államfő;Kósa Lajos;Áder János;

2016-12-22 09:09:00

Döntött a Fidesz: Áder János maradhat az államfő

Teljes volt a konszenzus a Fidesz elnökségében arról, hogy Áder János legyen a következő államfőjelölt - mondta el Kósa Lajos, a Fidesz alelnök-frakcióvezetője a kormánypárti Magyar Időknek.

A frakcióvezető a Fidesz Dobogókőn tartott elnökségi ülése után úgy nyilatkozott, hogy az ülésen áttekintették a politikai helyzetet, és foglalkoztak a kampányhoz kapcsolódó szervezeti és személyi kérdésekkel. Hozzátette: azt tekintették át, hogy a választókerületi elnökök megbízása, további kinevezése miként történjen. A köztársasági elnök jelölésével kapcsolatban kijelentette, hogy a kétnapos ülésen konszenzus volt arról, hogy Áder János maradjon az államfő a következő ciklusban is.

Ahogy a Népszava is megírta, az utóbbi napokban megerősödött a Fidesz-vezetők által indított - és vélhetően irányított - kampány Áder János államfői újrajelölése érdekében. Forrásaink is azt erősítették meg korábban, hogy az ATV-nek súgó kormánypárti vezetők ismét Áder Jánost látnák szívesen a Sándor-palotában. Orbán vélhetően már egyeztetett Áderrel, múlt pénteken pedig nyilvánosan is támogathatónak nevezte a mai államfő esetleges újrajelölését, amennyiben maga Áder úgy dönt, "vállalkozik" még egy ciklusra.

Ezt követően jött elő, az egyébként egyidőben Kósa Lajos interjút is közlő atv.hu azzal, hogy Kövér László házelnök és Áder személyesen egyeztetett az ügyben, a megbeszélés után pedig "Áder számára világossá vált, hogy Orbán is nyitott arra, még egy ciklust vállaljon". Épp ezért telefonon jelezte Orbánnak: ha a Fidesz részéről felkérés érkezik hozzá, kész még egy ciklusra vállalni a köztársasági elnökséget. 

Pár héttel ezelőtt még azt lehetett hallani, hogy Áder távozni készül a Sándor-palotából, helyét pedig Balog Zoltána lesújtó helyzetben lévő oktatásért és egészségügyért felelős miniszter veheti át. A hír nagy felháborodást keltett az ellenzék körében, mondván, hogy Balog az emberi erőforrások minisztereként megbukott, így jó államfő sem lehetne. Szocialista források ezután a Népszavának megerősítették, hogy a Jobbikot kivéve - ahogy Molnár Gyula még októberben mondta - , közös ellenzéki köztársasági elnök-jelöltben gondolkodnak. Lapunk forrásai szerint Majtényi Lászlót jelölné az MSZP és az LMP államfő-jelöltnek, mivel az Eötvös Károly Intézet elnökét a szocialisták olyan személyiségnek tartják, akiben az ökopárttal is meg lehet egyezni, a két parlamenti képviselőcsoport így közösen jelölhetne. Más források azonban lapunkat arra figyelmeztették, megtörténhet, hogy az LMP végül a miniszterelnök választottja mellé áll, s a Fidesszel köt egyezséget. 

Az államfő megválasztásának menete
A köztársasági elnököt a korábbi elnök megbízatásának lejárta előtt legalább harminc, legfeljebb hatvan nappal, ha pedig a megbízatása idő előtt szűnt meg, a megszűnéstől számított 30 napon belül kell megválasztani. A köztársasági elnök-választást az Országgyűlés elnöke tűzi ki.
Köztársasági elnökké megválasztható minden magyar állampolgár, aki a választás napjáig a 35. életévét betöltötte. Köztársasági elnököt az országgyűlési képviselők egyötödének támogatásával lehet jelölni. A köztársasági elnököt az Országgyűlés öt évre választja meg. A titkos választás első fordulója eredményes, ha az országgyűlési képviselők 2/3-a (66,67%-a) támogatja valamelyik jelöltet. A második szavazás alapján megválasztott köztársasági elnök az, aki – tekintet nélkül a szavazásban részt vevők számára – a legtöbb érvényes szavazatot kapta. Ha a második szavazás is eredménytelen, ismételt jelölés alapján új választást kell tartani. A két lehetséges fordulót 2 egymást követő napon be kell fejezni.
A köztársasági elnököt e tisztségre legfeljebb egy alkalommal lehet újraválasztani.
A megválasztott köztársasági elnök a korábbi elnök megbízatásának lejártakor, illetőleg a megbízás idő előtti megszűnése esetén a kiírt választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép hivatalába, hivatalba lépését megelőzően az Országgyűlés előtt esküt tesz.