civilek;civil szervezet;

2017-06-09 07:08:00

Civil trükkök a kormánytól

Valamennyit visszafog a kormány a civiltörvény szigorításából, a lényeg azonban nem változik. Pillanatnyi ez a legvalószínűbb forgatókönyv.

A kormány a Velencei Bizottság jogi jellegű észrevételeit elfogadja, de politikai ítéletét nem tudja akceptálni – jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Közlése szerint a várható módosítások között lesz, hogy az egyes külföldi támogatók kilétét a civil szervezeteknek csak 500 ezer forint fölött kell nyilvánosságra hozniuk, és enyhülni fognak az előírások megsértésére vonatkozó szankciók is. A miniszter nem adott egyértelmű választ arra, hogy a megbélyegző „külföldről támogatott szervezet” minősítés kikerül-e a törvényből.

Hegyi Szabolcs, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársa kérdésünkre óvatosan így kommentálta Lázár bejelentését: várjuk meg, mi lesz a szövegszerű előterjesztésben.

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke a Népszavának elmondta: a törvényalkotási bizottság ülésén semmi jelét nem érzékelte annak, hogy a kormány szeretné elhagyni a „külföldről támogatott szervezet” minősítést, ami pedig az egész törvénymizériának a lényege.

Hadházy szerint a Fidesz „narancssárga csillaggal” látja el, egyfajta „kuláklistára” teszi az érintett szervezeteket. A cél az, hogy a kormány hergelje a tömegeket és elterelje a figyelmet a valódi problémákról. A történelem azt mutatja – hangsúlyozta Hadházy –, hogy az ilyen eljárás nem a vége, hanem a kezdete egy folyamatnak.