Előző
Következő
új cikk

Belföld

Fizetnek-e a fideszes politikusok a Zsolnay volt dolgozói helyett?

Népszava|2018. febr 14. 20:02
[A+ A-]

KÁRTÉRÍTÉS - A Zsolnay-gyár volt dolgozóinak fejenként 150-300 ezer forintot kell adniuk volt munkáltatójuknak Fotó: Németh András Péter

Kiskeresetű, átvert dolgozóknak kell anyagilag helytállniuk a fideszes politikusok döntéseiért – ez a tanulsága a Zsolnay ügyében hozott jogerős ítéletnek.

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra 117 volt dolgozójának rendkívüli felmondása jogtalan volt a Zalaegerszegi Törvényszék ítélete szerint, ezért az azonnali kilépésükkel a gyárat leállásra késztető alkalmazottak összesen 23 millió forintot kell fizessenek egykori munkáltatójuknak. A Zsolnay – mint azt a cég jogászától, Bodnár Imrétől megtudtuk – egy hónapon belül követelni fogja az ítéletbe foglalt pénzt, s így a gyártól kilépett dolgozókra 150-300 ezer forint teher nehezedik majd.

A történet ismerői szerint a jogkövető verdikt a politikusok által megtévesztett ártatlanokat sújtja. 2016-ban fideszes gazdasági körök meg akarták szerezni a Zsolnay Zrt.-t. Egy Fidesz-közeli vállalkozás féláron megvette a zrt. 360 milliós lejárt hitelét az MFB-től, s követelte a tartozás kiegyenlítését, a város pedig létrehozta a Ledina Kerámia Kft.-t, ahová átcsalták a manufaktúra dolgozóinak 80 százalékát. A terv az lehetett, hogy a Zsolnay – kormány által felügyelt – felszámolása után a Ledina viszi tovább a porcelánmanufaktúra profilját, aztán ezt a céget megkapja a Zsolnay hitelét megvásárló fideszes csapat. A terv elbukott, a Zsolnay rendezte adósságát, a Ledina pedig másfél éve számottevő munka és bevétel nélkül tengődve fokozatosan leépíti dolgozóit.

A város fideszes vezetése 2016-ban azt ígérte a Ledinába átcsalt dolgozóknak: mögöttük állnak. Ám ezt a tartozás átvállalásával nem tehetik meg. Egyrészt, mert az önkormányzat 2016-ban eladta a Ledinát, másrészt nincs olyan jogcím, ami alapján a város a 23 milliót átutalhatná. Amikor az említett ígéretet tette a városvezetés, akkor úgy vélték, pár hét alatt megtörik a Zsolnay svájci állampolgárságú többségi tulajdonosát, s nem lesz itt semmiféle kártérítés. De lett, és erre B-terv nem készült.

A megtévesztett dolgozók bíznak abban, hogy a Ledina fizet helyettük. Csakhogy a kft.-nek 100 milliós adótartozása van, s ha ezt nem rendezve kifizetik a dolgozók adósságát, akkor a cégvezetés elköveti a hitelező jogtalan előnybe részesítését, ami bűncselekmény. Az se járható út, hogy valaki ismeretlenül átvállalja a dolgozók tartozását. Bodnár Imre jelezte, ha ez megtörténik, feljelentést tesz, ha valaki ellenszolgáltatás nélkül kifizet 23 millió forintot, akkor meg kell vizsgálni, honnan szerezte azt a pénzt. Bodnár azonban nem akarja, hogy a Zsolnay volt dolgozóin csattanjon az ostor, az ügyvéd úgy véli, hogy fizessenek helyettük Pécs vezetői a saját vagyonukból.

Megkerestük a pécsi városházát, de ott nem kívántak nyilatkozni, így nem tudjuk, van-e olyan terve Páva Zsolt polgármesternek és csapatának, hogy helyt álljanak a Zsolnay volt dolgozói helyett.

Ungár Tamás írása a Népszavának

Lájkoljon minket a Facebook-on is!