Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Hargitai Miklós: Virtuális selyemút

Népszava|2017. dec 2. 07:45
[A+ A-]

November elején az észt belbiztonsági szolgálat letartóztatott egy orosz állampolgárságú férfit „az Észt Köztársaság függetlensége és területi épsége ellen irányuló tevékenység” gyanújával. Az illető az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak (FSZB) dolgozott a gyanú szerint, és épp Oroszország irányába próbálta elhagyni az országot, amikor őrizetbe vették. Azt feltételezik, hogy kibertámadásra készült az állami intézmények ellen, ami arrafelé nem tréfa: míg Magyarországon legfeljebb az érthetetlen okból kormányablaknak nevezett államigazgatási ügyfélszolgálatokat lehetne lebénítani (de fölösleges, mert lebénulnak olykor maguktól is), az észteknél az állam – minden túlzás nélkül – az interneten üzemel, azaz térdre is kényszeríthető egy hatékony online attakkal. Aki azonban a fentiekből arra következtetne, hogy Észtország védtelenebb Magyarországnál, az alighanem téved.

Magyarország az egyetlen ország az Alpoktól keletre, amely hivatalosan még nem azonosította biztonsági kockázatként Oroszországot, Észtország viszont az elsők között lépett, deklarálva, hogy mindent meg fog tenni az orosz destabilizációs kísérletek kivédésére. Az Oroszországból világhálón keresztül érkező támadások 2007 óta rendszeresek, és abban, hogy Észtország mára a világ egyik legfejlettebb internetes demokráciája lett, kimutatható szerepe van annak, hogy kénytelenek voltak a saját bőrükön megtanulni, hogyan kell könnyen használható, de nehezen meghekkelhető rendszereket építeni.

Beton helyett oktatás

Mint minden kortárs európai sikerreceptet, az észtekét is érdemes az oktatás felől megközelíteni. (Hogy okkal használjuk a sikerrecept kifejezést, az azért nem szorul bővebb igazolásra, mert az elmúlt tíz esztendőben a volt szocialista országok közül Észtország futotta be a leglátványosabb fejlődési pályát: egy évtized átlagában náluk bővült a leggyorsabban a gazdaság, a havi bruttó átlagkereset forintban számolva 50 százalékkal magasabb a miénknél, a versenyképesség pedig tartósan a legjobbak egyike a posztszovjet régióban.) A friss PISA-vizsgálatból – amelyben Magyarország csúfosan leszerepelt – kiderült, hogy az észt oktatás abszolút értelemben is a legjobbak közé emelkedett: a természettudományokban Japán mögött a második helyet szerezték meg (megelőzve a szintén oktatási csodát bemutató Finnországot), de a matematika és a szövegértés terén is ott vannak az első négyben (Magyarország mindhárom kategóriában a sereghajtók között végzett). És itt következik az a mondat, ami miatt talán érdemes volt megírni ezt a cikket: amíg mi az uniós támogatások döntő többségét betonba (kőröshegyi völgyhídba, az osztrák meg a horvát hegyi sztrádák árszínvonalát másfélszeresen meghaladó autópályákba, térkőbe és szökőkutakba), meg a semmilyen állami segítségre nem szoruló kormányközeli földesurak dotálásába öltük, addig a balti állam a források zömét az oktatás fejlesztésére és digitalizálására fordította (ami azt bizonyítja, hogy mi is megtehettük volna azt, amit ők, a támogatási prioritások nem voltak kőbe vésve).

Magyarország és Észtország is 2004 óta az tagja az Európai Uniónak, vagyis azonos időben, egyenlő esélyekkel indultunk – az azóta elért eredmények magukért beszélnek. A legnagyobbat valószínűleg az észt iskola – és általában a digitalizáció – fejlődött. Amúgy nem csak az iskolás korosztályban: a felnőtt korú lakosság (64 évesig bezárólag) 44 százaléka tanul valamit, ami egészen egyedülállóan magas arány Európában (a rangsor túlsó végén Magyarország szerénykedik, 6 százalék körüli szinttel). Az észt gyerekek nem azt tanulják informatika címén, hogy mi a telex, meg a floppy disk – ezek konkrét elemek a tantárgy tíz évvel ezelőtt összeállított, már akkor is végzetesen elavult magyar ismeretanyagából –, hanem a programozás és a mesterséges intelligencia alapjait, kockás füzet helyett a saját táblagépükön, igen gyakran már az elemi iskolában is angolul. (Míg a magyarok legfeljebb 20 százaléka tudja magát érthetően kifejezni angolul, Észtországban ez az arány meghaladja az 50 százalékot, a legmagasabb a volt keleti blokkon belül.) És ahol a vetés bőséges, ott az aratás sem lehet szerény: amíg a magyar gazdaság motorját az infrastruktúrába öntött uniós milliárdok jelentik, a sokkal gyorsabban bővülő észt gazdaság hajtóereje az informatikai ágazat.

