Czeglédy Csaba;Czeglédy-ügy;

2017-10-13 14:19:00

Czeglédy Csaba előzetesben marad

A Szegedi Járásbíróság ügyészi indítványra két hónappal meghosszabbította Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását - tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken.

Szanka Ferenc elmondta, hogy Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás. A bíróság a bűnismétlés, az eljárás meghiúsítása és a szökés, elrejtőzés veszélye miatt hosszabbította meg a gyanúsított előzetes letartóztatását.

A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2016 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka közvetítéssel foglalkozott. Céljuk az volt, hogy a bűnszervezet élén álló és a Humán Operátor Zrt.-hez köthető személyek, az azt követő szinten lévő közvetítő cégek, illetőleg a céghálózat alján levő és strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével a diákmunka közvetítés után járó közterhek megfizetését elkerüljék. A gyanú szerint a bűnszervezet csaknem 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy az iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy ha be is vallották, azt nem fizették meg.

Czeglédy Csabát június 15-én helyezték előzetes letartóztatásba, miután ellene és társai ellen költségvetési csalás miatt büntetőeljárást indítottak a NAV Csongrád megyei igazgatóságának pénzügyi nyomozói. 

Nincs bizonyítékuk Czeglédy ellen?
Lapunk július 16-án írt arról, hogy a bíróság az ügyészség kérésére három hónappal meghosszabbította Czeglédy Csaba, a szombathelyi közgyűlés baloldali frakcióvezetőjének előzetes letartóztatását. A védelem még a bírósági határozat előtt beadványban - hiába - kérte, hogy a hosszabbítás előtt tartsanak ülést, ahol Czeglédy reagálhatott volna az ügyészség állításaira. Czeglédy egyik ügyvédje a Nyugattal közölte, hogy szerintük nincs megalapozott ok arra, hogy Czeglédyt előzetesben tartsák. A fő ok az, hogy az ügyészség a mai napig nem mutatott be olyan bizonyítékot, ami megalapozná az eljárást és az előzetes letartóztatást, azokat csupán feltételezésekre alapozzák.