Előző
Következő
új cikk

Szép szó

Nagy N. Péter: Orbán - nyolcvan év múltán

Népszava|2018. jan 13. 07:50
[A+ A-]

A BAJOR ÉS A MAGYAR KORMÁNYFŐ - Bajorország végvári kapitánya lenne Orbán FOTÓ: AFP/CHRISTOF STACHE

A múltat elrendezte Orbán, a kampányban ráfordul a jövőre. Az előző részek tartalmából: évszázadokon át mi védtük a kereszténységet Európában, a XX. század borzalmaihoz nincs közünk, ezeket idegen hatalmak kényszerítették ránk. A jövő: megint mi védjük Európát, akár önmaga ellenére is harcolunk a kereszténységért.

A múlt azonban nem múlik ilyen gyorsan. Bő nyolcvan évvel ezelőtti, 1937. decemberi újságokkal botlottam össze. Ismerősként üdvözölhettük egymást:

„A newyorki Times harsogóan harci kiáltással szólitja sorompóba a világ demokráciáit, hogy a diktatórikus államok ellen gazdasági, monetáris és hitelintézkedésekkel vegyék föl a harcot és amint mondja: »téritsék észre« a »szerződés szegőket«. Ugyanakkor Lloyd George, a béke és ujjáépités angol akcióbizottságának négyszáz delegátusa előtt öregségét megszégyenitően szilaj beszédet tart s arra tüzel, hogy a demokráciák végre álljanak talpra a diktaturák ellen s védjék meg a népek veszendő szabadságát. A tenegerentulról és a brit félszigetről fölhangzó harci lármára a Popolo d’Italiában, sokak szerint maga a Duce felel keményen és szigorú hangon ezekre a felhivásokra. (...) Határtalan tudatlanságra vall azt hinni, hogy a javak igazságtalan elosztásával tovább lehet fojtogatni és megfélemliteni olyan népeket, amelyek ezt a nevet meg akarják érdemelni. Mi sohasem ijedünk meg ilyen szemtelen fenyegetésektől, de tudomásul vesszük a demokráciák ilyen fenyegetéseit, amelyek csak megerősitik abbeli meggyőződésünket, hogy az autarkiák jogosultságáról vitatkozni ma már nem is nevetséges, de kriminális dolog.”

Szekfű Gyulát is idézhetjük azonban, hogy minden, korunkban is érvényes kulcsfogalom felsorakozzék: "Egyetlen nemzeti feladatunk a két és fél millió éhező, fázó magyarnak emberi méltóságba való visszahelyezése. A nagybirtok mai kiterjedésében Magyarországon sokáig fenn nem tartható. A középosztálynak széles rétegei még ma sem látják be ennek a folyamatnak a szükségességét.”

(Az idézetek a huszadikszazad.hu történelmi honlapról valók, ahol nem tüntetnek fel ugyan közvetlen forrásokat, csak átemelik a szövegeket, de hitelességük nem kétséges.)

Hatalmi tényezővé vált

A történelem nem ismétli önmagát, legfeljebb a szavait, mondatait, de az egybeesések figyelemre méltóak. Amikor Orbán Viktor az utóbbi hónapokban a jövőről beszél, világokat, életszemléleteket fordít egymással szembe, ahol mi vagyunk a jó, a távlatos oldalon, a Nyugat pedig zsákutcában. Hátrálásában pedig agresszívvá, lekezelővé válik. Akármennyire is groteszk lehet számunkra, hogy már megint ott vagyunk, ahol az előző rendszer évtizedeiben. Egyfelől pusztulásra ítélt, csak a pénzt és a hatalmat szolgáló világhatalmakat látunk, másfelől magunkat és barátainkat, akik az ember pártján állva aratjuk történelmileg szükségszerű győzelmünket. A miniszterelnök mindezzel sikeres és már nem is magányos harcos, hanem egy robusztus jobboldali világlendület haszonélvezője, de gerjesztője is.

Sokkal többet elért Orbán, mint feltételezhettük. Kihívta a multikat, kihívta Brüsszelt – nem a migránsokkal, hanem előbb még, az illiberális átalakításokkal -, kihívta a magyar társadalmat a saját hatalmas holdudvarának gátlástalanul gazdaggá tételével, amihez valahonnan el kellett venni a forrásokat, minimum a szegények millióitól, majd kihívta a kerítéssel az uniós közös politikát és rendszert, ráadásként Sorossal a nemzetközi szinten alapvetőnek gondolt minimális jómodort is. Hatalmi szempontból mégis mindenből jól jött ki. Nem azzal, hogy az ország gyarapodik, mert ezt csak a nemzetközi gazdaság farvizén teszi, s még mindig kevésbé, mint a velünk egyívású országok. Hatalmi tényezővé, erős emberré vált – ezt érte el. Itthon pedig hitelesen kelti fel a „this is your captain speaking” érzést az utazóközönség jelentős részében, ami ha éppen az általa előidézett feszültségek csillapítására szolgál is, hatásos.

Orbán azt mondja a kapitányi fülkéből, hogy történelmi fordulóponthoz érkeztünk, mert a globalizmus erői azon dolgoznak, hogy magyarok helyett "homo brüsszelicus"-szá gyúrjanak bennünket. Úgy látja, Európa világszerepről álmodozott, de már a saját dolgait sem tudja rendezni, ezért bosszúhadjáratot indított azok ellen, akik másként értelmezik a dolgokat, akik fizikai határral védenék meg az országukat.

