Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Politikai innováció a baloldalon

Népszava|2018. márc 9. 06:05
[A+ A-]

Már régóta vártuk, eléggé elkeseredetten, hogy mikor fog valaki „Dévénynél betörni”, új időknek új dalaival, és végre, néhány hónapja politikai innováció kezdődött el a baloldalon. Ez a régen várt politikai innováció látványosan jelentkezik az MSZP és a Párbeszéd szövetségében, Karácsony Gergely fellépésében, s egyáltalában ennek az „Új Szövetségnek” a megújult közéleti szereplésében. Kinyitották az ablakot, betódult a friss levegő, mert belépett a politikába a baloldalon egy új nemzedék. Legutóbb pedig egy olyan fontos esemény is történt, ami felidézte a rendszerváltás hangulatát, és ahogy Márki-Zay Péter meg is fogalmazta a polgármester választás után Hódmezővásárhelyen: újabb rendszerváltásra vár az ország.

Tavaly Botka már kimondott két fontos dolgot, amit a baloldalon korábban csak kerülgettek, mint a forró kását. Egyrészt, hogy nincs visszatérés a 2010 előtti állapothoz, másrészt, hogy a baloldalnak vállalnia kell a maga felelősségét a korábbi hibákért, és kritikusan kell feldolgoznia a 2010-es mély vereséghez vezető folyamatokat. A baloldal összes terhe, a választások előtti hosszas „tesze-toszasága” is összefoglalható abban, hogy 2010 után képtelen volt megújulni, és közel nyolc éven át a saját hibáival kritikailag szembenézni. Ez azzal is járt, hogy nem játszódott le generációváltás a baloldalon, a szónak nem pusztán korosztályi, hanem széles társadalmi-politikai értelmében. Ezért nemcsak a belépő fiatal nemzedékek körében csökkent katasztrofálisan az MSZP támogatottsága, hanem a megújulást kereső és az érdemi önkritikát követelő közép-nemzedékek körében is.

Most egy karakteresen baloldali párt körvonalazódik, európai vonásokkal, azaz markánsan megfogalmazva a modern baloldal mindkét alapelvét, a szolidaritást és a „zöld” értékeket is. Amikor a politikai innovációval belépett egy új nemzedék, a múltba süppedő üzenetek helyett kinyílt a világ, a szociális demokrácia narratívájával friss szavak és gondolatok áradtak szét a baloldalon. Talán ez még nem késő röviddel a választások előtt, mindenesetre ígéretes a baloldal választások utáni perspektívája szempontjából is. Közben az utóbbi hónapokban mélyreható átalakulás történt a magyar társadalomban is, elérkezett a „nagyon fáj” állapotába, ami egyre jobban szembeállította az Orbán-hívők kétmilliós táborát a társadalom nagy többségével. Úgy tűnik, hogy az Orbán rezsim megroppant, és az „Apátia Párt”, a bizonytalanok széles tábora kezd szembefordulni a rendszerrel, így a várható magas választási részvétel már a rendszer bukását vetítheti előre.

A pokoljárás nyolc éve után azonban nem pusztán a gazdasági-társadalmi válság mélyült politikai válsággá, hanem az egész magyar társadalom súlyos civilizációs válságba került. Ez az emberek mindennapi életének a tönkretételét jelenti, az életkörülmények drasztikus romlásával milliók élete keseredett meg, főleg az egészségügy és az oktatás területén. A magyar társadalom kiesett az európai normalitásból, ahol nem lehet a nagy tömegeket „ázsiai” szegénységbe taszítani és cinikus nyíltsággal a családi-baráti oligarchákat uniós pénzzel kőgazdaggá tenni. A hódmezővásárhelyi választás azt is megmutatta, hogy sokan már megelégelték az elbutítást és a Soros-mantrázást, ezek a verbális drogok már nem működnek a megszokott hatékonysággal. Ráadásul a választási hadjáratban már feltárult a Fidesz egész erkölcsi szennyese és a politikai aljasságok teljes gyűjteménye. A Habony művek csúcsra járatásával és a gyűlöletbeszéd mint „politikai termék” sorozatgyártásával megmutatkozott a hazugsággyár működése, s vele a karaktergyilkosságok és a politika kriminalizálása országos szinten is nyilvánvalóvá vált.

A jobboldalon is szakadás történt, nemcsak az értelmiség felhőrégióiban, hanem az átlagos állampolgárok körében is. Az értelmiség elvesztése a Fidesz számára éppen az ideológiai maszlagok gyártásában bizonyult szellemi öngyilkosságnak, mivel a jobboldali, konzervatív értelmiség legismertebb vezető személyiségei mondták ki, hogy „ebből elég volt”. Ők korábban belülről és közelebbről tudhatták és láthatták, hogyan működik az informális politikai hálózatok uralma a társadalomban és a gazdaságban, amit haveri kapitalizmusnak, avagy rendszerszintű korrupciónak szoktak nevezni. Ez azért fontos, mert a jobboldal belső válsága egy széles értelemben vett társadalmi koalíció előtt nyitja meg a terepet. A makacs, megingathatatlan Orbán-hívők táborán túl van a konzervatív-nemzeti jobbközépnek az a terepe, ami az újabb rendszerváltáshoz megnyerhető, ezért – ahogy Hódmezővásárhely megmutatta – hajlandó a Fidesz-ellenes jelöltekre szavazni, sőt arra mozgósítani is.

A „folytatjuk” elhíresült választási programjával és az utóbbi hetek kormányzati kapkodásával és zűrzavarával az Orbán rezsim már az előrehaladott szenilizáció jeleit mutatja. Ahogy közeledünk a választásokhoz, úgy jelennek meg majd az első menekülő patkányok is a süllyedő hajóról, mert akármilyen csekély is a bukás esélye, de ők igazán tudják, hogy valóban van mit számon kérni rajtuk. A Fidesz rezsim megkezdte a haláltáncát, a főszereplők már egymásnak estek a színfalak mögött, s hamarosan megkezdődik majd „az úgy döntöttem, hogy gonosz leszek” színjátéka a nagy nyilvánosság előtt is. A jelenlegi politikai helyzet bemutatásához Arany János híres verse, „Az Ünneprontók” záró strófája adhatja meg az alaphangot, imígyen:

„Éjfélt, hogy üt a toronyóra közel,/ Kénkő fojtó szaga terjedez el;

S mint szél, ha forogva ragad port: / Úgy táncol el, egy bősz harci zenére,

(Mondják a pokol tüzes fenekére) / Az egész őrjöngő csoport.”

Arany János 1877-ben írott balladája szerint a tivornya – másképpen szólva úri muri - tetőpontján, amikor éjfélt üt az óra, az ördög pokolra táncoltatja a bűnösöket. Most még Orbán őrjöngő csoportja hangosan tivornyázik, de az ördögök készenléti rendőrsége és terrorelhárító osztagai már készülődnek ennek hatalmi delíriumban szenvedő csoportnak a pokol tüzes fenekére való elszállítására. Ámen, úgy legyen.

Ágh Attila politológus