Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Kalandpark - A cipőgyáras Kissné

Népszava|2017. dec 11. 06:05
[A+ A-]

Bejárónő. Valamiért sosem szerettem ezt a szót. Megjelenik a lakásban és átalakul minden. Új szagok, új szokások, új szavak, új hatalmi viszonyok, új alkalmazkodási kényszerek. Gyurika, legyél kedves Erzsike nénihez, sokat segít nekünk.

Az első Elvira volt, fiatal, szép, de lusta és szórakozott, korán elhagyta a férje, emiatt nem figyel a munkára, csak a gyerekére, és mi is tartunk tőle, hogy a gyerek beteg lesz, mert akkor anyának kell takarítania, nekem pedig a szőnyegek rojtjait fésülni, ami lélekölő és felesleges munka.

Aztán jött Erzsi néni. Első este ismertette a feltételeit, vegyünk új porszívót, mert a régivel nem dolgozik, ebédszünet, kávészünet, munka után fürdési lehetőség, ablakot nem vállal, mert szédül, óránként cigarettaszünet, munkaköpeny, munkacipő. Természetesen, mondta anyám, ez a helyzet, magyarázta később apának, manapság nehéz bejárónőt kapni. Apám bólogatott, mert nem érdekelte. Erzsi néni reggelente hosszasan csengetett, hosszasan átöltözött, hosszasan kávézott, röviden porszívózott, telefonálgatott a családtagjainak, nem szerette, ha otthon vagyok, mondta, mert zavarom a munkában. De anya nem szólt Erzsi néninek, örüljünk, amíg van, mondta, ő pedig újabb kéréssel állt elő, itt főzné meg a vacsorát a férjének, anyám ebbe is beleegyezett, végülis nem zavar bennünket, magyarázta apának, és csakugyan, apát semmi sem zavarta. Később Erzsi néni férje is bejárt hozzánk, a nappaliban dohányzott, szunyókált a pamlagon, akkor aztán apát már érdekelte a dolog, és felmondott Erzsi néninek.

- Jó, hát ha nem kell maguknak a minőségi munka, akkor jobb, ha elmegyek – mondta ő sértetten.

A nyolcvanas években jött Kissné, a beilleszkedő, minden úgy lesz, ahogy a nagyságos asszony akarja, kedves volt, előzékeny, még főzést is vállalt, igaz, csak zöldbabfőzeléket, amit senki sem szeretett a családban, de hát, mondta anyám, manapság milyen nehéz. Kissné egy alkalommal egy pár barna férficipőt hozott apámnak.

- Kétszáz forint – mondta. Egy cipőgyár irodáit is takarította. – A mintadarabokat olcsón kapjuk. Gondoltam, ez Odze elvtárs mérete.

Apám nem szerette az ilyesmit, felpróbálta ugyan, de azt mondta, kényelmetlen. Egy külkereskedelmi vállalatnál dolgozott, Bécsben vette a cipőit. Kissné aztán minden alkalommal hozott egy-egy párat, anyámnak is, aki szintén nem fogadta el, ez nem lopás, mondta szinte sértetten Kissné, ez mindenkinek jár. Tudom, mondta apám, manapság nehéz bejárónőt kapni.

Kissné később méretet vett a szomszédoktól, a házmestertől, a közeli Bethlen mozi gépészétől és jegyszedőjétől. Hozta-vitte egy zsákban a mintadarabokat, közben pedig rendesen takarított, nem hallgatott rádiót, nem zavarta, ha otthon vagyok, érdeklődött, van-e barátnőm, mert időben kell ám elkezdeni, különben az ember elkényelmesedik és sok mindenről lemarad. Néhányszor telefonált cipő-ügyben, rendeléseket vett fel és szállítási határidőket vállalt.

Egyik reggel aztán nem Kissné csengetett, hanem a rendőrség.

- Tudják, manapság nehéz bejárónőt találni – mondta apám. A rendőrök megértően bólogattak, és beidézték tanúnak.

Odze György