Louis van Gaal;Manchester Utited;

2014-09-15 08:00:00

Cristiano Ronaldo távozik a Realtól?

Harmadik meccsén második vereségét szenvedte el a Real Madrid, legyőzője újfent az Atlético volt, megszerezte első sikerét Louis van Gaallal a Manchester United, Walter Mazzari Internazionaléjának most minden összejött, 7-0-ra nyert, Németországban pedig mindkét magyar pályára lépett, igaz, egyikük sem nyert. A válogatott szünet utáni körkép, avagy ez történt Európa topbajnokságaiban.

PrimeraDivisión

Legutóbbi öt meccséből, közte három bajnokijából mindössze egyetlen mérkőzést nyert a Bajnokok Ligája-címvédő Real Madrid, amely szombaton attól az Atléticótól kapott ki 2-1-re, amelyet májusban hosszabbítás után ugyan, de mégiscsak igen magabiztosan múlt fölül (4-1), s amely azóta most másodszor vágott vissza (a spanyol Szuperkupát is elhódította előle), ráadásul ezúttal a Bernabeuban.

Az eltiltott Diego Simeone távollétében a vörös-fehér-kékek szabadrúgás után szereztek vezetést, szokás szerint fejesből, amire a hazaiaknak még volt válasza, Cristiano Ronaldo büntetőből egyenlített, ám a folytatásban elfogyott a tudomány. Több se kellett a vendégeknek, a megingást egy Pazar akciógóllal torolták meg, Juanfran jobb oldalról érkező centerezését Javi Garcia átlépte, a csereként beállt Arda Turan pedig a helyére, a jobb sarokba küldte a labdát.

A szurkolók pellengérre állították Casillast - a minap volt 15 éve, hogy debütált a királyi gárdában -, az első gólt az ő nyakába varrták, mások a másodikat is, de Carlo Ancelotti védelmébe vette a kapust. A legszebb mégis az volt, amikor Pintér Attilát megszégyenítő nyilatkozatában azt ecsetelte, hogy ki kell elemezni, mi miért történt. Hogy a második félidőre hova lett az agresszivitás, miért fogyott el a lendület?

Egyesek szerint a hadrend nem fekszik a gárdának, mások meg azt feltételezik, hogy a rengeteg (Özil, Di María, Xabi Alonso) távozó után C. Ronaldo is inkább visszatérne Angliába, aminek negatívan hat az öltözői hangulatra. A szigetországi sajtó, miután a portugál pedzegette, hogy valamikor visszatérne a Manchester Unitedhez, nyomban "kiderítette", hogy a szélsőt heti félmillió fontos gigászi fizetéssel vissza lehetne csábítani a Premier League-be, sőt azt is, hogy a vörös ördögök mellett a Chelsea is szívesen állná neki ezt a kedves kis summát.

A Barcelona eközben a csereként beállt Neymar duplájával verte az Athletic Bilbaót, s egyedüli százszázalékos csapatként, még gólt se kapva vezeti a bajnokságot

3. forduló: Almería-Córdoba 1-1, Barcelona-Athletic 2-0, Málaga-Levante 0-0, Real Madrid- Atlético 1-2, Celta-RealSociedad 2-2, RayoVallecano-Elche 2-3, Valencia-Espanyol 3-1, Sevilla-Getafe
Az élmezőny: 1. Barcelona 9 pont, 2. Valencia 7 (7-2), 3. Sevilla 7 (5-2) 4.Atlético 7 (4-2), 5. Celta Vigo 5.

Premier League

Nem úgy tűnik, mintha a Chelsea-re ráférne az erősítés, elég volt megvennie Diego Costát meg Fábregást, és minden sínen van. A forduló előtt is már listavezető kékek az akkor még második Swansea-t látták vendégül, szóval rangadónak is beillett a parti, sőt akkor is, amikor a vendégek Terry öngóljával előnybe kerültek.

