Orbán Viktor;Demokratikus Koalíció;egyéni nyugdíjszámla;

2019-04-23 15:20:50

Csalás miatt jelentik fel Orbán Viktort

A Demokratikus Koalíció tenne feljelentést, mert a napokban kiderült: a korábbi kormányzati ígéretek ellenére mégsem vezetik be az egyéni nyugdíjszámlákat.

A Demokratikus Koalíció (DK) csalás miatt feljelenti Orbán Viktor miniszterelnököt, miután Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt héten azt mondta, hogy ebben a kormányzati ciklusban nem lesznek egyéni nyugdíjszámlák.

A DK EP-listavezetője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján úgy értelmezte a kijelentést, hogy a kormány soha nem fogja létrehozni az egyéni nyugdíjszámlákat. Dobrev Klára arra emlékeztetett, hogy a kormányfő 2010-ben még arról beszélt, hogy akik a magánnyugdíjpénztári rendszerből visszalépnek az államiba, azoknak továbbra is lesz olyan egyéni számlájuk, ami lehetővé teszi a befizetések nyomon követését.

 Az ellenzéki politikus szerint a hitegetés és zsarolás hatására több millió ember veszítette el a megtakarításait, és mára már biztossá vált, hogy ezek a pénzek eltűntek az állami rendszerben. Dobrev emiatt azt követelte, hogy a kabinet kártalanítsa azokat az embereket, akiket „ilyen módon megrövidített” – idézi szavait az MTI.

Az egyéni számlák bevezetésére már kilenc éve ígéretet tett a kormány: a Napi.hu cikke szerint Selmeczi Gabriella akkori „nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott” 2010 decemberében megígérte, hogy másfél éven belül létrehozzák az egyéni számlavezetési rendszert Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterként viszont még 2013-ban is csak lehetőségekről beszélt, az egyéni számlák kapcsán. 

Dobrev Klárát arról is kérdezték, hogy a legutóbbi uniós mandátumbecslés a DK-nak egy európai parlamenti helyet jósol. Dobrev ugyanakkor több mandátumban bízik, mert véleménye szerint a DK jobban fog szerepelni a választáson, mint öt éve, amikor két képviselői helyet nyertek.

Arról is faggatták, hogy miért szerepel az EP-listájukon a bűncselekménnyel vádolt Czeglédy Csaba. A listavezető azt felelte, hogy a férfi egy „ezer sebből vérző” koncepciós per áldozata, akit zsarolással próbáltak hamis tanúzásra bírni, de ő ennek ellenállt és hősként viselkedett. Czeglédy Csaba szerepeltetésével azt üzenik, hogy nem félnek Orbán Viktortól és Polt Péter „ügyészségétől” sem – fogalmazott. A listavezető hangsúlyozta, nem a Czeglédy Csaba ellen zajló eljárást akarják lassítani azzal, hogy a férfit szerepeltetik az EP-listájukon.