Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Kinek higgyünk?

Népszava|2018. febr 21. 06:13
[A+ A-]

Most, amikor az Iszlám Állam terrorkalifátusa katonailag megsemmisült, úgy tűnt, végre elérkezett az idő arra, hogy elhallgassanak a fegyverek Szíriában, és minden nemzetközi – kért vagy kéretlen – segítő is letegye a fegyvert, támogatottjait pedig a zöldasztalhoz terelje. De nem, a szíriai légtérben és a szárazföldön a polgárháborúnak induló, de már régen proxyháborúvá vált konfliktusban egyre több nagy- és középhatalmi érdek ütközik, és már nem is csak a helyettesek vívják. És ez az, ami igazán veszélyessé teszi a helyzetet.

Törökország beavatkozását kezdetben legalább a szavak szintjén a „terrorizmus”, az Iszlám Állam ellen harccal indokolta. Valójában akkor is a kurd milíciák voltak az elsődleges célpontjai mind Szíriában, mind Irakban, de még el lehetett bújni az üres szavak mögé. A most januárban kezdődött, a szíriai kurd milícia - az amerikaiak által is támogatott YPG - elleni hadjárat, és a szír hadseregnek címzett nyílt fenyegetés, miszerint a török hadsereg nem fog habozni szembeszállni Aszad erőivel, ha azok megpróbálják megvédeni a kurdokat, teljesen új helyzetet teremtett. Ezzel nem tud mit kezdeni a nagyvilág. Formálisan Aszad seregének kötelessége megvédeni az ország területét és állampolgárait minden külső támadással szemben. Aszad mögött ott van Oroszország és Irán, Recep Tayyip Erdogan újkeletű szövetségesei, a kurdok mögött pedig mindeddig ott volt Amerika és a nyugati koalíció megannyi NATO tagországa. Melyik szövetségese fogja megállítani az agresszor Törökországot, vagy mindenki tétlenül nézi tovább az Iszlám Állam legyőzésében kulcsszerepet játszó kurdok halomra bombázását?

Eközben újra folyik a vegyifegyverek használata fölötti nemzetközi vita is, amely egyszerre juttatja eszünkbe 2013-at és 2003-at. Amikor a minap Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, hogy Párizs kész akár önállóan is bombázni az Aszad erőket, mert a vegyifegyver használata az a vörös vonal, amelynek átlépését nem tűrheti szó nélkül, egyszerre emlékeztetett a 2013-as Obamára és a 2003-as Tony Blairre. Obama az utolsó pillanatban visszalépett, Tony Blair karrierje pedig ráment saját titkosszolgálata manipulációjára.

Pillanatnyilag ugyanis egyetlen dolog biztos – Szíriában mindkét oldalon használtak vegyifegyvert. Minden eddigi jelentés teljes bizonyossággal csak egy dolgot tudott megállapítani, jelesül azt, hogy a hadsereg korábbi készletéből származó gázról van szó; de soha senki nem tudta bizonyítani, ki dobta le. És az is biztos, hogy az iszlamista, dzsihádista ellenzék felszerelésének jó része a kormányhadsereg raktáraiból származik (Szíriában, Irakban egyaránt), mert kezdettől folyt az átállás, a fegyverbiznisz, és a menekülő katonák hátrahagyott fegyverzetét senki sem hagyta az útszélen, mint ahogy az elfoglalt katonai bázisok fegyverraktárait sem őrzik hét lakat alatt. A hírek között pedig szinte elsikkad, hogy a napokban Idlib tartományban egyesültek a dzsihádista és iszlamista erők, hogy újra közösen vegyék fel a harcot a damaszkuszi diktátor ellen.

Csak nekem van deja vu érzésem?

Gál Mária