Orbán Viktor;Európai Néppárt;

2019-03-08 08:37:24

„Égnek a vonalak” – Orbán azt mondta, Junckerrel és Weberrel is egyeztetett

A kormányfő az Európai Néppártról, a családvédelmi akciótervről és a falusi csokról is beszélt a péntek reggeli rádióinterjúban.

A bevándorláspártiak megtámadták a Fideszt az Európai Néppártban (EPP), arra törekednek, hogy az egész EPP-t átalakítsák egy bevándorláspárti nemzetközi szervezetté, a magyarok pedig ezt meg akarják akadályozni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán megismételte, hogy a keresztény kultúra megvédése és a migráció ügyében semmilyen kompromisszum nem képzelhető el, „minden másról lehet beszélgetni”.

Az EPP-n belüli törésvonalat úgy írta le, hogy vannak olyan pártok, amelyek kevert népességű Európát akarnak, be akarják hozni a migránsokat, és vannak pártok – köztük a Fidesz –, amelyek meg akarják őrizni a keresztény kultúrát, a határokat, és nem akarnak migrációt. Hozzátette: Magyarország elsőként bizonyította be, hogy a migrációval szemben fel lehet lépni, meg lehet állítani, és „ezért kerültünk mi a viták középpontjába”.

A kormányfő azt is mondta, hogy

Szavai szerint a napokban több tárgyalást is folytatott (például Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, Manfred Weberrel, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetőjével - vele később is fog még egyeztetni -, valamint hivatalban lévő és volt miniszterelnökökkel), vasárnap pedig Lengyelországba utazik, a NATO-tagságról tartott megemlékezésre.

Ezzel kapcsolatban azt mondta: ha úgy alakul, hogy „valami új dolgot kell indítanunk Európában, és lehet, hogy ennek a vitának ez lesz a vége, hogy a helyünk végül is nem a néppártban van, hanem azon kívül - bár én inkább a néppárt átalakítását, megreformálását szeretném elérni, például, hogy helye legyen benne a bevándorlásellenes erőknek is, mint amilyen mi vagyunk -, (...) akkor

Emlékeztetett, hogy a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) nem tagja a néppártnak, és bejelentette: a március 15-i nemzeti ünnepen beszédet fog mondani Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.

A schengeni övezet belügyminiszteri tanácsának felállításáról szóló javaslatáról Orbán Viktor kifejtette: zárt körben már „tesztelte” ezt a felvetést – például Nicolas Sarkozy korábbi francia államfővel is többször beszélt róla –, amelynek a lényege, hogy mivel az Európai Bizottság nem tudott megbirkózni a migráció ügyével, azt át kell tenni oda, ahol meg tudják oldani, azaz vissza kell venni nemzeti hatáskörbe. Így a Schengenen belüli nemzetállamok létrehoznának egy belügyminiszteri tanácsot, amely jogosítványaival alkalmassá válna a határvédelemre. Szerinte ha az elmúlt 3-4 évben a migrációval kapcsolatos jogkörök a schengeni zóna belügyminisztereinél lettek volna, akkor védettebb, biztonságosabb lenne Európa.

A családvédelmi akciótervről Orbán azt mondta: a kormánynak azonosítania kell, miért nem vállalják a fiatalok a vágyott gyermekeket, ezeket az akadályokat el kell takarítani az útból, és fel kell kínálni nekik a lehetőséget, Magyarországot pedig családbarát országgá kell tenni.     

Hozzátette, hogy az akcióterv négy intézkedése már július 1-jétől hatályos, a bölcsődei férőhelybővítés folyamatos munka, a négygyermekes édesanyák adómentessége és a nagyszülői gyed lehetősége pedig 2020. január 1-jétől lép életbe.

A programot érő nyugat-európai kritikákra úgy reagált:

Kiemelte: az életnek az a normális rendje, hogy az embernek van apja, anyja, ők felnevelik, a családban számos dolgot megtanul, majd maga is családot alapít – „ezt próbálom védeni”. Szerinte a kicsi, de hangos, provokatív kisebbség véleményét nem szabad normálisnak tekinteni, és

Végül a faluprogrammal, a falusi csokkal kapcsolatban a kormányfő közölte: a cél, hogy a falu ugyanolyan civilizációs közeget jelentsen az embereknek, mint a város. Ehhez meg kell állítani a falusi népesség fogyását, és rendbe kell hozni a falvakat – mondta, a feladatok közé sorolva az utak rendbehozatalát és a közszolgáltatások biztosítását is. Hozzátette: a falusi csokkal kapcsolatban még egy részletszabály hiányzik, az esetleges visszaélési formák kiküszöböléséről szóló.

A miniszterelnök nem feledkezett meg arról, hogy nőnap van: „köszönjük szépen, amit értünk tettek” – üzente a műsorban. (Emlékezetes: Orbán egyszer kijelentette, "nőügyekkel nem foglalkozom".)