Digitalizált állami funkciók

Jelenleg már az állam összes adminisztratív funkciója digitalizálva működik, az adóbevallástól az országgyűlési választásokon történő szavazásig. Ez nem csak arra jó, hogy – a fentebb említett „oroszbiztos” módszerekből következően – kizárja az illetéktelen külső beavatkozást (és értelmetlenné teszi a Magyarországon tömegesen elterjedt csalási formákat, például a buszoztatást, meg a láncszavazás offline és okostelefonos változatait), hanem sokkal olcsóbb is a papír alapú közigazgatásnál. Érzékletes példaként szokták emlegetni, hogy az 5,5 milliós és digitálisan szintén nem az alulfejlettek közé tartozó Finnországban az állami adminisztráció negyvenszer annyiba kerül, mint az 1,3 milliós Észtországban, ahol mára gyakorlatilag megszűntek a bankfiókok, a postahivatalok és a hazai kormányablakokra emlékeztető hivatali emberraktárak, mindenki mindent számítógéppel, meg (főleg) okostelefonnal intéz. Személyes jelenlét szinte már csak házasságkötéshez és a váláshoz kell, egy cég létrehozása (az interneten) 20 percnél is kevesebb időbe kerül. Az állam fenntartásán elért megtakarítás a GDP 2 százalékának felel meg.

Az elektronikus államhoz elektronikus állampolgárság is jár. Tallinban a helyi lakosok számára ingyenes a közösségi közlekedés, de bárki lehet helyi lakos, aki hajlandó ott fizetni a helyi adót (és az adóbevétel-többlet bőven fedezi a közlekedési bevételkiesést). Hasonlóképpen megy eggyel feljebb, az állami szinten is, ahol egy viszonylag méltányos adófizetési kötelezettség fejében bárki létesíthet virtuális állampolgárságot – percek alatt, az interneten –, amivel immár a magyarok is élnek, az uniós állampolgárság előnyeinek elvesztésétől tartó britek pedig tömegesen „települnek át” –, természetesen anélkül, hogy ténylegesen odaköltöznének. Az e-Residency nem jár teljes körű állampolgári jogokkal, viszont a cégalapítást és az állam online infrastruktúrájához történő hozzáférést lehetővé teszi.

Szoftver a fő exportcikk

Magyarország most éppen vasutat épít Kínának, 1000 milliárdos adófizetői ráfordítással, a megtérülés leghalványabb reménye nélkül. Egy ilyen húzás Észtországban elképzelhetetlen lenne, főként azért, mert az internetre költözött észt államnak gyakorlatilag nincsenek titkai az állampolgárok előtt (a magyar jogalkotási törvény kötelezővé teszi az előzetes hatásvizsgálat készítését új jogszabályok esetén – a kínai vasutat bebetonozó törvényhez is készült ilyen vizsgálat, de eredményét tíz évre titkosították, mivel az anyag semmilyen kimutatható hasznot nem tudott érvként felhozni a kínai áruk könnyebb ideszállítását célzó beruházás mellett). Eközben a Kínába irányuló észt export nem sokkal kisebb – egy főre vetítve pedig ötször nagyobb – a magyarnál. Ráadásul az észtek Kínába irányuló kivitele folyamatosan bővül, megalázó feltételekkel elvállalt vasútépítések és homályos hátterű offshore kereskedőházak nélkül is. Egyik fő exportcikkük a szoftver, aminek a gyártáshoz nincs szükség nyersanyagra és környezetszennyezésre, kiszállításához nem kell vasút. Igaz, nekik nincs a Facebook-tulaj Mark Zuckerbergnél is gyorsabban gazdagodó Mészáros Lőrincük, ezzel szemben észt találmány az egész világon elterjedt Skype, meg a TrasferWise nevű, a bankok kihagyásával olcsó devizakonvertálást és pénzküldést lehetővé tevő alkalmazás is – külön-külön is mindegyik többet ér, mint az összes innováció, amit Magyarországon az állami emlőkön hízó oligarcha-had együttesen képes felmutatni.

Hargitai Miklós

Lájkoljon minket a Facebook-on is!