Görögország;Sziriza.;Arany Hajnal Párt;Alekszisz Ciprasz;

2015-09-04 07:32:00

Ciprasz vesztésre áll

Alekszisz Ciprasz volt görög miniszterelnök egyelőre nem tudja megállítani pártja, a Sziriza népszerűségének zuhanását. Az, ami még két hete is szinte elképzelhetetlen lett volna, amely szerint a baloldali radikális tömörülés akár el is vesztheti a szeptember 20-án megrendezendő előrehozott választást, mostanra realitássá vált.

A legutóbbi felmérések szerint múlt hét péntekhez képest is egy százalékkal csökkent a Sziriza megítélése. Ha az esés ilyen ütemben folytatódik, akkor a jövő hét elejére már az konzervatív Új Demokrácia (ND) válhat az ország legnépszerűbb pártjává. Utoljára 2013-ban vezette a közvéleménykutatásokat a jobboldali, s egyébként a hitelmegállapodást támogató volt kormánypárt.

A Sziriza ás az ND közötti különbség már alig néhány tized százalékos. Az Alco iroda felmérése alapján mindössze 0,4 százalékos Ciprasz pártjának előnye, miközben múlt pénteken ugyanezen iroda szerint még 1,5 százalék volt. S hogy mennyire aggasztó a helyzet a volt kormányfő szempontjából, azt a GPO ügynökség felmérése is igazolja, amely szerint már az Új Demokrácia vezet, igaz, rendkívül csekély, 0,3 százalékos előnnyel, ami szintén jócskán hibahatáron belüli.

A felmérések szerint Ciprasz szinte megoldhatatlan feladat előtt áll. Bár a volt kormányfő kimondott célja az volt, hogy pártja egyedül szerezzen abszolút többséget a következő törvényhozásban, ezt nyilvánvalóan nem tudja elérni. Koalíciós partnere, a Független Görögök nevű populista párt aligha tud a Sziriza segítségére sietni, mert Panosz Kammenosz pártja egyetlen felmérés szerint sem lesz képes átlépni a parlamentbe kerüléshez szükséges három százalékos küszöböt.

Elemzők arra a következtetésre jutottak, hogy a Sziriza szavazói elsősorban az Új Demokráciához, illetve a Pánhellén Szocialista Mozgalomhoz (PASZOK) vándorolnak át, tehát ahhoz a két politikai erőhöz, amely a Sziriza előtti kormánykoalíciót alkotta. Különösen az ND népszerűsége gyarapodott, körülbelül öt százalékkal két hónap alatt. A PASZOK-ra már több mint öt százalék szavazna, ami azt jelzi, hogy a görög belpolitikát egykor meghatározó tömörülés túljutott a holtponton. A Sziriza szavazói lemorzsolódásának az az oka, hogy a hitelmegállapodás megszületése óta sokan kérdezgetik: mi a különbség a Sziriza és az ND között?

A felmérések alapján tehát jelentősen szűkültek Ciprasz lehetőségei. Aok függ attól, melyik párt szerez többséget, hiszen az eredménytől függetlenül a győztes bónusz képviselői mandátumokat kap. Ha orrhosszal is, de a konzervatívok nyernének, úgy a jelenlegi adatok alapján a legvalószínűbb forgatókönyv egy az ND, a PASZOK, valamint a szociáldemokrata To Potami közötti koalíciós együttműködés lenne, vagyis Cipraszék kiesnének a kormányból.

A választásig még bő két hét maradt hátra, ám a válság kitörése óta ez az első olyan voksolás Görögországban, amit az Európai Unió szinte a karosszékből hátradőlve figyelhet. Nem kérdés ugyanis, hogy akár a Sziriza, akár az Új Demokrácia lesz a befutó, a hitelmegállapodást támogató kormány jöhet létre.

A megegyezést elutasító pártok egyelőre gyengék. Bár az Arany Hajnal harmadik a felmérések szerint 6-7 százalékkal, a neonácikkal senki sem szövetkezne. A Szirizából kivált képviselők alkotta Népi Unió 3-5 százalékon áll, hasonló a kommunisták megítélése is. Bejuthat a parlamentbe a Centristák Uniója nevű párt, a populista politikai erő vezetője, az elképesztő kijelentéseiről ismert Vasszilisz Laventisz (egy ízben azt kívánta, betegedjenek meg rákban a görög politikusok) azonban inkább pályázhat a belpolitika bohóca címre, mintsem arra, hogy a politikai paletta elismert személyisége legyen.