Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Innen nézve - Drága holmik csábítása

Népszava|2018. jan 18. 06:05
[A+ A-]

Már-már családi háborúskodásba torkollt az a vita, amely egy karóra miatt robbant ki holland vejem és a lányom között. Kerek születésnap lévén valami értékesebb ajándékban gondolkodott a család magyar ága, míg a másik oldal kézzel-lábbal tiltakozott ez ellen, mert feléjük nem nézik jó szemmel, ha valaki ilyen drága csecsebecsével a karján villog a barátai előtt. Óhatatlanul úgy érzik, illene magyarázkodni, miből futotta egy ilyen holmira. És nemcsak a privát szférában, a közéletben is. Az egyik rotterdami szegényebb negyed rendőrsége a közelmúltban azzal állt a polgármester elé, hogy engedélyezze a menőbb járművek és utasaik szúrópróba szerű ellenőrzését, mert akik azon a vidéken ilyen autókkal járnak, drága órát, táskát, ruhát viselnek, feltehetően nem legális úton jutottak hozzá a pénzükhöz. Most az ügyészségen múlik, kapnak-e engedélyt erre a rendőrök, vagy sem.

Innen nézve szinte futurisztikus ötletnek tűnik, hogy pusztán egy drága óra, vagy autó láttán valamelyik hazai hatóságnak szöget üssön a fejében, miből is futotta az illetőnek ilyesmire. Rotterdamban abból indultak ki: nagyon sok fiatalt az taszít a bűnözés karjaiba, hogy szeretné birtokolni a státuszszimbólumnak számító Rolex órát, a Gucci táskát, a Balmain, a Prada vagy a Versace öltönyt.

Nem gondolom, hogy nálunk ez másképpen volna. Hiszen nem is olyan régen – még a Ladák és a Poljot órák korszakában – a magukat korábban „egyszerű paraszt gyereknek” tartó mai politikusok gondolni sem mertek olyan drága nyugati autókra, magánrepülőkre, helikopteres utazgatásra, jachtokra, amilyenekkel a nyugati nagymenők Nizzában villogtak. De a világ kereke nagyot fordult, egyikük-másikuk időközben állami nagymenő lett. Megszűnt felettük mindenféle közhatalmi ellenőrzés. Ők döntik el, kikből lesz milliárdos vállalkozó, kik, hogyan csapolhatják meg az uniós forrásokat, s aztán hipp-hopp máris ott terem a karjukon egy sok milliós óra, márkás táskát lóbálnak a kezükben, drága lakásba költözik a család. Az egyikük idős mamája óvónői nyugdíjából százmilliós vállalkozásba fektet; a díszítőszobrász-restaurátor hirtelen média mogullá gyarapodik, Makaóban seftel, ki tudja mivel. A jól nősülő fiatalember kastélyokat vásárol, a műkörmös földesúrrá lép elő, és senki nem kérdezi meg egyiküktől sem: tessék mondani, miből futotta minderre?

Holland ismerőseim nem is értik, hogy a rendőrségnek eszébe sem jut megállítani ezeknek az embereknek az autóit, még akkor sem, ha dokumentáltan szabálytalankodnak, az ügyészség úgy hárít el minden gazdagodást firtató feljelentést, hogy közben lépést sem tesz az igazság kinyomozása érdekében. Az adóhatóság és a vagyonnyilatkozatok valódisága felett őrködő parlamenti bizottság pedig beéri annyival: családi kölcsönből lett a vagyon. Honnan lett pénze a családnak? Nem tartozik senkire.

Napok óta azon gondolkodom, mit tenne Rotterdam polgármestere, ha egy csoda folytán őt ültetnék Tarlós székébe. Eszébe jutna-e az ottani rendőrfőnöknek, hogy mondjuk Polt Péter elé terjessze a maga fura javaslatát? Alighanem mindketten inkább vennék a kalapjukat.

Somfai Péter