Czeglédy Csaba;Szomabathely;

2019-03-30 13:00:31

Czeglédy is indulhat az önkormányzati választásokon

A politikus elmondta, hogy az összefogás híve, és kiemelte: továbbra is elkötelezetten a Fidesz ellen harcol.

Lakossági fórumot tartott Szombathelyen Czeglédy Csaba. A politikus először szerepelt nyilvánosan, mióta szabad, és a nyugat.hu tudósítása szerint rögtön leszögezte, hogy „mindenféle más híreszteléssel ellentétben az összefogás híve”.

Bocsánat kért azoktól, akiknek akaratlanul is sok fájdalmat és nehézséget okozott, és közölte: azon lesz, hogy jóvá tegye ezeket a töréseket, meghurcolásokat. Azt mondta, hogy Magyarországon jelenleg féldiktatúra van, ő pedig nem egy büntetőeljárás miatt volt börtönben, hanem egyértelműen politikai okok miatt.

Kitért arra is, hogy „nem meggyőzhetetlen”, de az a véleménye, hogy az LMP-vel és a Jobbikkal hiba az együttműködés. Mint mondta, továbbra is elkötelezetten a Fidesz ellen harcol.

„Eddig sem voltam egy ijedős alak, de háromszor fogja ezt Lúdas Matyi visszaverni” – üzente, és utalt arra, hogy mindezt jogi keretek között tervezi.

Czeglédy Csaba szerint a jelenlegi rendszer logikája alapján az önkormányzati választáson össze kell fogni, hogy ez pontosan hogyan lesz, azt még van idő átgondolni. Megerősítette, hogy áprilisban közvéleménykutatás lesz. Ha ebből az jön ki, hogy a személye árt a baloldali közösségnek, akkor elfogadja, és kettőt hátra lépve a háttérből segít. Ha viszont azt jön ki, hogy a szombathelyiek támogatják vagy éppen semlegesek a személyével kapcsolatban, akkor ragaszkodik ahhoz, hogy elinduljon a saját korábbi választókörzetében, ahol 1998 óta volt képviselő. Nem azért, mert önkormányzati fizetést szeretne, hanem mert az emberekért, a városért szeretne dolgozni.

Az esetleges börtönbüntetésről azt mondta, hogyha lesz is ilyen, addig még 8-10 év, de bízik benne, hogy tisztességes eljárás lesz, ahol majd tisztázza magát.

Szerinte a Fidesznek az első pofont az EP-választásokon kell megkapnia úgy, hogy ellenzéknek több mandátumot kell megszereznie, mint a kormánypártnak, Szombathelyen pedig több szavazatot kell kapnia az ellenzéki listáknak, mint a kormánypártinak. 

Czeglédy beszélt az őt ért vádakról is. A portál szerint kiemelte, hogy 2012 tavaszán megkeresték a kormánypárthoz köthető emberek, hogy adja el a Human Operator Zrt.-t, amire ők nemet mondtak. Ugyanez év nyarán elindult a cég ellen egy, Vida Ildikó által kezdeményezett NAV-vizsgálat, sőt egy feljelentés született, de aztán bűncselekmény hiánya miatt megszűnt a nyomozás. A másik nyomozás, ami a letartóztatásokhoz vezetett, 2015 júliusában kezdődött. Innentől kezdve fokozott ügyészi felügyelet alatt volt a cég, megfigyelték, lehallgatták őket. A vád szerint ez alatt is követtek el a költségvetései csalásokat. 2015-ben valóban született 7 elmarasztaló NAV-határozat és 800 milliós büntetés egy áfa-törvény módosítása miatt, de arról nemrég luxemburgi európai bíróságon kiderült, hogy ellentétes volt az EU-joggal, így nem a Human Operator, hanem a magyar állam járt el jogellenesen.

„Nekem az lesz a dolgom, hogy bebizonyítsam, hogy a költségvetései csalás összege nem 6,3 milliárd, hanem nulla forint” – mondta Czeglédy, hozzátéve, hogy lelkiismerete tiszta, mert semmilyen adócsalást nem követett el, és nem is kért fel senki ilyesmire.