A világválság sokkja

Csak látszat, hogy Orbán a menekültkérdés miatt ragadtatja el magát, mert 2010 nyara óta egyvégtében ez a hangütés. Amikor kiderül, hogy az unió szabályai akadályozzák az elképzelt gazdaságpolitikát, már gyűltek az indulatok, az Alaptörvény, a médiatörvény majd a jogállam teljes visszabontását érintő markáns uniós bírálatok és határozatok végképp ellenséggé tették Orbán számára az ellensúlyként is működő európai szövetséget. Ennek az indulatnak az utóbbi években a menekültügyi konfliktus a formáját adja, de nem ez az elsődleges tartalma. Állítja, az Európai Unióban elveszítették jelentőségüket a régi különbségek. Nagy, de zavaros idők jönnek. Nemrég Kínában fogalmazott a legtisztábban, amikor azt mondta, a világ nagy részének elege lett a régi globalizációs rendből, mert az tanárokra és diákokra osztotta a világot. Egyre bántóbb volt, hogy néhány fejlett ország állandóan kioktatja emberi jogokból, demokráciából, fejlődésből és piacgazdaságból a világ nagyobbik részét.

Van ebben igazság. Európa valóban bemozdult. A gazdasági világválság óta nemigen volt olyan választás, amely ne a hagyományos pártok rovására alakította volna az erőviszonyokat. Egyértelmű a jobboldali konzervativizmus, a nacionalizmus térnyerése. 2009 előtt az Osztrák Szabadságpárton (FPÖ) és a francia Nemzeti Fronton kívül nem volt hatalom-közelben szélsőjobboldali párt (utóbbi sem igazán), azóta mind gyakrabban. Az ok a sokk, amit a világválság idézett elő. Az élmény, hogy a globalizmus földrengésszerű katasztrófákat tud előidézni, amelyektől az unió nem véd meg, a nemzeti kormányok viszont eszköztelenek. A menekültügy, ami Orbán számára európai rendszerváltoztató erő, ehhez képest alárendelt jelentőségű.

A recessziót fellendülés váltotta, a menekültáramlat csillapodott, de a kedélyek nem nyugodtak meg. Egy nemrég készült (unió-szerte 12 ezer fős, nagy mintán végzett) felmérés sokat mond az okokról. Óriási a szakadék a hétköznapi emberek és a tágabb értelemben vett elit között.

A nem a felső rétegekben élő emberek mindössze 34 százaléka érzi úgy, hogy hasznára van az EU, míg az elit 71 százaléka gondolja így. A hétköznapok megkérdezettjei 54 százalékban úgy találták, hogy országuk 20 évvel ezelőtt jobb hely volt. (A válaszok egybevágnak azzal, hogy nagyon hosszú ideje nem volt már olyan népszavazás, ahol a megkérdezettek az unió javára vagy erősítése mellett döntöttek volna.) De az eliten belül is nagy a megosztottság – durván egyharmad-egyharmados – a tekintetben, hogy minden maradjon így, bővítsék az unió hatásköreit, vagy ellenkezőleg, szűkítsék. Egyetlen kérdésben van viszonylagos egyetértés a teljes mintában: a gyengébb államokat segíteni kell.

Távol az európai magtól

Köszönjük. Viszont az uniós valóság – reflektálva is az említett problémákra – egyre inkább a kétsebességű, a centrumban és a periférián nem azonos helyzetet biztosító szerkezet felé megy. Orbán radikálisan unióellenes retorikája azt sejteti, hogy mi minél távolabb szeretnénk lenni a magtól, s emiatt az azt alkotó államokat fogjuk hibáztatni. Ez ránk nézve súlyosan veszélyes döntés, az unió viszont mentesül általa egy elveit és szellemiségét folyamatosan megkérdőjelező belső ellenféltől.

Magyarország számára viszont – ha a választók így döntenek - lehetőséget ad az előző két ciklus politikájának folytatására. Ha már az angolszász világból, a „newyorki Times”-ból vett nyolcvan évvel ezelőtti idézettel kezdtük az írást, a végére kívánkozik egy friss, a január 7-i brit The Guardianban megjelent elemzés, amely a folyamat által érintett országok között hazánkat is felsorolja: "Nehéz elképzelni, hogy ennek jó vége lesz. Korunk veszélyforrásai a megkérdőjelezhetetlen vezetők által irányított rendszerek, amelyek határaiktól sajátos nemzeti értékek védelmében a bevándorlás és a külföldi hatások vírusait távol akarják tartani. Az erre szolgáló receptjük a belső elnyomás, a haveri kapitalizmus, a masszív korrupció, a jogállam leépítése, a rasszizmus és a nemzetközi konfliktusok erősödése. Szemünk láttára hamvasztják el azokat az értékeket, amelyek megalapozták a háború utáni rendet, békét, toleranciát, jólétet."

Tény, hogy a cikkben említett értékek szerinti Európa gyengült az utóbbi évek minden választásakor, kivéve a franciaországit. Ha a dolgok nem változnak, aligha lesz másként ez a tavaszi magyarországi voksolás után. A jelenlegi erőviszonyok azt ígérik, amennyit csak tudunk, annyit fogunk utána is ártani a közös Európa ügyének.

Nagy N. Péter

Lájkoljon minket a Facebook-on is!