Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Örök kampány

Népszava|2018. máj 23. 06:09
[A+ A-]

Ha már lúd, legyen kövér. Feltehetően ez a nemzeti együttműködés rendszerének új jelszava. Bár meglehet, inkább az: addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Lehet választani, de addig is nyugtázhatjuk, hogy ezen alapelvek jegyében ismét lesznek nemzeti konzultációk. Nem is egy. Mindjárt kettő tervéről beszélt a Fidesz kommunikációs igazgatója. Vagyis nem elég, hogy most már minden a kezükben van, és újabb kétharmados többségük birtokában azt csinálnak a parlamentben, amit akarnak. Netán a választás utáni két - meglepően nagy létszámú - tüntetés miatt határoztak úgy, hogy ismét demonstrálják a nemzet egységét (ami számukra az eddigiek alapján csak játék a számokkal).

Először a családokról és a demográfiai helyzetről akarják megkérdezni a népet. Nyilván úgy gondolják, néhány jól irányzott kérdéssel meg lehet állítani a nemzet fogyását. Netán még abban is bíznak, hogy e módszerrel visszafordíthatók a távozó, vagy arra készülő fiatalok. Végül is a konzultáció még mindig olcsóbb, mint olyan körülményeket teremteni, hogy a magyarok a maradás és a szülés mellett döntsenek. Amúgy pedig a pénz nem számít - ebben az esetben sem -, lesz itt újra propaganda-kampány, hirdetésekkel, óriásplakátokkal, síppal-dobbal.

És miután a nemzet kiáll amellett, amit a hatalom el akar érni - hiszen az eredmény nem lehet kétséges -, akkor jöhet az újabb konzultáció. A jövő évi uniós választás újabb lehetőséget kínál a Fidesz és rendszere melletti kiállásra. A már idézett Hidvéghi Balázs arra is kitért, hogy a nemzeti konzultációt sikeres eszköznek tartják, s az emberek szívesen vesznek részt rajta. Végül is legutóbb már a megkérdezettek több mint negyede válaszolt a kérdésekre.

Az viszont kétségtelen, hogy általa fenn lehet tartani az örök kampányt. És a jelek szerint Orbán Viktornak ez a legfontosabb.

Sebes György