Előző
Következő
új cikk

Belföld

Betegségtől, szegénységtől félnek a magyarok

Népszava|2018. jún 14. 19:17
[A+ A-]

Shutterstock illusztráció

Minden második magyar attól fél, hogy tovább romlik hazánkban az egészségügy színvonala – egyebek mellett ez is kiderült a Policy Solutions elemző intézet és a Friedrich Ebert Alapítvány "A magyar rémálom" című kutatásából, melynek eredményeit csütörtökön mutatta be Boros Tamás, a Policy Solutions stratégiai igazgatója. A fókuszcsoportos vizsgálatokon és reprezentatív közvélemény-kutatáson alapuló felmérés során a személyes, valamint a Magyarország jövőjét érintő félelmekre kérdeztek rá.

Boros Tamás azért is tartotta aktuálisnak a kutatást, mert 1990 óta idén áprilisban történt meg először, hogy egy politikai erő nem a "magyar álomra" (mint pl. létbiztonság), hanem az emberekben rejlő félelmekre építve kampányolt és meg is nyerte a választást. A kutatás első részében a társadalmi hangulatra voltak kíváncsiak. Kiderült: miközben általánosságban javult a közhangulat, a társadalom mintegy egyharmadát a teljes kiábrándultság, reményvesztettség, boldogtalanság jellemzi. A személyes félelmek között a legtöbben az anyagi bizonytalanságot említették első helyen. A másodikon a betegségektől, harmadikon pedig a kiszolgáltatottságtól való félelmet. A negyedik helyen a más kultúrájú emberektől való félelem áll.

Az ország jövőjével kapcsolatban az egyre romló egészségügytől félnek a legtöbben, majd az elszegényedéstől, a gazdagok és a szegények közti szakadék szélesedésétől, valamint a nyugdíjhelyzettől. A válaszadók 22 százaléka kifejezetten attól tart, hogy a következő generációnak nem lesz nyugdíja. Minden ötödik magyar tart attól, hogy egyre több migráns lesz az országban. Boros Tamás rámutatott: utóbbi kérdés igencsak átpolitizált, a Fidesz-szavazók harmadik helyen említették a migránsoktól való félelmet, míg ugyanez más pártpreferenciájú válaszadóknál az első ötbe se került be.

– A migránsellenes érzelmek és magatartások nem magyarázhatóak a migránsok jelenlétével – erről Messing Vera, az MTA kutatója beszélt egy másik kutatás, a European Social Survey eredményeit ismertetve. Mint mondta, a migránsoktól való félelem elsősorban egyéni és társadalmi sajátosságokkal van összefüggésben, mint az általános biztonságérzet vagy a társadalmi szolidaritás és a bizalom hiánya. Sokat elmond, hogy Magyarországon 2012 óta duplájára nőtt azok aránya, akik félnek az idegen kultúrájú emberektől, és egész Európában nálunk a legmagasabb azok aránya (62 százalék), akik azt állítják, senkit sem lenne szabad beengedni az országba – a második helyen álló cseheknél "csak" 30 százaléknyian vélekednek ugyanígy.

Juhász Dániel

Lájkoljon minket a Facebook-on is!