegénység, a félelem, a kirekesztés ellen a legjobb fegyver a megismerés, megértés képessége.

Adódik a kérdés: hol kell elkezdeni a jó iskola létrehozását? Egy új, egy másmilyen állam, a Gondolkodó Állam létrehozásával! A fideszi Jó Államnak nem érdeke a jó iskola. Olyan államra van szükség, amelyik nem fél attól, hogy a választók értik, mi játszódik le körülöttük. Olyan államra van szükség, amelyik nem fél a hatalom megosztásától, a nyitott, befogadó társadalom felépítésétől.

Nincs már messze a nagy nap! A fülke magányában hány ember kezében áll majd meg a toll egy pillanatra, végiggondolva, mit kell tennie ahhoz, hogy unokája néhány évtized múlva értse még a magyar nyelvet? Vajon hányan fogják okostelefonnal igazolni, hogy jó helyre tették az X-et? Nincs már messze a nagy nap! A jó iskola felépítéséhez – első lépésként – arra lenne szükség, hogy a Gondolkodó Állam felépítését felvállaló politikusok tanuljanak a múltból.

Kezdjék a mindennapos énekléssel: "egyedül nem megy..."

Szüdi János

Lájkoljon minket a Facebook-on is!