Görögország;Sziriza.;Független Görögök;grexit;Alekszisz Ciprasz;

2015-09-11 07:32:00

Ciprasz harcol a megszorítások ellen

„Folytatja harcát a megszorítások ellen”, ha megnyeri a szeptember 20-ra kitűzött előrehozott választásokat, ígérte szerdán kampánybeszédében Alekszisz Ciprasz volt görög miniszterelnök, a Sziriza vezetője.

A 41 éves Ciprasz az első nyilvános televíziós vitában tett erre ígéretet. Beismerte, hogy kormánya nem tudta teljesíteni ígéreteinek egy részét, többek között azt, hogy szakítani fog a nemzetközi hitelezők által diktált megszorító politikával és az EU-IMF gyámkodásával. A harcban azonban nem azonos erejű felek álltak szemben, ő pedig mindent megtett, hogy hazáját az euróövezetben tartsa, mondta Ciprasz. „De a harc folytatódik, és nekünk sikerülni fog”, ígérte.

Legnagyobb riválisa, a 61 éves Evangelosz Meimarakisz, az Új Demokrácia vezetője mindenekelőtt azt ígérte a vitában, hogy pártjának sikerülni fog a befektetők Görögországba csábítása, s ezáltal a görög gazdaság felélesztése. Meimarakisz ígéretet tett arra is, hogy a lehető legjobb eredményre törekszik a nemzetközi hitelezőkkel folytatandó tárgyalásokon és fájdalmasnak nevezte a Sziriza kormányzat által megkötött megállapodást. A Sziriza és az Új Demokrácia fej-fej mellett áll a választói opciókban.

A televíziós vitában egyik párt jelöltje sem tűnt igazán meggyőzőnek. A szociáldemokrata To Potami nevű párt elnöke, Sztavrosz Teodorakisz állt a legközelebb az igazsághoz, amikor azt mondta: „nem hiszem, hogy bárki is okosabb lenne ezután a vita után”. Szakértők szerint nem állítható meg a Sziriza további szakadása. A párt képviselőjelöltjeinek a listáján ugyanis egy sor olyan jelölt kapott helyet, akik elutasítják a hitelmegállapodást. Kemény támadást intézett a Sziriza koalíciós partnere, a Független Görögök (ANEL) elnöke Janisz Varufakisz volt pénzügyminiszter ellen. Mint mondta, ha bekövetkezett volna a Grexit, amelyet elő is készített Varufakisz, akkor azzal olyan fedezeti alapok jártak volna jól, amelyek a volt pénzügyi tárcavezetőhöz köthetőek.

A görög vállalatok kétnapos találkozót kezdtek csütörtökön befektetőkkel Londonban. Komoly áttörést remél az athéni gazdaság a megbeszélésektől, mivel a bankok bezárása rendkívül súlyos következményekkel járt. Az ország pénzintézetei egyetlen év alatt értékük négyötödét vesztették el. A görög cégek illetékesei arról próbálják meggyőzni a potenciális részvényeseket, hogy a jövő vasárnapi választás után is stabil marad a belpolitika.