Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Most szép lenni nyugdíjasnak

Népszava|2018. jún 14. 06:02
[A+ A-]

Aki nem tudná, annak szeretném nyomatékosan is a tudtára adni: ebben az országban még soha nem volt olyan jó nyugdíjasnak lenni, mint ezekben, az években. A Nemzeti Együttműködés Rendszere kifejezetten szívügyének tekinti, hogy az idős emberek napról napra, évről évre jobban éljenek. Még baloldali beállítottságú, tekintélyes közgazdász barátom is arról győzködött a minap, hogy a nyugdíjam reálértéke csak úgy szárnyalt az elmúlt években.

Innen nézve persze kicsit szomorúbb a helyzet. Legalábbis akkor, amikor elmegyek a piacra bevásárolni. Furcsa ellentmondással kell szembesülnöm: noha a gazdasági prognózisok alig jeleztek inflációt, meg bizonyos élelmiszerek áfája is jelentősen csökkent, ám amikor a zöldség, a gyümölcs, a felvágott, meg a hús a kosaramba kerül, rendesen ki kell nyitnom bugyellárist, ha nem akarok a pénztárnál szégyenben maradni. Odáig már nem is megyek, milyen szívszorító beszélgetések tanúi lehetünk a gyógyszertárakban, amikor azt halljuk, hogy a néninek nincs pénze kiváltani a szívgyógyszerét. Jó, ez talán demagógia…

Amíg 2016-ban 7 százalékkal, tavaly már kétszámjegyűen nőttek a reálbérek, eközben a nyugdíjak reálértéke két éve 1,4, tavaly pedig 3 százalékkal nőtt, és az idén sem biztatja senki az időseket érdemi emelkedéssel. Azt sem könnyű elfogadni, hogy a „nyugalom évei” alatt a nyugdíjolló rendesen kinyílik: aki néhány éve még tisztesnek mondható ellátmánnyal került ki a munka világából, annak a juttatása az újonnan belépők miatt évről évre hátrébb szorul a „jó nyugdíjak” listáján. És akkor hol marad el ettől az évtizedekkel korábban nyugdíjba kerültek járandósága? Ki emlékszik még a svájci indexálásra, amikor nyugdíjasok és aktívak együtt sírtak vagy nevettek, ha változtak a reálbérek?

Azzal nem volna semmi baj, hogy az aktív dolgozók jövedelme évről évre emelkedik. Bőven van e téren is pótolnivaló. A gazdasági tárca vezetőinek fájjon a feje amiatt, hogyan lehet megmagyarázni a viszonylag szerény, évente csupán 4 százalék körüli GDP-növekedéssel a lassan kétszámjegyű reálbér növekedést. Magyarázatot amúgy bőven talál a közbeszéd: a jó szakemberek már a Lajtán túl keresik a boldogulásukat, akik pedig még itthon vannak, csak sokkal magasabb bérért hajlandóak dolgozni.

Amikor valamiből hiány van (ismerjük ezt a szocializmus korából), akkor a pult alól előkerülő áruért akár értéke felett is hajlandóak vagyunk fizetni. Alighanem csak ezzel lehet magyarázni, hogy a Balatonon félmilliót fizetnek egy tapasztalt pincérnek, egymilliót a jó szakácsnak.

Ez a hiánymódszer a nyugdíjasok esetében aligha válna be, mert nem hiszem, hogy a kormánynak fejfájást okozna, ha a nagymamák és a nagypapák vennék a sátorfájukat, és világgá mennének. Talán csak akkor esnének gondolkodóba, ha a Parlament előtt százezrek skandálnák: „Vissza nekünk a nagyszülőket!” Vagy ”Emeljétek a nagypapa nyugdíját!”

Csodálkoznék, ha Varga Mihály, netán bárki más odabent, ezt meghallaná.

Somfai Péter