Ám az Atléticótól megvett, s nyomban a hónap játékosává választott Costa folytatta remek londoni formáját, triplával válaszolt, aztán Rémy is betalált, így José Mourinho csapata bajnoki favorithoz méltón máris magabiztosan vezet.  Főleg azok után, hogy az Arsenal és a Manchester City izgalmas 2-2-t játszott, aminek végén mindkét tréner szidta egy kicsit a játékvezetőt.

Ennél nagyobb blamázs érte a Liverpoolt és Balotellit. Az olasz csatár vereséggel mutatkozott be az Anfield Roadon, ahol az Aston Villa 1-0-ra nyert, s már második a tabellán.  Louis van Gaal összevásárolt kompánia végre megszerezte első győzelmét, jóllehet a QPR épp ideális ellenfél volt ehhez (4-0).
4. forduló: Arsenal-Manchester City 2-2, Chelsea-Swansea 4-2, CrystalPalace-Burnley 0-0, Southampton-Newcastle 40-0, Stoke-Leicester 0-1, Sunderland-Tottenham 2-2, WBA-Everton 0-2, Liverpool-Aston Villa 0-1, Manchester United-QPR 4-0.
Az élmezőny: 1. Chelsea 12 pont, 2. Aston Villa 10, 3. Swansea 9, 4. Southampton 7 (8-3), 5. Manchester City 7 (7-4).

Bundesliga

Az amilyen meglepő, oly változatos pénteki Leverkusen-Werder (3-3) után elmaradtak a komolyabb szenzációk. Szót érdemel ugyanakkor, hogy továbbra is veretlen az újonc Paderborn, s hogy a tavaly bronzérmes Schalkét komoly verés érte Mönchengladbachban. Szalai Ádám és Stieber Zoltán egyaránt végig pályán volt csapatában, előbbi a Hoffenheimmel 1 pontot ért el a Wolfsburg ellen, utóbbi a Hamburggal 2-0-ra kikapott Hannoverben.

3. forduló: Leverkusen-Werder 3-3, Bayern-Stuttgart2-0, Dortmund-Freiburg 3-1, Hoffenheim-Wolfsburg 1-1, Hertha-Mainz 1-3, Paderborn-Köln 0-0, Mönchengladbach-Schalke 4-1, Frankfurt-Augsburg 0-1, Hannover-Hamburg 2-0.
Az élmezőny: 1. Leverkusen 7 (9-5), 2. Bayern 7 (5-2), 3. Dortmund 6, 4. M'gladbach5 (5-2), 5. Paderborn 5 (5-2).

Serie A

Negyvennyolc éve nem nyert a Giuseppe Meazza Stadionban bajnokin akkora különbséggel az Inter: Walter Mazzari együttese Icardi triplája és Osvaldo duplája hathatós segítségével 7-0-val küldte haza a Sassulót. A Roma és a Juventus még gólt sem kapott, a Napoli ellenben már a második körben kijózanító hazai vereséget könyvelhetett el, meglehet, mert egészen furcsa, farmermintázatú dresszben sokkolta magát.

2. forduló: Empoli-Roma 0-1, Juventus-Udinese 2-0, Sampdoria-Torino2-0, Cagliari-Atalanta 1-2, -Fiorentina-Genoa 0-0, Internazionale-Sassuolo 7-0, Lazio-Cesena 3-0, Napoli-Chievo 0-1.
Az élmezőny: 1. Juventus és Roma 6 (3-0), 3. Inter 4.

Ligue I

A két dúsgazdag szenvedett Franciaországban, a Monaco éppenséggel kikapott, a PSG-n pedig Ibrahimovic sem segített. A csapatok ezen a hétvégén nem tettek ki magukért, ahol 3 gól volt, ujjonghatott a publikum.

5. forduló: Lyon-Monaco 2-1, Rennes-PSG 1-1, Bastia-Lens 1-1, Montpellier-Lorient 1-0, Nice-Metz 1-0, Reims-Toulouse 2-0, Saint-Étienne-Caen 1-0, Lille-Nantes 2-0, Guingamp-Bordeaux 2-1.
Az élmezőny: Lille 11, 2. Bordeaux 10 (10-5), 3. Saint-Étienne 10 (6-6), 4. PSG 9 (10-3) 5. Montpellier 9 (5-2).