Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Egy korszak vége

Népszava|2018. febr 14. 06:15
[A+ A-]

Azzal, hogy Fodor Gábor nem került fel az MSZP-Párbeszéd pártlistájára, alighanem végleg eltűnik a parlamentből a rendszerváltó, radikálisan liberális Fidesz utolsó politikusa. A mérhető népszerűség hibahatárán lebegő Liberálisok elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta: „ez nyilván mindenféle belső politikai harc eredménye a szocialista párton belül, nekem nem illik kommentálni. A személyes ambíciókon, rokonszenven vagy antipátián túl a legfontosabb mégis az, hogy a liberális értékrend jelen legyen Magyarországon.”

Ha ő eltekint tőle, lépjünk túl mi is azon, hogyan, miért lett nem feltétlenül politikai, de politikusi terhe és elátkozott ördöge sokaknak Fodor - amiért ő is sokat tett. Szavaiból olvassuk ki inkább azt: ma Magyarországon, ahol rendszerváltó elvtársainak köszönhetően mára szitokszó lett a liberalizmus, egy liberális kizárólag abban bízhat, hogy egy erős szociáldemokrata párt képes őrködni e világszemlélet értékei felett.

Fodor önpusztító csavaros politikusi sorsa kapcsán elmerenghetünk, mivé lett a rendszerváltó Fidesz-generáció. Mivé lett az 1993-ig elnök nélküli, bázisdemokrata alakulat három ügyvivője. Fodor, a párt „Szőke Hercege”, Orbán Viktor, a „borostás-radikális”, és Deutsch Tamás, a „fülbevalós-alternatív”. Mert az törvényszerű, hogy egy politikai közösség bábja párt-lepkeként hasonlatossá lesz más lepkékhez. Akkor is az, ha némi nosztalgiával szemléljük minden születés naiv reményeit. Az intézményesülést látva a világ gyors megjavulásába vetett hitünket temetjük. Hiábavaló nosztalgia. Az meg maga a valóság, amint ez a rendszerváltó generáció nemcsak önmagát csapta be, alázta-alázza meg, hanem az országot is azzal az „elittel”, amelyet maga köré vonzott. Az a hajdani „borostás radikális” korpulens autoriter vezérként nem gondol arra: egyszer számon kérhetik rajta, amit ő az egykori kommunistákon - a fiatal generációk reménytelenségét. Arra kell válaszolni, kik kerültek itt hatalomra 2010-ben? Kik azok a „mi”, akikről Kerényi Imre beszélt, akik „elitként” ezt a bezárkózó és erőszakosan provinciális hatalmat gyakorolják?

A politikai liberalizmus kissé korán ámította el önmagát, nem sejtette, hogy bekövetkezhet, ami bekövetkezett. Egy hete a Magyar Közlönyből tudtuk meg: átfogó divat- és designipari fejlesztési stratégiát dolgoz ki a Magyar Turisztikai Ügynökség, amely megfelelő százmilliókból összehangolja a belföldi és a külföldi regionális divat- és designipari megjelenéseket és a belföldi szervezeteket. A központi divatdiktátum idiotizmusáról eszünkbe jut a kormányfő méltatlanul elnagyolt öltönye. Pedig nem az öltöny a gond. Még csak az sem, hogy nincs, aki szólni merne miatta. Hanem az, hogy nem is akarja lecserélni az illiberalizmus öltözékét. "Nem akarunk sokszínűek lenni úgy, hogy összekevernek bennünket másokkal", mondta néhány napja. "Olyanok akarunk lenni, mint amilyenek 1100 éve itt, a Kárpát-medencében lettünk".

Egyen-szürkék. Ahol nincs helye sem pirosnak, sem zöldnek. A kéknek sem. Bármilyen súlytalanul légies lett is a hatalmi machinációkban.

Friss Róbert