Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Jobbik-gödörben a baloldal

Népszava|2017. dec 7. 06:02
[A+ A-]

A magyar baloldali politikai osztály zavarát és a saját törzsválasztóiról való leszakadását most épp a Jobbik vita jellemzi. A pártpolitikusok zöme egyelőre nehezen tudná elképzelni, hogy szövetkezzen a Jobbikkal, ők sem akarnák, és ez a következő hónapokban aligha lesz másként.

De fontolgatni az ilyesmit egyre több ember számára már most is legitim. Sok vitathatatlanul tisztességes ember gondolja újabban, hogy a politikai mezőben mindenki össze-vissza nyilatkozhat. Legfeljebb többé-kevésbé hitelesen majd elnézést lehet - vagy kell - érte kérni. Úgyis csak a pillanatnyi érdekek számítanak. Most azzal hitegetik magukat, hogy ha van közös ellenfél, akkor össze kell fogni ellene, és ha később másmilyenek lesznek az erőviszonyok, és ismét ez tűnik célszerűnek, akkor megint lehet az átmeneti szövetségest diabolizálni.

Ez valami olyasmit jelentene, hogy politikai erkölcs amúgy nem is létezik. Tiszta szerencse, hogy statisztikailag is valószínűtlen, hogy a baloldal és a Jobbik tavasszal együtt megverné a Fideszt. Ilyesmire csak elkeseredett amatőrök gondolhatnak. Vagy egykori profik, akik annyira elszálltak, hogy semmivel sem törődnek, ha politikai pályájuk végén a számokkal szemben lehet valami másban reménykedni. Mintha nem vennék észre, hogy egy ilyen kísérlet, ha véletlenül sor kerülne rá, egyébként tisztességes politikai pályájukat visszamenőleg is lenullázná.

Közben pedig egy ideig még nem derül ki, hogy a baloldali értelmiségi törzsválasztók mekkora hányada antifa, mennyien ragaszkodnak a korábbi hőseikhez, és hányan szociális egyenlőségpártiak. A három felfogásnak nem kell egymást kizárnia, sokszor e programokat a közvélemény-kutatásokban is csak mesterségesen lehetne szétválasztani. De a Jobbik partnerként e balhiteket simán szétvágná. Ma a tíz százalék körüli fundamentális ellenzéki szavazónak legalább egyharmada harcos antifa (és nem kis részüket a Jobbik antiszemitizmusa személyében is érintette). Hogyan képzelhetné el egy magát profinak hívő ellenzéki újságíró vagy politikus, hogy egy Jobbikos flörtöt ezeket az emberek elnéznek?

Ami itt igazán érdekes, az a romapolitizálás távlatiságának teljes hiánya. Aki elképzelhető partnerként beszél a Jobbikról, az azt hiszi, hogy a magyarországi roma tömegek a jövőben sem vesznek majd részt a politikai életben. Hogy nem jegyezték meg, ki hogyan beszélt a nyilvánosságban róluk. Hogy már nem is emlékeznek a Magyar Gárdára, és különben is, bármikor megvehetőek a szavazataik. Hogy újabban legfeljebb nem húskonzervekben, hanem készpénzben vagy a romatelepek korszerűsítésében mérhető az áruk. Hogy ez a haladás. És nem veszik észre, hogy a magyar társadalom legnagyobb elnyomott, kizsákmányolt tömbje esetében elvben bármikor összenőhetne az etnopolitika és az elnyomással szembeni baloldali küzdelem. Egy pár öreg falusi szavazóért most eladnák a baloldali tömegmozgalmak lehetőségeit.

De valójában a kísértés nem is valós, így a baloldal most az egyszer még megússza, hogy végképp darabjaira szakadjon.

Persze a Jobbik választóit mindenki szerette volna, sőt még most is szeretné megszerezni: a Fidesz és a baloldali szocialisták is. De mindezidáig e két párt nem volt egyformán sikeres vagy ügyes.

Azonban szó sincs arról, hogy az átcsábulási lehetőségek bármelyik irányban lineárisok lennének. A jobbikos fiatalok mintha nehezebben mozdulnának. A kelet-magyarországi idősek jobban mozdíthatóak, de semmi jele sincs annak, hogy közülük akár a volt szocialista szavazók is könnyen átszervezhetőek lennének. Az ellenzék vitái, amelyeket jelentős részben még mindig az ellenzéki sajtó gerjeszt, számukra érthetetlenek. Az antiszemitizmus kulturálisan még mindig érthető, a romaügy megítélése nem látszik, hogy komolyan változott volna. Ezekből a Jobbiknak most lehet kevesebbet adagolnia, ebben a közegben úgyis mindenki tudja, hogy rajtuk kívül más politikai erő ilyesmiről nem beszél. Az, hogy most egy kicsit kevesebbet, nem olyan fontos. Amikor az alkotmányos és nemzetközi tilalmak olyan sűrűek, még a Jobbik falusijai sem gondolják, hogy ebből a környezetükben, a településükön program lehet. Ami fontos a számukra, az ennek a nyelvnek a bizalmas, otthoni megszokottsága, melege.

A jobbszélen mindez egészében fontosabb, mint az ugyanott egyébként kétségtelenül létező kormányzatellenes tiltakozási potenciál. A baloldali politikai tervezők pedig még mindig azt hiszik (bár már egyre kevesebben), hogy ezeknek az embereknek fontosabb a tiltakozás az otthonos uszításnál. Vagyis ezek az emberek vissza- vagy megszerezhetőek.

Néhányan bizonyára igen. De ha igaz, hogy 2018 tavaszán az emberek nem politikai programokat, hanem otthonosságot választanak maguknak, akkor nem kétséges, hogy legalábbis a Jobbik-választók valamekkora tömege számára mit jelent, miben jelentkezik ez az otthonosság. Legalább a szakértők ne verjék át magukat.

Tamás Pál